Egyszóval a magyar nép nem birkatermészetű, miként ezt miniszterelnökünk is számtalanszor kifejtette, szabadságharcos lelkületünket a legfőbb magyar fundamentumként azonosítva be. Így mi, az öntudatos, a hétköznapi életben is szókimondó és szabadságszerető magyarok kevésbé vagyunk alkalmasak futószalagmunkákra, nem szeretünk bevarrt szájjal robotolni a multiknál, inkább vállalkozunk, kisgazdaságot vagy kisipart viszünk, hiszünk a magántulajdonban, a saját házban, az összetartó családban. A négy kereket is inkább tudjuk a sajátunknak, mint hogy valami kölcsönzött villanyrolleren vagy applikáción lefoglalt mopedautó volánja mögé préselődve nevettessük ki magunkat.

Ezért is tartom fontosnak, hogy felhívjam a figyelmet adó- és közgazdasági rendszerünk egy nagyon fájó és gyors orvoslásra szoruló fogyatékosságára. A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) tavalyi kivezetése óta ugyanis sokan nem találnak magukra az országban. A tarthatatlan és visszaélésekre lehetőséget teremtő adókonstrukció valóban megérett a likvidálásra, de azóta is észszerű megoldás nélkül maradt egy fontos réteg, amely a közgazdászok és gazdaságpolitikusok szemé­ben talán csak adóminimalizáló mikrovállalkozók képében tűnik fel, de valójában ez a tipikusan magyar, kuruc és székely vérű, dacos embertípus, mely a saját egzisztenciális és családi védőbástyája oltalmában törekszik előre, s mely, bár keveset fizet, de keveset is kér és sokat ad, nos ez a típus az őrtüzek őrzője, a nemzeti szuverenitásunk és az örökké feltámadó magyar élet megtestesítője. A nemzeti, polgári-patrióta oldal klasszikus szavazója, a kitartó és konok ellenálló, mely mentalitás révén nemzet maradt a nép a bolsevik diktatúra és a rendszerváltoztatás utáni posztbolsevik visszatérések időszakában is.

A 2006-os Kossuth tér népe ez, melynek köszönhetően a nemzeti kormányzás végül hatalomra jutott, és azóta is stabil, erős társadalmi felhatalmazással, stratégiai nyugalomban végezheti munkáját a világpolitika viharai közepette is.

Ők csak a multinacionális hiénacégek eszközei voltak, hiszen az évek során elfajzott, havi hatszázezer forint bevétel után is csak ötvenezret adózó katarendszer nyertesei nem az elvárt nettó szerint kifizetett futárok és droidok voltak, hanem azok a piacainkra betörő, de semmiféle beruházást és értéket nem teremtő cégek, amelyek így szinte adómentesen jutottak munkaerőhöz. A háborús gazdasági válság idején ezt az amúgy is igazságtalan és piactorzító engedményt nem tarthatta fenn a kormány, viszont azóta bebizonyosodott: a változtatás hevében a lavór vízzel együtt a gyermek is kicsusszant.

Lássuk konkrétan, mit tehetnek ma a volt a katások! Egyfelől – nem fontossági sorrendben – ott vannak a művészek és az újságírók. Nekünk a szánk lapos, mert a szellemi munkát végzőknek a kormány méltányos konstrukciót teremtett: ez évtől elengedték az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkáltatóra eső részét, így a munkabérünknek a nem hagyományosan adózó, azaz legalább a minimálbért kitevő része fölött a korábbi mintegy 35 helyett csak húsz százalék adót kell fizetnünk.

A volt katásoknak általában véve is csalogató a munka világa, azaz a kényszervállalkozói lét feladása. Az Orbán-kormányzás nagy vívmányaként eleve nagyságrendekkel mérsékelték az „élőmunka” adóját, hiszen a liberálbolsevik időkben már az alsó középréteg is a magasabb adókulcsok alá esett, így az ország nagyobb része fizetése egy részét feketén, zsebbe vagy nyakatekert módon leköltségelt juttatások formájában kapta. Ráadásként a nemzeti kormány az adócsökkentést a családi és más adókedvezmények széles rendszerével fejelte meg. A társadalom legnehezebb sorsú rétegeit, „az alsó két decilist” pedig az ország történeté­ben sosem látott, erős szociá­lis háló védi az ellehetetlenüléstől. Mindeközben a teljes lakosságot óvja a lecsúszástól a méltányos áron befagyasztott rezsiköltség, a megfizethető és általános társadalombiztosítás, a lakás- és kisvállalkozói hitelek kamatstopja vagy az árstoprendszer – a mai nehéz időkben is. Azt sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az Orbán Viktor által még 2010-ben megígért, majd valóra váltott egymillió új munkahely programja válságállónak bizonyul, hiszen a háborús és szankciós megrázkódtatások ellenére sem nő a munkanélküliség: aki akar, ha szerény bérért is, de talál munkahelyet Magyarországon.

Itt érünk vissza a kurucokhoz, azokhoz, akiknek mégsem vonzó, hogy váltógombot fröccsöntsenek a japánoknak, vagy dél-koreaiak vezénylete alatt üssék az ólmot, míg akkumulátor nem lesz belőle. Akik szeretnének megmaradni a magyar élet önfenntartó, egymásnak szolgáltató és termelő, portékáját, munkáját bizalmi alapon, saját kapcsolatai révén vagy kispiacon értékesítő világában.

A klasszikus értelemben vett kisgazdák kiújult problémái külön cikket érnek meg, ezért maradjunk most a többi egyéni és mikrovállalkozónál, azoknál, akiknek az eleve rosszul elnevezett „vállalkozói” formára számlás magánszemélyként, a létfenntartás eszközeként van szükségük. Ők sosem fogják tudni kitermelni a munkabér összes, még mindig ötven százalék fölötti terhét, a praktikus kisvállalati egyszerűsített adó, azaz a kiva is elérhetetlen számukra. Így újra adócsalásra és feketézésre vagy az őrületbe kényszerülnek.

Ilyen rendszert kizárólag minisztériumok sötét szobáiban ülő csinovnyikok képesek kitalálni. Az elektronikus áramkörök elmélete terén tett rövid edukációs kalandjaim során találkoztam olyan képlettel, ami nem fért el egy oldalon. Nos, az átalányadó rendje hasonló. Bizonyos szakmák (a minimálbéren felüli részre) húsz, mások negyven százalékkal adóznak benne, de elég egy apró hiba, és az ember a legmagasabb kategóriába csúszik, visszamenőleg. Egy fényképész például húsz, egy operatőr érthetetlen módon már negyven százalék átalányadót fizet, de ha az esküvői fotós csak egyszer is videózni merne, akkor visszamenőleg az összes adója negyven százalékra nő! Egyszóval szánalmas az egész.

 Nem juthatunk ismét oda, hogy fináncok túrják fel a szénaboglyát egy demizson rejtett pálinkáért vagy helikopteres pribékek vadásszanak napszámosokra a szőlők fölött, mint azt Gyurcsányék Villányban megtették. Lépni kell, és még nem késő az amúgy is meglévő kedvezmények kusza rendszerét egy új, egyszerű és söralátéten valóban bevallható adónembe önteni. Már csak azért is, hogy a nemzeti kormányzás iránt elkötelezett, kuruc-Magyarország tovább élhesse 13 éve visszanyert, önálló életét.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-kongresszuson (Fotó: Teknős Miklós)