Vannak itt más okok is.

Például Máté Gábor azon eleve kudarcra ítélt igyekezete, mellyel megpróbálja magát középre pozícionálni.

Balra tolódott az igazgató úr, színházastól. Kiugrott a színház a középrül, és elszaladt balra Gáborostul, stul, stul, stul, Gáborostul.

És a nagy szaladásban, valahol útközben elhagyódott a jó ízlés is, meg a morális fenntartások maradéka is. Emlékeztető: A bajnok című előadás – na, abban aztán benne van (volt) minden, amitől ez a társulat igazán aljas és undorító, és benne van (volt) az összes feketeöves sz...jankó. Nagy Ervin, akinek ars poeticája így szól: „(...) a pisikását kevergette még szerintem a Kálmánka, amikor én mondjuk automata Mustángban ültem édesapám mellett, csak aztán jött egy csúnya rendszerváltás, tehát nekem nem kell a fényűzést megmutatni”.

No és persze benne volt a függetlenek függetlene, a Pintér Bélus, akiben valamikor nagyon régen megőrült a boldogtalanság.

Ott ül abban a Mustángban az egész társulat, a Nagy Ervin apucija mellett, és azzal menődtek el balra, egészen a DK-ig, s még tovább.

Akik eleve különös anyagból vannak gyúrva – de még milyen különösből! –, másrészt még életükben nem vállaltak felelősséget soha semmiért. Az ő köreikben mindig minden csak úgy megtörténődik. Meg elkövetődik. Meg ellopódik, továbbá úgy általában mindig minden elb...ódik.

S akkor jön Máté Gábor igazgató úr, és középre pozícionálódik. Továbbá kijelenti, miszerint „az a dolgom, hogy minél vastagabb krokodilbőrt próbálják növeszteni, amivel ezt ki lehet bírni.”

Ebben történetesen egyetértünk, ebben az igazgató úrnak teljes mértékben igaza van. Ráadásul a krokodilbőr az egyetlen, ami nem csak úgy növelődik. Azt növeszteni kell.

Borítókép: Máté Gábor (Fotó: Móricz-Sabján Simon)