Az alkotmányjogi és gazdasági rendszerváltozást hozó 1989-es bukaresti államcsíny után az erdélyi magyar közélet máig élő, legfőbb törésvonala az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén alakult ki. Ezt nevezték kuruc/labanc, autonomista/kollaboráns, helyzetteremtő/tájba simuló ellentétnek, de a legtöbbet használt megjelölés (pontatlansága ellenére) a radikális/mérsékelt jelzőkettős volt.
A kétezres évek elején belsőmagyarországi világhálós fórumokon – elsősorban a Gondola portál vitarovatában – is felbukkant ez az ellentét megnevezés, a Fidesz-, illetve a MIÉP-szimpatizánsok közötti csörtékre vonatkoztatva. A kétségkívül beazonosítható párhuzamok mellett volt egy óriási különbség a két mérsékeltnek nevezett csoport között.
Erdélyben ők egy ritka heterogén társaságot képeztek, melyen belül éppúgy voltak őszinte nemzetszolgálók, mint tényleges kollaboránsok, saját kapura játszó, idegen érdekű ügynökök, nyíltan nemzetellenes balliberálisok, akik magát a nemzeti gondolkodást támadták kozmopolita alapon és támadják ma is.
Ez tömb leginkább a nemzeti politikusokat (például Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás, Szili Katalin) még integráló, de nemzetsemleges és nemzetellenes elemekben bővelkedő 1990-es MSZP-hez volt hasonlítható.
Az anyaországi „mérsékeltek” sokkal homogénebbnek mutatkoztak, hiszen egy nemzeti értékrend mentén szerveződött erő gravitációs terében mozogtak. Lehangoló is volt nézni, hogy milyen vehemenciával támadnak egymásra hasonlóan gondolkodó emberek, miközben a nemzet külső és belső ellenségei a tenyerüket dörzsölgethették.
A nemzeti tábornak e megosztottsága, mely a kezdeti MDF-ig vezethető vissza, máig tart, akkor is, ha a radikálisnak nevezett oldalon különféle politikai formációk követték egymást.
A MIÉP-nek a parlamentből való 2002-es kiesése után párttá alakult az addig egyetemi ifjúsági szervezetként működő Jobbik. E két csapat összefogásaként létrejött MIÉP – Jobbik A Harmadik Út kérészéletű képződmény volt, amely nem tudott elég szavazót mozgósítani 2006-ban a bejutáshoz. A jobb sorsra érdemes MIÉP fokozatosan leépült, 2009-ben az EP-választásokon nem indult, 2010-ben mindössze 11 egyéni jelöltet tudott csak állítani, 2012-ben alapító elnöke, a ma már sok „mérsékelt” által is váteszként emlegetett Csurka István eltávozott az élők sorából, ami megpecsételte a párt sorsát, még ha agonizálása el is tartott 2021-ig. Alapszervezeteinek jelentős részét már korábban felszívta a Jobbik, amely 2014-re húszszázalékos párttá izmosodott, s ha 2016-ban Vona Gábor vezetésével nem veszi be a balkanyart, majd Jakab Péter idején nem köt szövetséget a globalista főhatalom helyi segédcsapataival, ma a második legnagyobb párt lehetne. A Jobbik eredeti eszmeiségét (mint közismert) a 2018-ban alakult Mi Hazánk Mozgalom vitte tovább.
A két tábor közötti ellentétek részben taktikai megfontolásokból, részben értékrendi különbségekből adódtak és adódnak. A radikálisokat mindeddig nem fenyegette az a veszély, hogy kormányra kerülnek, így könnyen félreseperhették a kormányzat reálpolitikai érveit és megalkuvásként prezentálhatták annak kényszerű lépéseit – friss példa erre az Ukrajnának küldendő EU-s anyagi segítség megszavazása.
A radikális oldalt mindig jellemezte a tabudöntögető szókimondás, legyen szó etnikai-vallási kérdésekről vagy az irredentizmus ügyéről – lásd legutóbb Toroczkai László igénybejelentését Kárpátaljára, amennyiben Ukrajna szétesne. Az általuk felvetett javaslatok között akadnak abszurd célkitűzések, mint a mentelmi jog eltörlése, de megfontolásra érdemesek is, mint a készpénzhasználat alkotmányjogi védelme.
Másrészt kétségkívül tetszetősebb perspektíva a kisgazdaságokra alapozó mezőgazdaság, mint az akkumulátor-nagyhatalmi státus, s a honi munkaerőre való alapozás a vendégmunkások helyett. Nagy kérdés, hogy mennyire reális mindez abban a nemzetközi erőtérben, amiben ez a Kárpátok ölelte nemzet megmaradni igyekszik. A miniszterelnök mindeddig helytállt az orkánerejű ellenszélben is, a legfontosabb kérdésekben – a vendégmunkás-problémával nem keverendő illegális migráció, az LMBTQXYZ-propaganda, a családpolitika – nem engedett. Nemzetközi összevetésben, hozzávéve a pozíciómegtartást is, ez egyedülálló teljesítmény. Magyarország világpolitikai tényezővé vált.
