Aki azt képzeli, csak a „barbár” ókorban meg a „sötét középkorban” bántak el ilyenformán az árulókkal, az téved. A Habsburgokhoz törleszkedő gróf Zichy Ödönt pél­dául 1848-ban Lórévnél kötötték föl Görgey Artúr parancsára. Előzőleg ugyanis megtalálták a hintójában a Magyarországra törő Jellasics menlevelét és negyvenhárom darab kiáltványt, amelyek a Batthyány-kormány ellen lázították a délszlávokat és a magyar csapatokat. Ugyanekkor a Székelyföldön Balázs Emánuel zászlóaljparancsnok is megkeserülte, hogy az ellenséggel kokettált: őt helyben fölkoncolták.

Hány és hány Zichy Ödön lázít ma idegen országokban, külföldi lapokban a törvényes magyar kormány ellen? És nem 43, hanem 43 millió kiáltványban követelnek szankciókat saját hazájuk ellen. Árulás ez is? Nyilvánvalóan. Ám az úgynevezett jogállam, a „liberális” jogrendszer, a mindenféle „fékek és ellensúlyok” célja éppen az, hogy az efféle bűnök büntetlenül maradhassanak. Meg aztán időközben önvédelmi ösztöneink is eltompultak, fásult rabjai lettünk ennek a dagonyás, jót a gonosszal összemosó, mindent relativizáló bábeli zűrzavarnak. Ahol az árulók árulózzák leghangosabban az őket leleplezőket.
Háborúban végképp főbenjáró bűn az ellenséggel összejátszás. Ha még tudna, mesélhetne erről az orosz Makszim Kuzminyov, aki 2023-ban orvul lelőtte két pilótatársát, majd a gondjaira bízott Mi–8-as helikopterrel átrepült az ukránokhoz. Árulásáért félmillió dollárt és új személyazonosságot kapott Zelenszkijéktől. Utána Spanyolországban bujkált, ám nem sokáig élvezhette a júdáspénzt: orosz ügynökök rátaláltak, hat lövéssel kivégezték, majd távoztukban autójukkal áthajtottak a holttestén.

Ha nem is hadászati jelleggel, de itt és most is háború dúl. Háború a lelkek, az elmék feletti uralomért. Sunyi, alattomos öldöklés ez. Nem ágyúkkal vívják, hanem genderpropagandával, abortuszklinikákkal, amerikai nagykövetségi eligazításokkal. Mi pedig szuverenitásvédelmi törvénnyel védekezünk, olykor békemenettel.

Mi az árulás, ha nem az, hogy a magyarországi baloldal egyre újabb nemzeti hatásköröket akar átjátszani az eszét vesztett, minket kolonizáló brüsszeli Negyedik Birodalomnak? Hol az euró bevezetését követelik, amivel a független magyar pénzpolitikát szüntetnék meg, s végtelen zsarolási lehetőséghez juttatnák Brüsszelt. Hol a magyar ügyészséget számolnák föl, bedarálva azt az Európai Ügyészség nevű globalista erőszakszervezetbe. A montréali születésű, momentumos Cseh Katalin a minap azt közölte: a magyar ügyészség nem független, ezért, „ha szeretnénk, hogy az európai pénzek megfelelő kontroll alatt legyenek, akkor az Európai Ügyészséghez való csatlakozás az egyetlen garancia erre”. Kacag a májunk. Az a Cseh Katalin aggódik az uniós pénzekért, akinek a családi vállalkozásához köthető céghálózata mintegy ötmilliárd forintnyi brüsszeli forráshoz jutott hozzá bűncselekménygyanús körülmények között. Az ügyben már két gyanúsított van. Amennyire jól fekszik Brüsszelben Cseh Katalin, biztos nem bánná, ha az ő ügyét is az Európai Ügyészség vizsgálná. Megbízható elvtársnőre csak nem lőnek – gondolhatja.

Vagy árulás-e megszavazni a Magyarországot válogatott hazugságokkal támadó, eljárásokkal és a nekünk járó pénzek elvételével fenyegető jelentéseket? Amelyek valójában nem a magyar kormányt, hanem a magyar embereket sújtják? Maga Ujhelyi István 2015-ben, a Tavares-jelentés idején még azt ecsetelte: „Sem korábban, sem a jövőben nem fogok megszavazni olyan javaslatot, amely a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza, vagy amely legalábbis megnyitja a lehetőségét az állampolgárokat is érdemben sújtó szankciók­nak.” 

Tehát akkor még ő is tisztában volt vele: ha az „igen” gombot nyomja, az valamiféle hazaárulás. Aztán 2018-ban gond nélkül megszavazta a hazájának még ártalmasabb Sargentini-jelentést. A lejtőn nincs megállás. Megkövezéséről azóta sem érkezett hír.

Atyaég, micsoda mélységek ezek!

Nekünk, magyaroknak árulókból is a leghitványabbak jutottak.