Pár hete Brüsszelben rendőri erőkkel akartak megakadályozni egy konzervatív-nemzeti értékek mentén szervezett ­konferenciát, amelyen hivatalban lévő és korábbi állami vezetők is felszólaltak. A vallásos jobboldalhoz tartozás és a nemzet eszméje összeegyeztethetetlen a brüsszeli városvezetés értékrendjével, írták, és vélhetőleg nem politikai számításból, hanem mert tényleg ilyen világképpel rendelkeznek, bármilyen hihetetlen is ez. 

De ezek csak a legfrissebb példák az elmúlt hetekből. Ne felejtsük el azt sem, hogy a Lengyelországban hatalomra került, Donald Tusk által vezetett woke-kormány mindent megtesz a lengyel jobboldal elhallgattatásáért. Még biztonsági embereket is igénybe vesz, hogy elfoglalhassa a közmédiát. Persze a szintén woke Brüsszel ezt helyesli, sőt tapsol a „demokrácia helyreállításához”, mert aki woke, annak ezt jelenti a demokrácia. 

 Brüsszel egyből fel is függeszti a jogállamisági eljárást Lengyelországgal szemben. Azaz még csak a látszatra sem adnak, hogy nem jogállami probléma volt a lengyeleknél, csak eddig olyan kormány volt Varsóban, ami a lengyel érdekeket képviselte Brüsszelben és nem a brüsszeli érdekeket Lengyelországban. Így, hogy ez változott, most már „jogállamisági” probléma sincs.

De valahogy a Brüsszelt irányító szocialista–néppárti koalíciót máshol sem zavarják az esetleges jogállamisági problémák, ha az adott országban woke-kormányzás van. 

Bárki bemehet a kormányhivatalba, és simán megváltoztathatja a nemét.

Pedro Sánchez miniszterelnök, az európai baloldal egyik meghatározó személyisége, a napokban „demokratikus megújulást” hirdetett. A lengyel példából is tudhatjuk, hogy ez semmi jót nem jelenthet a szabad sajtónak. S ennek megfelelően meg is indult az üzengetés és a fenyegetőzés a jobboldali médiának, hogy ha lehet, már mégse írjanak rosszat Sánchezről, sem az ő feleségéről. Persze mindennek előzménye is van. Jobboldali lapok sokat cikkeztek Sánchez feleségének feltételezett korrupciós ügyeiről. Amikor nyilvánossá vált, hogy vizsgálat is indul a miniszterelnöki hitvessel szemben, Sánchez olyat tett, amit nemigen látott az európai politika. Bejelentette, hogy öt napra elvonul a világtól, nem vállal közszereplést, és átgondolja, hogy a jobboldaltól és a szélsőjobboldaltól jövő ilyen támadások közepette megéri-e folytatnia a miniszterelnökséget. Egy ország várta lélegzet-visszafojtva, hogy mit lép a miniszterelnök.

Persze sokan várták, hogy végre lemond. De sokan marasztalták is. A szocia­lista párt még szimpátiatüntetést is szervezett, ahol lelkesen, felemelt, ökölbe szorított bal kézzel énekelték az Internacionálét, csak hogy folytassa Sánchez. Nem ám csak úgy szégyenlősen énekelték az Internacionálét, mint annak idején Bajnai Gordon az MSZP-kongresszuson. Magabiztosan, a végső harcra készülve. És el is jött a harc ideje. 

A nagy „demokráciamegújítási” hevületbe még az is belefért, hogy a kisebbik kormánypárt beterjesszen egy törvényjavaslatot, amely csökkentené a bíróságok igazgatásáért felelős testület tagjainak megválasztásához szükséges többséget, és kizárná a választásból a szenátust, ahol jobboldali többség van. Így a jobboldalt kizárva választhatnák meg a többek között a bírói vezetők kiválasztásért felelős tanácsot. Tehát a spanyol baloldal nem kapott a választóktól akkora felhatalmazást, hogy egyedül is képes legyen tisztségviselőket választani, ezért kihasználva a spanyol jogrendszer lehetőségeit, csökkentik a megválasztáshoz szükséges többséget. Ha nem tudok gólt lőni a pálya végéről, akkor közelebb kell hozatni a kaput, gondolhatják. Gondoljunk csak bele, ha Magyarország esetében a nekünk járó uniós források visszatartására már nem volt más indok, csak az, hogy a magyar bírák irodájának mérete nem éri el az európai átlagot, és tegyük fel, hogy Brüsszel nem kettős mércét alkalmaz, akkor, ha ezt a spanyol törvényt elfogadják, annak milyen uniós szankciót kellene maga után vonnia?

De a brüsszeli kettős mérce sajnos a napnál is világosabbá vált az elmúlt években. 

 De egyre több erő van, amely nem kér a woke-ideológiából. Ezek az erők, illetve politikusok, akik közül sokan eljöttek idén is a CPAC-re, Magyarországra mint követendő és reményt keltő példára tekintenek, hogy a woke-ot vissza lehet szorítani. Ha azt akarjuk, hogy Európának jövője legyen, akkor az EP-választásokon vissza kell szorítani a woke erőit.

A szerző az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője