Trump alatt az USA-nak újra prioritás lesz az amerikai kontinens. Dőlhetnek a woke-kormányok és a szocialista diktatúrák a kontinensen, amelyek helyére nem egy országban a magyar modellt régóta érdeklődve figyelő patrióta erők kerülhetnek.
Világrendszerváltás szemtanúi vagyunk. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is fogalmazott nemrég, a világ meghatározó hatalmi központjai most alakítják ki a következő évtizedek új geopolitikai kereteit. De
a nagyhatalmak biztosítani akarják, hogy a közvetlen szomszédságukban jól menjenek a dolgok, ne fenyegesse őket meglepetés vagy veszély. Pontosan ezt teszi, illetve fogja tenni a Donald Trump által vezetett új adminisztráció is az amerikai kontinensen. Nemcsak „America first”, de ahogy a közismert Monroe-doktrína szólt: „Amerika az amerikaiaké”,
csak most nem az európai gyarmatbirodalmaknak szól, hanem a nagy vetélytársnak, Kínának (zárójelben: Dél-Amerikának már most is Kína a legnagyobb kereskedelmi partnere, az Egyesült Államok csak akkor előzi meg, ha kiegészülve a vele szomszédos Mexikóval a teljes Latin-Amerikát nézzük). De Trumpék várhatóan határozottan lépnek fel az USA biztonságát is fenyegető drogkartelleken túl a kontinens kommunista diktatúráival szemben is.
Mi volt eddig az USA „hátsó kertjében”? Bidenék az ideológiát részesítették előnyben, akár az amerikai érdekekkel szemben is. Nagyobb értéknek tartották, hogy Latin-Amerikában woke-kormányok legyenek, mint USA-barát vezetők. Ott van példaként a régió legnagyobb országa, Brazília.
A korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaro – akinek fia rendszeres fellépője a magyarországi CPAC-nek – jobboldali, konzervatív volt, akit a „brazil Trumpnak is neveztek”, és kifejezetten USA-barát politikát folytatott. Mégis, a demokraták 2021-es hatalomra kerülésével hűvössé váltak a Brazília–USA-kapcsolatok, amelyek akkor kaptak új lendületet, amikor a szocialista Lula da Silva lett ismét Brazília elnöke.
Ugyanígy nem fogadta nagy lelkesedéssel a demokrata kormányzat Javier Milei megválasztását sem Argentínában, a Paraguayt régóta kormányzó jobboldalt pedig kifejezetten ellenségnek tekintették, amely ellen a „Pressman-taktikát” vetették be, és nyíltan a nagy többséggel megválasztott, a woke-ideológiát határozottan elutasító konzervatív kormánnyal szemben politizáló nagykövetet küldtek.
1990-ben, a Szovjetunió összeomlásával a latin-amerikai forradalmi, szocialista erők is magukra maradtak. Erre válaszul Fidel Castro néhai kubai diktátor és Lula da Silva régi-új brazil elnök megalapították a latin-amerikai baloldali-marxista erők „internacionáléját”, a Sao Paulo Fórumot.
Ez az egyik legsikeresebb kortárs politikai kezdeményezés, hiszen a régió legtöbb országát a Sao Paulo Fórumhoz tartozó erők kormányozzák. Sőt, az ehhez kapcsolódó, politikai vezetőket tömörítő Puebla Csoport keze Európába is elér a szocialista-szélsőbaloldali spanyol kormány révén.
Mi a gond velük? Olyan országokról beszélünk, mint a több évtizede kommunista diktatúrában élő Kuba, a világ egyik legnagyobb kőolajtartalékával is elszegényedő, a szocialista Madurót nyögő Venezuela (Maduro most tette le újabb hivatali esküjét, igaz, a választásokat nem ő nyerte), illetve Nicaragua, ahol az elnöki pár épp most dolgozik azon, hogy fiuk örökölje az elnöki széket. A kevésbé autoriter országok sem mutatnak sokkal jobb képet. A mexikói baloldal például felszámolja a bíróságok függetlenségét, azzal, hogy mostantól a nép választja a kormányzó baloldal iránymutatásai alapján a legfelsőbb bíróság tagjait is, Brazíliában pedig még az X-et is leállították egy időre, nehogy túl sok hír terjedjen arról, hogyan üldözik a jobboldal vezetőit. Ami még ennél is veszélyesebb, hogy köztudottak az összefonódások a helyi szervezett bűnözéssel, drogkartellekkel. Ez pedig közvetlen biztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államoknak is, de a számlájukra írható rossz közbiztonság, a szocialista diktatúrákban tapasztalható mélyszegénység mellett a fő okai az Egyesült Államokba irányuló tömeges migrációnak.
A migrációt okozó tényezők, az USA biztonságát is veszélyeztető drogkartellek, a növekvő kínai befolyás és a kommunista diktatúrák – az amerikai demokraták és sokszor az EU is szemet hunytak ezek felett, ha a Sao Paulo Fórum által irányított országokban leöntötték mindezt egy kis woke-mázzal, egy kis genderideológiával. Jött a párbeszéd-politika is,
Venezuelával például megállapodtak abban, hogy a szankciók feloldásáért cserébe olyan választást tartanak, amely legalább tükrözni képes a választók akaratát. Természetesen ez sem így lett, s azt még a Maduro-rezsim régióbeli támogatóinak jó része is elismeri, hogy a hivatalos választási eredményeknek nincs sok alapja. Maduróék szimplán megalázták Bidenéket.
Donald Trump hivatalba lépésével itt is minden megváltozik.
Az Egyesült Államok a világrendszerváltás közepette biztosítani akarja, hogy nem érik meglepetések a saját „hátsó udvarában”. Mintha ehhez igazították volna az új külügyi vezetést is. Kulcspozíciókba hispán gyökerű, spanyolul jól beszélő, meggyőződéses antikommunisták kerültek, akik korábban is kritizálták Kína nyomulását az amerikai kontinensen, és akik jól ismerik a régiót.
Legjobb példa erre az új külügyminiszter, Marco Rubio, akinek szülei 1956-ban menekültek el Kubából a kommunista diktatúra elől. Trump külön latin-amerikai megbízottat nevezett ki Mauricio Claver-Carone személyében, aki szintén kubai gyökerekkel rendelkezik.
A külügyminiszter-helyettes Christopher Landau lett, aki nagykövet volt Mexikóban az első Trump-adminisztráció idején. Mexikó pedig kulcsország az illegális migráció feltartóztatásában. Trump nem tétlenkedett, első hivatali napján elrendelte a mexikói határ lezárását, és több katonát küldött a határra. Egyben elrendelte azt is, hogy a migránsoknak Mexikóban kell megvárniuk, amíg az amerikaiak döntenek a belépésről. (Lám-lám, erről szól a magyar migrációs politika is, kár, hogy Brüsszel még bünteti.) Hogy teljes legyen a biztonsági csomag, Trump terrorszervezetekké nyilvánította a drogkartelleket, ami nemcsak őket érinti kellemetlenül, de sok latin-amerikai baloldali kormányt is. Marco Rubio első munkanapján pedig a tavalyi venezuelai elnökválasztáson győztes, de a hivatalát elfoglalni nem tudó Edmundo Gonzálezzel és a venezuelai ellenzék vezetőjével, María Corina Machadóval tárgyalt.
Egy szó, mint száz, a woke-máz mostantól nem lesz elég a latin-amerikai baloldal számára. Az USA után az amerikai kontinensen is eljött volna a patrióták kora? Az USA mellett ott van Argentína, Paraguay, idén választások lesznek Chilében, jövőre pedig Brazíliában. Még azt is megélhetjük, hogy nemcsak woke-kormányokból lehet kevesebb a régióban, de a régi kommunista diktatúrák által irányított országokban is szabadon választhat majd a nép.
Latin-Amerika jó ideje nincs a magyar külpolitikai gondolkodás homlokterében. De a várható új patrióta vezetők okán kifejezetten felértékelődhetnek kapcsolataink ezekkel az országokkal. Az Alapjogokért Központ ezért is erősíti a kapcsolatokat a feltörekvő patrióta erőkkel madridi irodáján és a CPAC Hungaryn keresztül egyaránt.
A nyugati világban nagy lelkesedéssel ünnepelt argentin elnök, Javier Milei a szabadságért és a woke ellen folytatott harcban Trumpot, Muskot, Netanjahut, Melonit és Orbán Viktort nevezte szövetségesének. Ez is jelzi, hogy a hatalomra igyekvő latin-amerikai patrióták szemeiket Magyarországra is vetik.
A szerző az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője
