Mi a gond velük? Olyan országokról beszélünk, mint a több évtizede kommunista diktatúrában élő Kuba, a világ egyik legnagyobb kőolajtartalékával is elszegényedő, a szocialista Madurót nyögő Venezuela (Maduro most tette le újabb hivatali esküjét, igaz, a választásokat nem ő nyerte), illetve Nicaragua, ahol az elnöki pár épp most dolgozik azon, hogy fiuk örökölje az elnöki széket. A kevésbé autoriter országok sem mutatnak sokkal jobb képet. A mexikói baloldal például felszámolja a bíróságok függetlenségét, azzal, hogy mostantól a nép választja a kormányzó baloldal iránymutatásai alapján a legfelsőbb bíróság tagjait is, Brazíliában pedig még az X-et is leállították egy időre, nehogy túl sok hír terjedjen arról, hogyan üldözik a jobboldal vezetőit. Ami még ennél is veszélyesebb, hogy köztudottak az összefonódások a helyi szervezett bűnözéssel, drogkartellekkel. Ez pedig közvetlen biztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államoknak is, de a számlájukra írható rossz közbiztonság, a szocialista diktatúrákban tapasztalható mélyszegénység mellett a fő okai az Egyesült Államokba irányuló tömeges migrációnak.
A migrációt okozó tényezők, az USA biztonságát is veszélyeztető drogkartellek, a növekvő kínai befolyás és a kommunista diktatúrák – az amerikai demokraták és sokszor az EU is szemet hunytak ezek felett, ha a Sao Paulo Fórum által irányított országokban leöntötték mindezt egy kis woke-mázzal, egy kis genderideológiával. Jött a párbeszéd-politika is,
Venezuelával például megállapodtak abban, hogy a szankciók feloldásáért cserébe olyan választást tartanak, amely legalább tükrözni képes a választók akaratát. Természetesen ez sem így lett, s azt még a Maduro-rezsim régióbeli támogatóinak jó része is elismeri, hogy a hivatalos választási eredményeknek nincs sok alapja. Maduróék szimplán megalázták Bidenéket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!