Megrázók voltak azok a felvételek, amelyeken a németországi mannheimi muszlim merénylő őrjöngve, megvadulva támad késsel áldozataira. Mint egy veszett állat, szúrt, bömbölt, a racionalitásnak, emberségnek egy szikrája sem volt fellelhető ebben a sátáni lényben. Tömény, vak gyűlölet. Egy pisztolylövés vetett véget az erőszakorgiának, de szinte még meg sem száradt az áldozatok vére a szép, ápolt homlokzatokkal körülvett német tér járdakövein, az európai sajtó máris elkezdte az áldozat-szerepcsere és bűntársítás propagandáját, az életéért küzdő német politikus befeketítését.
„Egy iszlámellenes extrémista megsebesült egy támadásban”, „szélsőjobboldali uszítót ért incidens”, hirdetik a címoldalak. A legtaszítóbb cikk az volt, amelyik azt hirdeti a címben, hogy egy szélsőjobboldali iszlámellenes aktivistát késeltek meg Németországban. Azt, hogy ki tette, már nem volt releváns megírni. Persze csak annyit tudni róla, hogy szakállas, migráns kinézetű, Allah akbar!-t kiabáló valaki,
de persze ebből semmit nem lehet kikövetkeztetni, hogy ki lehetett és miért tette. Nem szabad előítéletek alapján elhamarkodott véleményeket mondani, nemde? Michael Stürzenbergerről viszont azonnal megtudtuk, hogy iszlamofób, szélsőjobboldali és extrémista volt.
Nos, a valóságban Stürzenberger nem volt iszlámellenes, ő az Európát szervezetten elfoglaló, radikális iszlamisták veszélyeire mutatott rá, és a múlt heti tények gyakorlatilag minden szinten és megkérdőjelezhetetlenül igazolták a véleményét. De még ha egy vallásellenes, szélsőséges uszító is lett volna, a fenti címek semmi mást nem árulnak el az esetről, mint azt, hogy az erről cikkező újságírókban sem kegyelet, sem emberség, sem tisztesség nincs. Nem tisztelik az élőket, sem a halottakat, és ugyanígy nem tisztelik a haldoklókat sem. Milyen emberek ezek, mik ezek az erkölcs és együttérzés nélküli sokdiplomás lények, akik figyelmen kívül hagyják az emberség legkézenfekvőbb alapelveit?
Ugyanezt tapasztalhattuk a Robert Ficót ért merényletet követő percekben is: még a műtőasztalon feküdt, amikor a Soros-sajtó megindította minden érte megnyilvánuló empátia kiirtását, preventíve megakadályozta a jogos felháborodást vagy egy olyan társadalmi szolidaritás kialakulását, amelyben valóban, mindannyian egyetérthettünk volna abban, hogy ami történt, feltétel nélkül elítélendő.
Azonnal zúdítani kezdték a megdöbbenésükből még fel nem ocsúdott emberek nyakába a szemét propagandát az állítólagos „Putyin-barát” politikusról, az „autoriter szélsőjobboldali” populistáról és a többi. A merénylőt pedig azonnal mosdatni kezdték, mondván, biztos jobboldali volt. Előhúztak tőle valami régi cigányozást is, lám a progresszív és liberális pártoknak ehhez semmi közük, Fico magának kereste a bajt.
