Megrázók voltak azok a felvételek, amelyeken a németországi mannheimi muszlim merénylő őrjöngve, megvadulva támad késsel áldozataira. Mint egy veszett állat, szúrt, bömbölt, a racionalitásnak, emberségnek egy szikrája sem volt fellelhető ebben a sátáni lényben. Tömény, vak gyűlölet. Egy pisztolylövés vetett véget az erőszakorgiának, de szinte még meg sem száradt az áldozatok vére a szép, ápolt homlokzatokkal körülvett német tér járdakövein, az európai sajtó máris elkezdte az áldozat-szerepcsere és bűntársítás propagandáját, az életéért küzdő német politikus befeketítését.
„Egy iszlámellenes extrémista megsebesült egy támadásban”, „szélsőjobboldali uszítót ért incidens”, hirdetik a címoldalak. A legtaszítóbb cikk az volt, amelyik azt hirdeti a címben, hogy egy szélsőjobboldali iszlámellenes aktivistát késeltek meg Németországban. Azt, hogy ki tette, már nem volt releváns megírni. Persze csak annyit tudni róla, hogy szakállas, migráns kinézetű, Allah akbar!-t kiabáló valaki,
de persze ebből semmit nem lehet kikövetkeztetni, hogy ki lehetett és miért tette. Nem szabad előítéletek alapján elhamarkodott véleményeket mondani, nemde? Michael Stürzenbergerről viszont azonnal megtudtuk, hogy iszlamofób, szélsőjobboldali és extrémista volt.
Nos, a valóságban Stürzenberger nem volt iszlámellenes, ő az Európát szervezetten elfoglaló, radikális iszlamisták veszélyeire mutatott rá, és a múlt heti tények gyakorlatilag minden szinten és megkérdőjelezhetetlenül igazolták a véleményét. De még ha egy vallásellenes, szélsőséges uszító is lett volna, a fenti címek semmi mást nem árulnak el az esetről, mint azt, hogy az erről cikkező újságírókban sem kegyelet, sem emberség, sem tisztesség nincs. Nem tisztelik az élőket, sem a halottakat, és ugyanígy nem tisztelik a haldoklókat sem. Milyen emberek ezek, mik ezek az erkölcs és együttérzés nélküli sokdiplomás lények, akik figyelmen kívül hagyják az emberség legkézenfekvőbb alapelveit?
Ugyanezt tapasztalhattuk a Robert Ficót ért merényletet követő percekben is: még a műtőasztalon feküdt, amikor a Soros-sajtó megindította minden érte megnyilvánuló empátia kiirtását, preventíve megakadályozta a jogos felháborodást vagy egy olyan társadalmi szolidaritás kialakulását, amelyben valóban, mindannyian egyetérthettünk volna abban, hogy ami történt, feltétel nélkül elítélendő.
Azonnal zúdítani kezdték a megdöbbenésükből még fel nem ocsúdott emberek nyakába a szemét propagandát az állítólagos „Putyin-barát” politikusról, az „autoriter szélsőjobboldali” populistáról és a többi. A merénylőt pedig azonnal mosdatni kezdték, mondván, biztos jobboldali volt. Előhúztak tőle valami régi cigányozást is, lám a progresszív és liberális pártoknak ehhez semmi közük, Fico magának kereste a bajt.
Az sem változtatott az egészen, hogy később jöttek fényképek a merénylőről, amint részt vesz a liberálisok tüntetésein, sőt arról, ahogy cseveg a legnagyobb és legaljasabb szlovák progresszív párt vezetőjének milliomos apjával. De addigra már a hamis bűntársítást sikerült rögzíteni a baloldali olvasók tudatában. Persze az emberek nem ostobák, egy közvélemény-kutatás szerint a szlovákok 62 százaléka vallja, hogy a merénylethez legfőképpen az ellenzéki liberális politikusok uszítása vezetett, és többségük szerint a baloldali sajtónak is szerepe volt a tragédia megtörténtében.
Ugyanannak a szlovák sajtónak, amelyik a budapesti több százezres békemenetet egy szóval nem említette, de ha pár százan összegyűlnek Magyar Péter körül valami „megatüntetésen”, akkor címoldalakon hirdetik, hogy Orbán-ellenes felkelés tört ki Magyarországon.
Nehezemre esik újságíróként, szerkesztőként ilyet írni, de az ilyen újságírókat antidemokratáknak tartom, ők nekem semmi értelemben nem „kollégáim”. Egy üres, globalista szlogeneken kitermelt generáció tagjai, akik nem értik a kegyelet fogalmát, és nem képesek leküzdeni a káröröm legvisszataszítóbb megnyilvánulásait sem. Mintha tudat alatt csodálnák azt az ámokfutó gyilkost, aki késsel támad a nekik nem tetsző nézetek hordozóira. Egy és ugyanaz a gyűlölet köti őket össze, csak belőlük hiányzik a primitív agresszió, ami ezeket a fanatikusokat vezérli, hogy ezt szörnyű tettekben meg is valósítsák.
A politikai erőszak ma mindennapossá vált Németországban és terjed Európa-szerte. Nekünk papolnak, akik a Soros-pénzekkel kitömött bérmagyarok és dollársajtó erőfeszítései ellenére is képesek voltunk országunkat megőrizni a keleten és nyugaton is dúló erőszaktébolytól.
Ránk köpködnek, tőlünk vonnak meg pénzforrásokat, szavazati jogot olyanok, akik az országaikat átadták ezeknek a veszett fanatikusoknak, ahol a sajtó alig leplezetten ünnepli a multikulturalizmus hazugságait és káros hatásait leleplező politikusok elleni erőszakot.
A sok, nagyon rossz opció közül a degenerált európai politikai elit a lehető legrosszabbat választotta a népességcsere utáni Európa új örököseinek: iszlamista dzsihádistákat. A radikális iszlámot minden kritika fölé helyezte, azokat pedig, akik rámutatnak a száraz tényekre, a földbe tapossák, még ha a műtőasztalon fekszenek is. A liberális sajtó pedig falaz nekik minden egyes támadás után, és csakis a keresztény, konzervatív és nemzeti erőkben azonosítják be a bűnösöket.
De volna számukra egy üzenetem: a felelőtlen gyűlöletkeltőknek mind a sajtóban, mind a politikai színtéren vér tapad a kezéhez. Ficóé, a leszúrt mannheimi rendőré, Stürzenbergeré, a nizzai sétálóutcán elgázolt gyermekeké, a lefejezett tanároké és papoké. Ti csináltátok ezt, ti mostátok őket tisztára, ti hazudtatok akkor is és hazudtok most is. Ezek a primitív, üvöltöző pokolfajzatok csak tudatlan eszközei annak a gyűlöletnek, amelynek felbujtói vagytok. Ahol ti juttok hatalomra, csak destrukció, gyűlölet, pusztítás és háború van. Ebből mi Magyarországon nem kérünk.
A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője
