Amikor Joe Biden a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést adta Soros Györgynek, a világ patrióta sokaságát akarta provokálni, de ugyanazzal a mozdulattal akaratlanul lerántotta a leplet a magán-pénzbirodalom és a demokrata adminisztráció szoros együttműködéséről. A globalista erők összeesküvés-elméletként próbálnak hitelteleníteni minden kísérletet arra, hogy láthatóvá tegyük a birodalomszervező erőket gátlástalanul kiszolgáló politikusok önsorsrontó és önfeladó tevékenységét, amivel tönkreteszik a nyugati civilizációt. Ezért nagyon fontos néven nevezni minden olyan esetet, amikor nem bírják megállni, hogy kijöjjenek a fényre, és egymás hátát lapogatva tegyenek beismerő vallomást.
Először is érdemes megvizsgálni, kik is kaphatják az elnöki szabadságérmet. A hírt nagy lelkesedéssel közlő Népszava szerint azok, akik a politika, a sport, a szórakozás, a polgári jogok, a filantrópia, a LMBTQ-érdekképviselet és a tudomány terén maradandót alkottak. Így kerülhetett egy névsorba például a focizseni Lionel Messi és az Oscar-díjas Denzel Washington a spekuláns Soros Györggyel.
Valódi teljesítményeket kutyulnak tehát össze álságos tevékenységek erősen megosztó következményeivel, visszaélve azzal, hogy Messi megítélését meg sem érinti, hogy egy platformra került Sorossal, utóbbi viszont érdemtelenül sütkérezhet a köré szervezett óriások fényében.
Nem ismeretlen ez a módszer Soros hálózatainak eszköztárában. Így keverik össze a jogvédő, humanitárius és karitatív céljaikat a sunyi beavatkozással szuverén országok belpolitikájába, amikor pedig valahol visszautasítják ezt az aljas kísérletet, hálátlansággal és antiszemitizmussal vádolják meg a renitenseket. Alex Soros igazi hazafinak nevezte a kitüntetésnek örvendezve apját, aki egész életében a szabadságért és az emberi jogokért küzdött. Ez viszont már a szólopás minősített esete. A globalisták rájöttek, mekkora erő rejlik abban, amikor a patrióták a haza, a nemzet, a szülőföld és az anyanyelv fogalmait napi szinten töltik meg átélhető tartalommal, és láthatóan nem tudnak mit kezdeni ezzel az erővel. Úgy oldották meg a problémát, hogy laza mozdulattal ellopták ezeket a fogalmakat, elkezdték gátlástalanul használni őket.