„Vigyázzatok, mert a népharag, ha utolér titeket, az fájni fog, és lehet, hogy nyolc napon túl is” – így fejezte ki a minap egy ellenzéki szimpatizáns, hogy nem ért velünk egyet. A képen, ami alá odaszerkesztette szerinte kellőképpen becsomagolt gyűlöletének verbális kitüremkedését, Dézsy Zoltán filmrendező, Fricz Tamás politikai elemző, Máthé Áron történész és jómagam szerepeltünk, egy tartalmas beszélgetésre hívtuk föl az érdeklődők figyelmét. Rólunk állította azt a felhevült aktivista, hogy hazudozunk és uszítjuk az embereket, miután elküldött bennünket melegebb éghajlatra és munkanélküliséget jósolt mindannyiónknak. Általában egyetértek azzal, hogy
kommenteket elvből nem olvas az, aki ügyel mentális egészségére, most azért tennék mégis kivételt, mert tökéletesen leképezi az idézett fenyegetés azt a vállalhatatlan nyelvpolitikai irányváltást, ami Magyar Péter viselkedését jellemzi mindazokkal szemben, akik nem azt gondolják a világról, mint ő.
Vizsgáljuk meg tehát, mi terjed fékezhetetlenül az internet bugyraiban. Ha a megjegyzés keletkezéstörténetét megkapargatjuk kicsit, nyilvánvaló, hogy a promotált műsort nem látta a kommentelő, bejegyzése előbb keletkezhetett, mint a beszélgetés első sugárzása. Számára nem kell tehát konkrét eset, bizonyíték annak alátámasztására, hogy mi hazudunk és uszítunk. Számára ez evidencia, mivel a képen szereplők köztudottan támogatják a kormány politikáját megszólalásaikban, míg az ellenzékkel szemben kifejezetten kritikusak. Ennyi elég a balliberális hamis tudatnak, hogy minden megnyilvánulásukat propagandának minősítse, vagyis hazugságnak, néphülyítésnek, uszításnak. Függetlenül attól, éppen miről esik szó közöttük, milyen állást foglalnak éppen a közérdeklődésre számottartó kérdésekben, az csak hamis és ártó szándékú lehet.
Ez a primitív szemlélet nem csupán azért veszélyes, mert méltatlan indulatokat korbácsol fel a propagandistáknak titulált szereplőkkel szemben, hanem eleve kizár minden vitát a kormánypárti és az ellenzéki álláspontok között, eleve csak a kormányellenes véleményeket minősítve igaznak és relevánsnak. Ennél még az is demokratikusabb, ha a mai politikai vitákat a kormánypropaganda és az idegen érdekeket kiszolgáló, idegen zsoldban álló ellenzéki propaganda harcaként fogjuk föl. Az igazi persze az lenne, ha mindenki belátná, hogy egymástól markánsan különböző világértelmezések nagyon különböző problémákat helyeznek a viták középpontjába, sokszor érzi úgy mindkét oldal, mintha nem ugyanabban a valóságban élnénk, és így sokszor homlokegyenest ellenkező megoldásokat tartanak üdvözítőnek, közjónak és nemzeti érdeknek a választópolgárok különböző csoportjai.
Ám az egyik fél kisemmizésére, jobb esetben bebörtönzésére, rosszabb változatban fizikai megsemmisítésére törekvő politika nem csupán vitatja ellenfele álláspontját a különféle társadalmi problémákról, hanem kriminalizálja az övétől eltérő politikát, hazugnak, tolvajnak, népellenesenek minősítve azt.
Ez a primitív, végtelenül leegyszerűsítő politika könnyen eladható és könnyen fogyasztható, hiszen problémája mindig mindenkinek van, szeretne mindenki mindig valami jobbat, de a sikertelenség, a lemaradás, a beteljesületlen vágyak igazi okát csak a legnemesebb lelkületű emberek keresik önmagukban, a sokaságnak egyszerűbb valaki másra kenni. Nekik nagyon jól jön az országot szétlopó, hazug tolvajbandáról szóló hamis propaganda, hiszen, ha a kormány mindenért a hibás, akkor könnyebben viselhetők a kudarcok. Ám ahhoz, hogy ez hasson, nem szabad megzavarni az Orbán-fóbiások politikai éleslátását a valóság által.
Ezért kell kizárni a lehetőségét is annak, hogy egyenlő feltételek mellett azonos súllyal ütközhessenek a különféle álláspontok közös dolgainkról, így válik a politika okos párbeszéd helyett elvakultak indulatos acsarkodásává. Ezért kell hamis propagandának hazudni mindent, ami kormányoldalon megfogalmazódik.
A magyar helyzet különlegessége, hogy az ellenzék gátlástalanul azzal vádolja a kormányt, az teszi lehetetlenné a vitát, hogy hatalmával visszaélve a kormány kriminalizálja ellenfeleit, és jogi eszközökkel akar mindenkit ellehetetleníteni, akinek eltérő a véleménye, vagyis az ellenzék a mártír, a kormány az erőszaktevő. Tehát nem az ellenzék a felelős azért, hogy több mint egy évtizede nem tud a közérdeklődésre számot tartó ügyekben többséget szervezni álláspontja mögé, hanem a kormány akadályozza ezt meg, mert ők viszont a legtöbb általuk preferált ügyben nagyobb támogatottságot élveznek, mint a kormánypártok támogatottsága.
Így jutott el Magyar Péter egy röpke esztendő alatt ahhoz a végtelenül demagóg hazugsághoz, hogy győzelme esetén mindent megtartana a kormány intézkedései közül, csak ő jobban csinálná, és nem lopna. Milyen felfoghatatlanul erős hitre van szükség benyelni ezt a kocsmaszintű agymosást? Nem véletlen, hogy a nemzeti oldal szektának nevezi a Tisza Pártot.
De térjünk vissza eredeti mondatunkhoz, mert tisztán kell látni, hová vezet mindez, és ki kell mondani nagyon határozottan: eddig és ne tovább! Jön tehát a népharag, ami nyolc napon túl gyógyuló fájdalmakat okoz nekünk, amiért hazudtunk és uszítottunk. És nem érzi, nem érti a szerencsétlen, aki ezt leírta, hogy ez maga a tőrőlmetszett uszítás. Valakit fizikai erőszakkal fenyeget, mert retteg attól, hogy ez a valaki okosabban, hatékonyabban fejti ki álláspontját, mint az általa preferált politikai aktorok, és akkor megint jön a kudarc, a frusztráció, hát inkább pusztuljon mindenki, aki az útjában áll a végre felcsillanó, ámde igencsak hamisnak tűnő reménynek.
Azt gondolom, ebben társadalmi konszenzus van, hogy idáig nem kellene eljutni.
Ezt itt hagyja abba pártállástól függetlenül mindenki. Ostoba kóklerek elemzőnek álcázva ne vizionáljanak polgárháborút nagy nyilvánosság előtt. A nejlonmessiás ne fenyegessen riportert azzal, hogy majd jól kivizsgálják a lakhatásának körülményeit meg a munkaszerződését is. Bizonyíték nélkül senki ne nevezhesse ellenfelét se tolvajnak, se hazugnak.
Senki ne vonja el az ítélkezés jogát a független magyar bíróságtól. De senki ne gondolja azt sem, hogy mentelmi joga mögé bújva azt tesz, amit akar.
Vegyük át még egyszer! Uszítás az, amikor bizonyítékok nélkül megvádolunk valakit valami utálatos bűn elkövetésével, kikiáltjuk minden jogszerű eljárást mellőzve bűnösnek, kitaszítjuk a figyelemre méltó emberek köréből, és ellene bármiféle eszközt, így akár a fizikai erőszakot is felhasználhatónak tartva arra buzdítunk, hogy valaki csináljon már vele valamit. Mert az uszító ahhoz persze gyáva, hogy tegyen is valamit, és tettéért vállalja a felelősséget. Sunyin, álnév mögé bújva beleordítani a löttyös indulatot az éterbe, azt igen, de gondolkodni, érvelni, azt már nem.
Hangsúlyozom, ennek a folyamatnak az a pártelnöki viselkedés ágyazott meg, amely
forráskritika nélkül vette át a posztkommunista balliberális ellenzék összes paneljét, amelyben tizenöt éve tartó sikertelenségük minden frusztrációját bizonyítékok nélküli vádakká transzformálták. Maffiállam, maffiakormányzás, vicsorította Magyar Bálint, Magyar Péter pedig gondolkodás nélkül átvette.
Szétlopta az egész országot a tolvajbanda, mondta Gyurcsány, Brüsszelpetya pedig papagájként ismételgeti. És ma már ott tart a lehallgatóművész, hogy több ezresre növelte az eljövetelekor meginduló vagyonelkobzások, kisemmizések során földönfutóvá tettek körét a legsötétebb bolsevik diktatúra korát megidézve. És persze jó bolsevik szokás szerint ő és sleppje vádolja Orbán Viktort az áttelelt poloskák megemlítése miatt a legsötétebb náci idők megidézésével.
Csak halkan jegyzem meg, direkt a legfinomabb gyűlölködést és uszítást tartalmazó kommentet hoztam példának. A patkányozósakat, a tarkónlövőseket, az akasztósakat jószándékom jeléül nem citáltam ide. De jelzem azt is, megvannak!
