A szankciók sorában a legerősebbnek gondolták a földgáz- és kőolajszállítások leállítását. Ebben az egyben igazuk is lett. Sajnos. Ugyanis az oroszok gyorsan léptek. Egyrészt fokozták a szállításokat Kínába, új vezetékrendszert építettek ki. Illetve indiai finomítókat közbeiktatva juttatták el egy árnyékflotta közvetítésével az üzemanyagot Európába, csak jóval drágábban. Ahogy a cseppfolyósított földgázzal is tették. Az álszent nyugati politikusok pedig várták, hogy mikor térdel le Oroszország. Természetesen ez sem így történt. 

Azt a hadsereget, amelyet a háború kitörése óta folyamatosan fejlesztenek, erősítenek. Egyre-másra vetik be, egyben üzleti demonstrációs céllal is, a legújabb fegyvereket. A haderő létszámát szintén jelentősen megemelték, amivel már Kína után a második legtöbb katonát tartják fegyverben.

A háború kitörése után a másik vágyvezérelt célkitűzés az volt, hogy meg kell gyengíteni Putyin elnök hatalmát, majd meg is kell dönteni. A brit titkosszolgálattól amerikai testbeszédszakértőig záporoztak a hírek, elemzések. Pontosabban a dezinformációk. Az elnök Parkinson-kórban szenved. De ha nem, akkor biztosan rákos. Hasnyálmirigy, gyomor, vastagbél vagy valami más. De az biztos, hogy csak a nyugati gyógyszerek tartják életben. Sőt, már meg is halt, testdublőrt használnak helyette. Aztán ezek a titkosszolgálatinak hazudott dez­információk is befulladtak. Mert unalmassá váltak, és a valóság teljesen más képet mutat Putyin elnökről.

Két évvel ezelőtt a Wagner-csoport vezetőjének lázadása újra felélesztette a nyugati álmodozók reményeit. Prigozsinnak majd sikerül az, amit a nyugati politika addig nem ért el. A zsoldosvezér lázadásának gyors, de mégis higgadt, magabiztos kezelése, majd a teljes vezérkar kiiktatása lehűtötte a várakozásokat. Nem volt belső lázadás, nem volt katonai puccs, az elnök helyzete és az ország belső stabilitása nem ingott meg.

Amihez most csatlakozott Donald Trump is. Mindannyiunk szerencséjére. Mert mára egyértelműen kiderült, hogy ezzel a stratégiával Oroszországot nem lehet legyőzni. Sőt, Moszkva ma jobb pozícióban érezheti magát, mint az elmúlt három évben bármikor. Az új amerikai vezetés tárgyalópartnerként ismeri el őket. Sőt, talán még a mérleg nyelvének szerepét is betölthetik Kína és az Egyesült Államok között. Ezáltal ismét globális, nagyhatalmi játékossá vált Oroszország. Amely a világ újrastrukturálásában komoly gesztusokat is tud tenni a másik kettőnek, illetve elérheti, hogy az ő stratégiai biztonsági, gazdasági és politikai érdekeit is figyelembe vegyék.

Lehet szeretni vagy utálni az oroszokat, de ez az új geopolitikai realitás. Ezt már csak Nyugat-Európa nem akarja észrevenni, elfogadni. Pedig az is látható, hogy ez a háborúpárti politika megbukott. Gazdasági recesszió, politikai instabilitás, gyorsuló leszakadás jellemzi most az uniót. Ha nem lesznek képesek változtatni, akkor Európa kényszerül térdre.

A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója