Mindenkinek elérhető érvényesülési lehetőség, összességében egészséges, testet, lelket formáló közeg és tevékenység – a labdarúgás nem véletlenül napjainkban is a legnépszerűbb sportág. Kiss Máté Bencét is nyilván óvta az édesanyja, de szinte biztos, hogy nem akarta eltiltani a futballtól, támogatta minden erejéből, a szíve mélyén talán abban bízott, hogy a fia a focinak köszönhetően teljesedik ki, teremt egzisztenciát, ami Pátrohán talán még senkinek sem adatott meg. Sok ezer, sőt millió szülő gondolkozik hasonlóképpen.

A másik véglet a tragédia árnyékában

Lapunkban a minap olvashattak interjút a Blackburn kapusával, Tóth Balázzsal , akit Marco Rossi behívott a Svédország és Azerbajdzsán elleni két mérkőzésre készülő magyar válogatott keretébe, így a kapus bemutatkozhat a nemzeti csapatban. Tóth Balázs régimódi őszinteséggel beszélt a kezdetekről, hogyan jutott el a borsodi faluból, Zubogyról Felcsútra, majd Székesfehérváron át Angliá­ba. Már nyolcévesen hajnalban kelt, hogy busszal, egyedül Kazincbarcikára utazzon, ahol tanult és focizott, s esténként ugyancsak egyedül tette meg az utat hazafelé, majd tizenkét évesen az ország másik felébe költözött, csak hogy valóra váltsa az álmát, és kifejezhesse a háláját a szüleinek: még kisgyerekként megígérte az édesanyjának, ha majd nagy lesz, sikeres és gazdag, akkor meglepi egy piros Ferrarival. Hát nem gyönyörű?! Ahogy anno Albert Flórián futva tette meg a négy kilométeres utat Hercegszántón az iskoláig és vissza, vagy egy nemzedékkel később Juhász Roland Tápiószecsőről ingázott a fővárosba, iskolába és az MTK edzéseire járva. Az ehhez hasonló, szívet melengető történetektől szép a sport igazán, nem az eurómilliókban, sőt -milliárdokban mérhető csillogástól.

Persze a könyörtelennek mondott profi világban is vannak szép történetek. Erre szolgáltat példát a Bajnokok Ligája döntőjének hőse, Desiré Doué . Az elefántcsontparti felmenőkkel rendelkező ifjú francia csillag édesapja is futballozott, de nem adatott meg neki, hogy profi futballista váljon belőle. Tehetségét a fiai is örökölték, ő pedig a saját példáján keresztül pontosan tudta, mit kell tenni a siker érdekében. A fiai természetesen egész fiatalon klubban is fociztak már, de az édesapa ezenfelül is tartott edzést nekik. Minden utánpótlásedző réme, amikor a szülő okosabbnak, felkészültebbnek gondolja magát, ugyanakkor arra is citálhatnánk példát bőségesen – lásd Szoboszlai Dominik –, amikor az édesapa kiegészíti a hivatalos képzést. 

A szakemberek szerint akad Desiré Douénál képzettebb, gyorsabb játékos, ám az elhivatottsága, szerénysége – kissé elkoptatott szóval élve: az alázatossága – a kortársai fölé repítette. Az sem véletlen, hogy noha ma már minden mozdulatát lesik, egyetlen botrányos esetet sem idézhetünk vele kapcsolatban, még csak tetkója sincs, sportos séró, tökéletesen kidolgozott izomzat, ez a két ismertetőjele.

Az MLSZ is segít

A sport, a labdarúgás ma is szép, a sport az emberiség egyik nemes vívmánya, még ha ez Kiss Máté Bence családját, szeretteit cseppet sem vigasztalja. 

A távolból csak remélhetjük, hogy Kiss Máté Bence csapattársaira is jut figyelem, különösen a most nyilván kétségek között vívódó kapusra, Kovács Olivérre. Nekik sem lesz könnyű feldolgozni a történteket, hirtelen, egyik pillanatról a másikra ért véget a felhőtlen gyerekkoruk. Megindító a kép, ahogy egymás vállába kapaszkodva róják le tiszteletüket az elhunyt barát emléke előtt.

A Magyarország–Svédország barátságos mérkőzés lehetőséget kínál arra, hogy az egész magyar futballtársadalom méltóképpen elbúcsúzzon a tragikusan elhunyt játékostól. Egyperces gyászszünet – ez a legkevesebb, amit megtehetünk. Aztán a játék folytatódik, mert folytatódnia kell, mert az élet ezt kívánja.