A PSG soha nem látott ötgólos különbséggel, fennállása során először nyerte meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, a női kézilabda BL-ben a Győr címét megvédve hetedszer diadalmaskodott, a Giro d’Italia kerékpáros-körversenyen Simon Yates az utolsó előtti szakaszon emberfeletti teljesítménnyel állt az élre, így a befutó már ünnepi formalitássá vált csupán – a mögöttünk hagyott hét legdrámaibb sporteseménye mégsem Münchenben, illetve Párizsban, Budapesten vagy Rómában, hanem Magyarország északkeleti régiójában játszódott egyszerre több településen, Felsőzsolcán, Cigándon, Pátrohán és Kisvárdán. Kiss Máté Bence tragédiája az egész országot megrázta.
A helyszíni beszámolók alapján a következőket tudjuk a szörnyűséges esetről. A Felsőzsolca–Cigánd U19-es labdarúgó-bajnoki mérkőzés első félidejében, durván félórányi játék után egy beadásra érkezve a vendégek csapatkapitánya, Kiss Máté Bence a saját kapusával ütközött, ami után cserét kért. Tehát magánál volt.
Rosszullétre panaszkodott, fájlalta a mellkasát és a hátát, ezért mentőt hívtak hozzá, és a miskolci kórházba szállították. Még ekkor sem gondolt senki semmi végzetesre, s noha azonnal megműtötték, másnap mégis az a lesújtó hír érkezett, hogy olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
Kiss Máté Bence reményteli jövő előtt állt
Felfoghatatlan tragédia. Kiss Máté Bence csupán tizennyolc esztendős volt, szép jövő előtt állt. Ez nem csupán a kegyeletből fakadó szokásos klisé. Az ifjú játékos egy héttel korábban bemutatkozott a Cigánd NB III-as első csapatában, sikeresen túljutott az érettségi írásbeli vizsgáin, szülei, családja mellett a barátnője is gyászolja, mindenki tisztelettudó, kedves fiatalemberként ismerte. Az egyik nap még bizakodóan tervezte a jövőt, másnap aztán a szerettei azzal szembesülnek, hogy vége mindennek, elhunyt, egészen elképesztő módon ott, a futballpályán, ahol a leginkább otthonosan érezte magát.
A szülei nem vádaskodnak, magukba fojtva a bánatukat a gyászba temetkeznek, a barátnője viszont a Facebookon búcsúzott el tőle. Véletlenül se szóljuk meg ezért, a fiataloknak ez így természetes, a közösségi média az ő életüknek olyan szerves része, természetes színtere, amint az idősebb generációknak anno a grund. A szavai arról árulkodnak, még fel sem fogta, mi történt, a szíve mélyén azt várja, valaki bökje meg, ébredjen már fel, rossz álom volt csupán. Sajnos nem.
Nem ez az első borzalmas tragédia a magyar futballpályákon a labdarúgás történetében. Elsőre mindenkinek Dárdai Balázs és Fehér Miklós esete ötlik fel, azok is megrázók voltak, valamiképpen mégis valami addig ismeretlen betegségre, elváltozásra voltak visszavezethetők. Kiss Máté Bence viszont egészséges volt, mint a makk.
A labdarúgás a felelős?
Friss még a gyász, korai még talán okoskodni, óhatatlanul mégis tépelődhetünk azon, mit üzen nekünk ez a haláleset. Csak Magyarországon hétvégenként több száz futballmeccset játszanak, világszerte ez a szám tíz-, sőt százezres nagyságrendű, mérkőzésenként átlagosan két-három kemény ütközéssel. Az internetet böngészve azt találjuk, ezek közül évtizedeként durván egy torkollik tragédiába. Meg kell-e változtatni a labdarúgás szabályait emiatt? Nagyon kevesen jutnának erre a következtetésre. A labdarúgásnál bőven akadnak keményebb, sőt durvább sportágak, mindenekelőtt bármelyik küzdősport, de a labdajátékok közül is például a jégkorong vagy az amerikai futball vitathatatlanul sokkal veszélyesebb, a játékosoknál sajnos mindennapos eset az agyrázkódással járó ütközés, gyakran a maradandó agyi sérülés, mégis törpe kisebbséget alkotnak azok, akik szerint e sportágakat be kellene tiltani.
Mindenkinek elérhető érvényesülési lehetőség, összességében egészséges, testet, lelket formáló közeg és tevékenység – a labdarúgás nem véletlenül napjainkban is a legnépszerűbb sportág. Kiss Máté Bencét is nyilván óvta az édesanyja, de szinte biztos, hogy nem akarta eltiltani a futballtól, támogatta minden erejéből, a szíve mélyén talán abban bízott, hogy a fia a focinak köszönhetően teljesedik ki, teremt egzisztenciát, ami Pátrohán talán még senkinek sem adatott meg. Sok ezer, sőt millió szülő gondolkozik hasonlóképpen.
Hadd említsek egy példát a másik végletből, ami arról árulkodik, a labdarúgás napjainkban sem üzlet csupán, nem veszett ki belőle sem a játékosság, sem a népmesei hősiesség.
A másik véglet a tragédia árnyékában
Lapunkban a minap olvashattak interjút a Blackburn kapusával, Tóth Balázzsal , akit Marco Rossi behívott a Svédország és Azerbajdzsán elleni két mérkőzésre készülő magyar válogatott keretébe, így a kapus bemutatkozhat a nemzeti csapatban. Tóth Balázs régimódi őszinteséggel beszélt a kezdetekről, hogyan jutott el a borsodi faluból, Zubogyról Felcsútra, majd Székesfehérváron át Angliába. Már nyolcévesen hajnalban kelt, hogy busszal, egyedül Kazincbarcikára utazzon, ahol tanult és focizott, s esténként ugyancsak egyedül tette meg az utat hazafelé, majd tizenkét évesen az ország másik felébe költözött, csak hogy valóra váltsa az álmát, és kifejezhesse a háláját a szüleinek: még kisgyerekként megígérte az édesanyjának, ha majd nagy lesz, sikeres és gazdag, akkor meglepi egy piros Ferrarival. Hát nem gyönyörű?! Ahogy anno Albert Flórián futva tette meg a négy kilométeres utat Hercegszántón az iskoláig és vissza, vagy egy nemzedékkel később Juhász Roland Tápiószecsőről ingázott a fővárosba, iskolába és az MTK edzéseire járva. Az ehhez hasonló, szívet melengető történetektől szép a sport igazán, nem az eurómilliókban, sőt -milliárdokban mérhető csillogástól.
Persze a könyörtelennek mondott profi világban is vannak szép történetek. Erre szolgáltat példát a Bajnokok Ligája döntőjének hőse, Desiré Doué . Az elefántcsontparti felmenőkkel rendelkező ifjú francia csillag édesapja is futballozott, de nem adatott meg neki, hogy profi futballista váljon belőle. Tehetségét a fiai is örökölték, ő pedig a saját példáján keresztül pontosan tudta, mit kell tenni a siker érdekében. A fiai természetesen egész fiatalon klubban is fociztak már, de az édesapa ezenfelül is tartott edzést nekik. Minden utánpótlásedző réme, amikor a szülő okosabbnak, felkészültebbnek gondolja magát, ugyanakkor arra is citálhatnánk példát bőségesen – lásd Szoboszlai Dominik –, amikor az édesapa kiegészíti a hivatalos képzést.
A szakemberek szerint akad Desiré Douénál képzettebb, gyorsabb játékos, ám az elhivatottsága, szerénysége – kissé elkoptatott szóval élve: az alázatossága – a kortársai fölé repítette. Az sem véletlen, hogy noha ma már minden mozdulatát lesik, egyetlen botrányos esetet sem idézhetünk vele kapcsolatban, még csak tetkója sincs, sportos séró, tökéletesen kidolgozott izomzat, ez a két ismertetőjele.
Az MLSZ is segít
A sport, a labdarúgás ma is szép, a sport az emberiség egyik nemes vívmánya, még ha ez Kiss Máté Bence családját, szeretteit cseppet sem vigasztalja.
A civilizációt, mondják, az különbözteti meg az emberek sokaságától, ahogy a halottairól gondoskodik. A cigándi futballklubbal és a Magyar Labdarúgó-szövetséggel az élen minden érintett szervezet és potentát első lépésként megtette, amit megtehetett, az egyesület saját halottjaként tekint az ifjú játékosra, és adománygyűjtést indított a családja megsegítésére, a jótékonysági akcióban az MLSZ is szerepet vállal.
A távolból csak remélhetjük, hogy Kiss Máté Bence csapattársaira is jut figyelem, különösen a most nyilván kétségek között vívódó kapusra, Kovács Olivérre. Nekik sem lesz könnyű feldolgozni a történteket, hirtelen, egyik pillanatról a másikra ért véget a felhőtlen gyerekkoruk. Megindító a kép, ahogy egymás vállába kapaszkodva róják le tiszteletüket az elhunyt barát emléke előtt.
A Magyarország–Svédország barátságos mérkőzés lehetőséget kínál arra, hogy az egész magyar futballtársadalom méltóképpen elbúcsúzzon a tragikusan elhunyt játékostól. Egyperces gyászszünet – ez a legkevesebb, amit megtehetünk. Aztán a játék folytatódik, mert folytatódnia kell, mert az élet ezt kívánja.
