Nem tudom, eljutott-e az Európai Unió roppant tehetségtelen és rosszindulatú vezetőihez Orbán Viktor magyar miniszterelnök és családja ukránok általi halálos megfenyegetésének híre? Tudom, álnaiv a kérdés, de nem hallatszik a felháborodás hangja. Csend van. Lapítanak az illetékesek. Pár napja egy sajtóesemény kapcsán már kifejtettem abbeli nézeteimet, hogy példátlannak és rendkívül aljasnak tartom, hogy ezen fenyegetés hírére semmiféle tiltakozás nem érkezett – vagy nem került nyilvánosságra – például az európai újságíró társadalom ilyen-olyan szervezeteitől. Ha volt is ilyen, érthetetlen okokból nem értesültünk erről ez idáig, azaz március 20. napjáig, amikor is ezt a cikkecskét írom. Ebből egyenesen az is következik, hogy az európai újságíró-társadalom, valamint a kontinens politikusai vagy tájékozatlanok, vagy egyetértenek a fenyegetőkkel. Magyarán kimutatták a foguk fehérjét, s ezzel elérkeztünk abba az időszakba, amikor mindent meg lehet tenni, mert nem, hogy szabályok nincsenek, de nincs szolidaritás, nincs minimális erkölcs sem a politikában, az élet egyetlen szegmensét illetően sem, van viszont helyette erőpolitika, no meg nyílt fenyegetés. Tény, hogy mind az erkölcsöt, mind pedig a szolidaritást illetően belekerültünk egy olyan csapdába, amely egyeseknek mindent megenged, viszont nem véd meg semmit, senkit, sem jogszabályt, sem emberi életet, s naponta gerjeszti a káoszt, továbbá a fenyegetéseket. Nézetem szerint egy olyanfajta rabszolgatartó világ van készülőben, melyben a vezetők semmiféle felelősséget nem vállalnak, számukra nem létezik szabály, ők megfoszthatnak minket energiahordozóktól, pénztől, jogtól, s akár az életünktől is. Mindennek az az üzenete, hogy vegyük tudomásul, nincs közünk a saját életünkhöz, s hiába mondjuk, hogy el a kezekkel tőlünk, ezt nem óhajtják megfogadni. Szavuk sincs arról, hogy milyen alapon hagyják szó nélkül például azt, hogy egy miniszterelnököt nyíltan megfenyeget egy olyan ország politikusa, amely ország Európán élősködik, immár évek óta.