Mindez egy kicsit (nem kicsit, NAGYON) arra utal, hogy a probléma viszonylag egyszerűen transzponálható az emberi társadalmak civilizatorikus értelemben vett „kozmológiájára” is. A világhatalmi rendszer eddig soha nem látott „töréstesztnek” van kitéve, mert Amerika, mint világbirodalom végzetesen eladósodott, vagyis „felélte jövőjét”, s mivel individuális jövője fel van élve, így létének további fenntartása csak úgy képzelhető el, ha képessé válik egy dinamikus egyensúly közepette egyezségre lépni a világban meghatározó szerepet játszó két partnerével, Oroszországgal és Kínával. Ezt azonban részben saját gravitációs terük egymásra hatásából eredő perturbációs zavarok, részben pedig egy még bonyolultabb kozmológia probléma nehezíti, amely ráadásul, mint látni fogjuk, elbeszélhetetlennek látszik. 

Ami saját egymásra hatásukat illeti, Amerika fő dilemmája az, hogy nem szívesen kezdene bele saját jövője felélésének bevallásába, mert ez olyan kikerülhetetlen áldozatok vállalásának kényszerével szembesítené fennállásának 250. évfordulóján, ami az egyébként is instabil történelmi konstrukcióként „csinált” Amerikát, mint nemzetállamot szétrobbantaná. Ezért uralmi csoportjai eddig mások jövőjének a felélésével (magyarul háborús fosztogatással) próbálták az egyensúly hamis látszatát optikailag fenntartani, ám ez folytathatatlanná vált, ezért olyan uralmi csoportok kerültek domináns pozícióba, amelyek egyezkedést kezdeményeztek a másik két testtel, Oroszországgal és Kínával. 

Kína azonban nem nyugati birodalom, sőt a „nem-Nyugat” globális nagykoalíciójának vezetője, ami azt jelenti, hogy az elmúlt hatszáz év történetében először egy nem nyugati birodalom kaphat szerepet a világhatalmi rendszerben. Az orosz birodalom pedig azért megkerülhetetlen, mert ahogy a nagy brit geopolitikai iskola tagjai fogalmaztak, ő a „világ szíve” (Heartland), a legnagyobb területű és összességében a legnagyobb természeti erőforrásokkal rendelkező ország, és e roppant terület megvédésének kényszere meghatározó atomhatalommá tette. 

A három test dinamikus egyensúlyának létrehozását és ebből eredő „gravitációs zavaraikat” az egyelőre igen széttartó stratégiai érdekeikben meglévő, sokszor kezelhetetlennek látszó feszültségek nehezítik, de ráadásul még van „valami”, aminek elbeszélhetősége a lehetetlenséggel határos. Ennek megértéshez el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon miként lehetséges az, hogy egy jelentéktelen közel-keleti kisállam, Izrael, minden alapvető globális kérdésben képes átvinni a világra akaratát. És mivel a hatalom nem más, mint akaratátvitel, így a zsidó állam egy kicsiny, de gigantikus világhatalmi „gravitációval” rendelkező szereplő, akit kozmológia nyelven neutroncsillagként nevezhetnénk meg. (A neutroncsillagok olyan égi objektumok, amelyek átmérője tíz-húsz kilométer, de tömegük a Nap tömegének sokszorosa.) Vagyis a „háromtest birodalom” három testének, Amerikának, Oroszországnak és Kínának e „neutroncsillag” roppant gravitációját is „be kell számítani”, amikor perturbációs zavaraikat úgy próbálják kezelni, hogy legalább az ütközőpályára kerülést kizárják. 

Mindehhez, mintegy „halmazati büntetésként” azzal is számot kell vetniük, hogy a brit birodalom, mint valaha szétrobbant „szupernova” olyan zavaros „csillagködöt” hagyott maga után, ami képes egész Európát „elvakítani”. A harmadik világháború közel-keleti frontjának berobbanása igen súlyos és kockázatos törésteszt a „háromtest birodalom” számára. De mivel túlélésük létérdek, mert ők jelenítik meg az egyetlen stabilitásra képes konstrukciót, az amerikai elnök pekingi látogatás talán javíthatja esélyeinket.

A szerző közgazdász