Magyar Péter kampánylufijai szétpukkadtak

A Tisza Párttól még kétségbeesettebb és még indulatosabb kampányolás várható.

Magyar Péter Ukrajna kampány 2026. 03. 23. 5:20

Kevesebb mint egy hónappal vagyunk a sorsdöntőnek ígérkező országgyűlési választások előtt, így már nyugodtan kijelenthetjük, a hajrában vagyunk. Egy jól megtervezett kampány egyik legfontosabb ismérve, hogy ekkorra már a legfontosabb témák és üzenetek véglegesnek tekinthetők az adott pártok részéről, ebből kifolyólag azoknak rezonálniuk kell a valósággal. Ha ez nem így van, akkor a párt stratégiai hibát vétett, ugyanis közeledve a választások napjához, egyre inkább felértékelődik a hétköznapi élettel, bizonyos veszélyekkel, külső fenyegetésekkel és persze a megélhetéssel kapcsolatos kérdések kezelése.

Amennyiben megnézzük a Tisza Párt kampányhajrában felmutatott, témaválasztásokkal kapcsolatos teljesítményét, minden jel arra enged következtetni, hogy Magyar Péter kampánylufijai látványosan kipukkadtak. Ugyanis a Tisza elmúlt hónapokban csúcsra járatott három kulcstémája közül egy sem állta ki a valóság próbáját, azok Magyarországra és a magyar családokra nézve egytől egyig veszélyesnek és amatőrnek bizonyultak.

Induljunk csak ki az adóemeléssel kapcsolatos tiszás maszatolásból!

Ez eleinte úgy kezdődött, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke az adóemelés előnyeit hallgatva ravaszul kijelentette, hogy először „választást kell nyerni, utána mindent lehet”, amellyel arra utalt, hogy nem az a lényeg, hogy most mit ígérnek a választóknak, hanem hogy ők egy esetleges győzelem után valójában mit tennének.

S hogy e két helyzet között mekkora a különbség, elég csupán megnézni, miként és milyen ügyekről szavazott a Tisza az Európai Parlamentben, illetve miként nyilatkoztak egykor egyes tiszás EP-képviselők arról, hogy minél rosszabb az itthoni gazdasági helyzet, annál jobb a magyar ellenzéknek. Nem meglepő módon a Tisza-adóval kapcsolatos itthoni magyarázkodás nem aratott nagy sikert, annak kampányhatása majdnem olyan ellentétesre sikerült, mint Magyar Péter Ukrajna-stratégiája.

Ha visszaemlékszünk, itthon óriási, hetekig tartó visszhangot váltott ki a Tisza Párt azon brüsszeli akciója, amelynek keretében Magyar Péter EP-képviselői ukrán nemzeti színekbe öltözve jelentek meg az Európai Parlament plenáris ülésén. Megjegyzendő, hogy ezzel párhuzamosan Magyar Péter azt az EP-tervezetet is aláírta, amelyben az szerepelt, hogy Európa jövője az ukrán hadszíntéren dől el, ezért még több fegyvert és lőszert kell küldeni Kijevnek. A botrányos brüsszeli akcióknak pedig meg is lett a következményük itthon: a Tisza újabb stigmákat szerzett magának a magyarok körében.

Mindez érthető volt, hiszen ezeket az eseteket megelőzően a magyar választópolgárok pusztán a retorika szintjén hallhatták, hogy a Tisza a politikai siker reményében a legdurvább háborúpárti ukrán stratégiát is aláírja annak érdekében, hogy megfeleljen a brüsszeli kívánalmaknak, illetve hogy Magyar Péter politikai státusa összefonódik Ukrajna jelenlegi és jövőbeni helyzetével. Az ominózus ukrán zászlós performansz és a háborús tervezet aláírása után azonban mindenki a saját szemével győződhetett meg arról, miként fest az, amikor egy párt nem magyar, hanem idegen érdekeket képvisel.

Mondani sem kell, a Tisza számára az ukránpárti témaválasztás végzetességét épp maga a kijevi felső vezetés jelentette, amely bestiális kegyetlenséggel hurcolja el a kárpátaljai magyarokat a frontra, és amely maffiamódszereket idéző módon, életveszélyesen megfenyegette a magyar kormányfőt és családját.

Végezetül érdemes megemlíteni az energiaszuverenitás ügyét is, amely szintén kitűnően érzékelteti azt, hogy Magyar Péter milyen stratégiai hibát vétett akkor, amikor a brüsszeli szolgalelkűségéből fakadóan az olcsó orosz olajról való leválás mellett kötelezte el magát. Egyfelől, amikor Zelenszkij ukrán elnök politikai megfontolásból elzárta a Barátság kőolajvezetéket, hamar kiderült, hogy azok, akik az energia ügyét – így Magyarország energiafüggetlenségét – egy választási kérdésként kezelik, elsősorban nem a magyar emberek, hanem háborús politikai blokkok érdekeit szolgálják.

Másfelől az iráni olajkrízis bekövetkezte szintén rávilágított arra, hogy hosszú távon milyen veszélyes játékot űznek azok az itthoni és nyugati ellenzéki politikusok, akik ideológiai megfontolásból végérvényesen el akarják zárni Magyarország legstabilabb energiaellátó rendszerét.

Mindezek alapján már érthetőbbé válik, hogy ami a kulcsügyeket illeti, a választási hajrára miként szorult kényszerpályára Magyar Péter.

Mivel a Tisza egyik témája sem – az adóemeléstől kezdve az erőltetett ukrán stratégián át egészen a magyar energiaszuverenitás felszámolásáig – állta ki a valóság próbáját, szinte bizonyos, hogy az utolsó hetekben látott ellenzéki kampányolás még kétségbeesettebb és még indulatosabb fokozatba kapcsol.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője