A „szeretetország” ígérete hangzatos – politikai szlogennek már-már tökéletes. A kommunikáció – ezzel szemben – tökéletlen. A szónok nem árnyal, nem magyaráz, nem köt össze. Címkéz. Egyszerűsít. Szembefordít. „Janicsárok”, „Döbrögik”, „korrupt rendszer”, „rettegő hatalom” – ez nem egy békét ígérő közösség nyelve, hanem a politikai hadviselésé. Itt nincs vita, csak ítélet. Nincs párbeszéd, csak megbélyegzés.
Aki így beszél, az nem hidakat épít, hanem árkokat ás – miközben azt a látszatot kelti, hogy épp az ellenkezőjén ügyködik.
Az erkölcsi magaslatról osztott vádak mögött feltűnően kevés az önvizsgálat. Míg az ellenfél felelőssége reflektorfényben van, addig a saját homályban marad.
A „más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem” attitűd meglehetősen visszás annak tudatában, hogy a pódiumon álló nem is olyan régen még lelkesen tapsolta a most velejéig romlottnak kikiáltott rendszert, amelynek leváltására készül. (Azt most hagyjuk is, írjuk a nagy forradalmi hevület számlájára, hogy az államférfiúi babérokra törő szándékosan nem világosítja fel híveit arról, hogy a rendszerváltás nem azonos a kormányváltással.)
A „szeretetország” megálmodója kényelemből egy leegyszerűsített, fekete-fehér, árnyalatok nélküli világot fest: vannak a „rosszak” és vannak a „jók”. Az egyik oldalon a bűnösök, a másikon az önjelölt igazságosztók. A szónok utasít: a vétkes leszegett fejjel hallgasson, a jóságos harsanjon.
És itt kezdődik a dráma. Mert az ukáz nem marad a színpadon.
Leszivárog, terjed, visszhangzik, burjánzik, árad, parttalanná válik. A nézőtéren felhangzó „mocskos Fidesz” és „vége van” a szelídebb változat – felhangoznak a gyűlölettel teli, embertelen mondatok is.
Lehet erre azt mondani, hogy „ilyen a politika”. Kampány van, ez csak „színház”. De tudjuk – hiszen láttuk –, nem ilyen kellene lennie. Láttunk már elegánsabbat, visszafogottabbat is.
A gyűlölködés és megosztás romboló szellemét a palackból kiengedni könnyű volt – de visszaparancsolni – tartok tőle – már sokkal nehezebb lesz. Aki egy tömeg élére áll, annak tudnia kell, hogy az ő felelőssége, milyen hangulatot gerjeszt. Ha indulatokra épít, akkor az indulatokért is felel. Következmények vannak. Nincs kibúvó.
Amíg a szónok ezt nem ismeri fel, amíg felelőtlenül, gátlástalanul becsmérli, gúnyolja, megalázza az ellenfelét és annak táborát, amíg a sajátját a végletekig feltüzeli, addig a fennen hirdetett „szeretetországa” nem más, mint mutatós, a saját politikai színházának pódiumára állított díszlet, amely – amikor a reflektorfény kialszik és a függöny legördül – haszontalan tárgyként egy poros kelléktárban végzi. De az is lehet, hogy a dühös és csalódott közönség szaggatja darabokra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!