Amit a Fidesz állít — és amit a számok alátámasztanak

Július 4-én a Fidesz-frakció közleményt adott ki. Azt írta: a vitatott kollégium 2025–2026-ban 1087 programot támogatott, 17,61 milliárd forint értékben; tízből nyolc pályázat vidéki volt; a kedvezményezettek 411 településen voltak bejegyezve; az összeg a korabeli kulturális költségvetés alig egy százaléka. 

Kétségtelen tény, hogy a 17 milliárdos keret és a háromfős kollégium összetétele sokáig nem volt nyilvános, noha a közpénzekre vonatkozó adatok Magyarországon közérdekűek. A mintázat — választókerületenként ismétlődő, kerek összegek, kampányban szereplő előadók, frissen alapított cégek — politikailag terhelő képet mutat és kiosztott pénzek kapcsán a  „semleges zsűri” látszata sem tartható.

A hűtlen kezelés magyar tényállása idegen vagyon kezelőjétől szándékos kötelességszegést és vagyoni hátrányt követel. Közpénznél a „károsult” az állam. Ha a pénz kulturális programra ment — koncertre, fesztiválra, helyi rendezvényre, még ha a fellépő Fidesz-rendezvényen is énekelt —, a kár fogalma már nem magától értetődő. A vádnak azt kellene bizonyítania, hogy a döntéshozók nem csupán szabályt sértettek, hanem a rábízott vagyont szándékosan károsították. A szabálysértés és a bűncselekmény közötti határvonalat a nyugati gyakorlat éppen ezért vastagon meghúzza.

Washington: kultúrharc fél évszázada, börtön nélkül

Az Egyesült Államokban a szövetségi művészeti támogatást 1965-ben hozták létre. A National Endowment for the Arts azóta állandó politikai céltábla. 1989–90-ben Andres Serrano Piss Christ című munkája és Robert Mapplethorpe posztumusz kiállítása miatt Jesse Helms szenátor kongresszusi háborút indított. George H. W. Bush alatt John Frohnmayer NEA-elnök 1992. február 21-én lemondott, miután Pat Buchanan a New Hampshire-i előválasztáson „ocsmány, istenkáromló művészettel” vádolta a hivatalt. A vita tartalmi volt: mit finanszírozzon az adófizető. A megoldás törvényi korlátozás, költségvetési vágás, elnökcsere volt. Nem a korábbi tisztviselők letartóztatása hűtlen kezelésért.

A minta 2025-ben is ugyanaz maradt, csak az előjel fordult. Donald Trump második elnökségének első hónapjaiban a NEA és a National Endowment for the Humanities a Biden-időszakban jóváhagyott pályázatok százait mondta vissza. 2025 áprilisában a NEH megbízott vezetője, Michael McDonald több mint 1400 korábban odaítélt támogatást törölt, több mint 100 millió dollár értékben, azzal, hogy a forrásokat „az elnök programjának megfelelően” csoportosítják át. 2025. május 3-án a NEA e-mailekben mondta vissza a már megítélt díjakat. 

2025 szeptemberében egy rhode island-i szövetségi bíróság alkotmányellenesnek találta a „gender ideológia” tilalmát a NEA pályázatain. 2026. május 7-én Colleen McMahon new york-i bíró ezt követően alkotmányellenesnek minősítette a NEH-támogatások tömeges visszavonását.

A Biden-kormány tisztviselőit tehát nem vitték előzetesbe azzal, hogy „vagyoni hátrányt okoztak”, amikor LMBTQ- vagy bevándorlástémájú projekteket támogattak. A Trump-kormány új, kézi vezérlésű, több millió dolláros egyedi juttatásait — 2026 márciusában például 2 millió dollárt egy queens-i művészeti iskolának, a szokásos versenyeztetésen kívül — a New York Times politikai elfogultságnak nevezte, nem bűnszervezetnek. 

Az amerikai Kongresszus ráadásul évtizedek óta nyíltan politikai pénzt oszt. Az earmark, majd a 2021-től visszahozott community project funding lényege, hogy a képviselő a saját körzetének múzeumára, fesztiváljára, közösségi házára kér szövetségi sort. Ez patronázs. A választókerületi logika — Magyarországon a 24.hu és a K-Monitor szerint sok helyen kerek 100 milliós NKA-csomagok — Washingtonban nem rejtett kollégiumi titok, hanem a költségvetési törvény melléklete. Ha visszaélés van, a vád általában csalás vagy a ha gyom jogtalan eltulajdonításnak vonatkozó angolszász fordulata. Nem az, hogy egy adott közjogi tisztviselő a saját táborának kulturális életét finanszírozta.

Párizs: az állam ízlése intézmény

Franciaországban 1959 óta kvázi-doktrína: az állam ízlést, kánont és területi egyensúlyt formál. Jack Lang, aki François Mitterrand alatt kétszer is kulturális miniszter volt az 1980-as években a népi és kortárs (balodali) kultúrát tolta előre. A jobboldali miniszterek rendre a patrimoniumot és a „nemzeti nagyságot”. 

Rachida Dati 2024 júliusában 100 millió eurós, hároméves „Culture et Ruralité” programot jelentett be — vidéki múzeumok, helyi színpadok, vándorkönyvesboltok. Ugyanaz a politikai reflex, mint az NKA vidéki kerete: a fővárosi elit helyett a megyék. Franciaországban ez program. Nem vádirat. 

2026-ban Catherine Pégard miniszter egy hasonló 173 millió eurós költségvetési pazarlást „közös áldozatnak” nevezett. És érdekes, hogy a nagypolitika szintjén senki nem állította, hogy a megelőző kormány tisztviselőit ezért előzetesbe kellene zárni. 

A francia példa egyértelműnek tűnik: egy állam, amely büszke arra, hogy a kultúrát politikailag irányítja, nem teheti meg, hogy a következő ciklusban bűncselekménnyé minősítse az előző ciklus ízlését.

Németország: a tartomány a gazda, a választás pedig ízlésváltás

Németországban a kultúra alaptörvényi szinten a tartományok ügye (Kulturhoheit der Länder). A 16 tartomány és mintegy 11 000 önkormányzat adja a közkulturális kiadások zömét; 2020-ban a nyilvános kulturális költés 14,5 milliárd euró volt. A tartományi választás után rutin a színházigazgató-csere, a fesztiválprioritás-váltás, a emlékezetpolitikai hangsúly eltolása. 

2026 júliusában Karin Prien szövetségi oktatási miniszter átszabta a 2015 óta futó Demokratie leben programot, évi 190 millió eurós kerettel. Azt mondta: „minden kormánynak joga van a támogatási irányelveket megváltoztatni.” A vesztes oldal üvöltött. A győztes oldal szűrte a pályázókat, még a Verfassungsschutz előszűrését is kilátásba helyezte. Ez Németországban a kapcsolódó cikkek szerint egyfajta “kulturkampf”. 

Természetesen a német jogállam itt is ismeri a büntetőjogot — de csupán akkor, ha fiktív számla, magánzsebbe csúszó közpénz vagy bizonyított csalás van. A politikai irányváltást a választó és a tartományi parlament intézi.

Róma: a költségvetés „mancsa” és a miniszteri ízlés

Olaszországban a kultúrafinanszírozás nyíltan pártos. A költségvetési törvény minden évben tele van mikrotételekkel — a sajtó mance-nak, borravalónak hívja őket.

Olaszországban ez teljesen nyíltan megy. Carlo Calenda centrista–liberális pártja közpénzből 1,2 millió eurót adott két évre egy olyan alapítványnak — a Fondazione Luigi Einaudinak —, amely ideológiailag is hozzájuk áll közel, és a választáson is mellettük van. Calenda nem mentegetőzött. Azt mondta: más pártok kolbászfesztivált fizetnek közpénzből, ők kultúrát. Ezen Itáliában vitatkoztak, gúnyolódtak, cinikusnak tartották. Büntetőügyet nem csináltak belőle.

Giorgia Meloni 2022-es kormányra kerülése után Alessandro Giuli miniszter a baloldalinak tartott intézményrendszert akarta átszabni. 2026 májusában két közeli munkatársát menesztette egy dokumentumfilm támogatásának megtagadása miatt. 

A FUS, az élő előadóművészet alapjának pontozását 2024 decemberében módosították: kevesebb súly a „kortárs kockázatnak”. Az ellenzék szerint ez ízlésdiktatúra, a Meloni-kormány szerint korrekció. És ami ugyanígy lényeges, hogy  a baloldali, Olaszország történetének legtovább hivatalban lévő kulturális miniszterét, Dario Franceschinit hosszú éveken át tartó, rekordméretű kulturális pénzosztása tekintetében  nem minősítették utólag bűnszervezetnek, a támadások poltikai szinten maradtak.

A jogállam tesztje 

Egy jogállam persze nem lehet vak. Akkor nyúl a büntetőjog eszközéhez a kulturális pénzeknél, ha a vonatkozó cselekmények tényállásszerűek.

Ha a pályázat fiktív. Ha a cég a döntés után alakult, és a teljesítés hamis. Ha a döntéshozó vagy a rokona zsebre tette a támogatási díjat. Ha a „kulturális program” fedőneve kampánystábnál landolt számlának. Ha a testületnek semmilyen jogszabályi felhatalmazása nem volt a keretre, és ezt a döntéshozók tudták. 

A belga bíróság 2025 novemberében két lengyel állampolgárt ítélt el Nigel Farage egykori európai parlamenti csoportjához köthető uniós forrásokkal való visszaélésért: 119 960 eurónyi átutalásnak nem volt uniós indoka, az egyik vádlott ingatlant vett belőle. Ez a határ: személyes vagyontárgy, hamis jogcím. Nem az, hogy a kedvezményezett a kormánypárt himnuszát énekelte. 

Az NKA-ügyben a “kormányzati vád” éppen ezt a határt akarja elmosni. A „kompetencia túllépése” és a „szabályzat megszegése” önmagában közigazgatási jog. A 17 milliárd „vagyoni hátránnyá” minősítése akkor állna szilárdan, ha a pénz nem kulturális teljesítményre ment, vagy ha a kár a döntéshozók tudatos szándékának eredménye. A Fidesz szervereinek július 21-i lefoglalása — és a Legfőbb Ügyészség augusztus 12-i korrekciója — azt a gyanút táplálja, hogy a nyomozás tárgya közben elcsúszott a támogatási dossziéktól a vesztes párt adatvagyona felé. Egy jogállamban ez a pont, ahol az EJEB 18. cikke szokott megszólalni: a hivatalos vád mögött rejtett politikai cél. A strasbourgi bírósági gyakorlat Törökországban, Azerbajdzsánban, Oroszországban állapított meg ilyen mintát.

Összegzés 

Egy érett jogállam három polcra rakhatja ugyanazt a történetet.

A második polc a közigazgatás, azaz a kormányzati szint. Titkos kollégium, késve közzétett lista, egyedi miniszteri keret a választás előtt négy nappal, elszámolás nélküli kifizetés: ezeket vissza kell vonni, ellenőrizni, adott esetben fegyelmivel vagy kártérítéssel kezelni. A kulturális miniszter 2026 májusában felfüggesztette a kifizetéseket, beszámolókat kért, támogatásokat visszavont.

A harmadik polc a büntetőjogi szint. Ide csak a hamis jogcím, a magánjuttatások  és a tudatos károkozás tartozik. Ha egy jogállam a második polc ügyeit a harmadikra emeli, különösen a választás elvesztése után, a közigazgatás, a kormány sokszor megtanulja a leckét: a következő ciklusban vagy ne döntsön, vagy készüljön a börtönre. Az ún. chilling effect pontosan ez. New Yorkban 2026 májusában egy szövetségi bíró éppen ezért semmisítette meg a NEH-támogatások tömeges visszavonását: egy akkori érvelés szerint a politikai irányváltás után nem következhetett büntetés az előző kurzusszemléletért.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook)