Elég volt Tiszát megölni

Egy reménytelen ideoló­giai csörtét vívunk, ahelyett, hogy építenénk a jobboldali történelmi narratívánkat.

Budapest, 2014. június 21. Gróf Tisza István néhai miniszterelnök szobra a Kossuth Lajos téren a Parlament északi homlokzata elõtti parkban. A több szoborból álló szoborcsoport fõ alakját Elek Imre szobrászmûvész 2014-ben alkotta újra. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Már aggódtam, hogy a történelmi idők ellaposodása folytán oly sokáig nélkülöznünk kell ballib honfitársaink aláírósdiját – hát igen, visszasírjuk a boldog kilencvenes éveket, amikor szinte hetente írtak alá ellenünk. És akkor a kipécézettnek a legtöbbször annyi is volt. Ez a Szakács meg még most is csak röhög a markába! O, tempora…

És a történelem szakmai kérdései csak egy elenyészően kicsiny részei az összképnek: minduntalan beszivárog ide a szűkebb és tágabb értelemben vett politika. Van ugyebár a direkt politikai fenyegetőzés, mondjuk Ungváry cikké­ben emígy: „Azok azonban, akik komolyan gondolják azt, hogy a Szakácsot is fenntartó politikai kurzus még mindig a kisebbik rossz, jobban teszik, ha elgondolkodnak azon, hogy kivel kell egy tálból cseresznyézniük és hogy hová viszik az országot az effajta összeesküvés-elméletek.” Kedvesen lekezelő, olyan tanító bácsis, ilyenkor kellett az iskolában visszafojtani a röhögést, ahogy az igazgató közölte: „És jól gondoljátok meg, hová visz ez majd titeket!”

De azért van egy kiskapu nekünk, megvezetetteknek: bizonyára csak a „kisebbik ­rossz” elve alapján szavazunk a Fideszre, de most majd talán elgondolkodunk, hogy ezek a Szakács-félék már mégis túl cikik, jöjjön hát ismét egy olyan remek ballib kurzus, bocs! Mea maxima culpa! A ballib soha nem kurzus, a ballib az országvezetés, az kormány, esetleg establishment, de „kurzus” még véletlenül sem. (A ballib publicisták által leírt, 2004–2009 közti „Gyurcsány-kurzus”-idézetek beküldői közt akár könyvjutalmakat is kisorsolhatnának.)

Szóval ismét egy újabb reménytelen, sehová nem vezető, szakmainak álcázott ideoló­giai csörtét vívunk, ahelyett, hogy ezerrel építenénk és erősítenénk a mi jobboldali történelmi narratívánkat. Amiből például megtudhatnánk, hogy miért is roppant össze egyik pillanatról a másikra a történelmi magyar uralkodó osztály. Elég volt Tisza Istvánt megölni, s a legkritikusabb hónapokra vezető nélkül maradt az egész magyar nemzeti oldal. Pedig akkor még arányaiban a lakosság sokkal nagyobb része tartozott ide, mint ma (de ez messzire vinne). Fel kellene térképezni a XIX. század és főleg a dualizmus hibáit, elfeledve a népek börtöne, a nemzetiségi elnyomás meg a hárommillió koldus országa és egyéb szamárságokat.

Tudnunk kellene, miért omlott össze kártyavárként az ország, mert lehet, hogy ravasz kis szabadkőművesek ásták alá a fundamentumokat, de az is lehet, hogy semmi közük nem volt hozzá, vagy csak alig. Mindenesetre az okokat ismerni kellene: nemcsak azért, mert az igazság szép, legalábbis szebb a mai hazugságoknál – persze azért is –, hanem hogy tanuljunk belőle, s még egyszer ne történhessen olyan az országgal, hogy krízishelyzetben megfelelő vezetőréteg nélkül marad, és pár tucat sehonnai kalandor tobzódhassék a lebénult nemzet felett. Mert a világ és Európa helyzetét elnézve könnyen adódhatnak még ilyen idők – s lehet, hogy a nem is oly távoli jövőben.

A szerző könyvkiadó-vezető