Kedves költőim egyike, Charles Baudelaire használta a címbeli kifejezést a Kapcsolatok című versében. („Jelképek erdején át visz az ember útja, s a vendéget szemük barátként figyeli.”) Baudelaire költői képe régebbről ered, hiszen kultúrájában közismert volt Dante Isteni színjátékának híres erdőszimbóluma („Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam”). Mindkettejüknél – mint minden művészi alkotásban – jelképeken át visz az ember útja.
A művészet mindig jelképekben él. Jelekkel él mindennapi beszédünk, különlegesek a tudomány jelei, amelyeknek egyetlen jelentésük van. A művészet nem jellel él. A művészetben a jel azonnal jelképpé alakul. Kosztolányi Dezső szép versben tanítja meg, hogy a zászló nem bot és vászon, hanem zászló! Karácsony Sándor társaslélektani rendszere bizonyítja: a jelkép jelentése nem esetleges, nem egyetlen, hanem egyetemes. Hamlet és Lear király képében sokan magukra ismerhetnek. (Én vagyok Hamlet, Lear…)
Jelképeinkről, szimbólumainkról szükséges szólni. Lelki értékeink legbecsesebbjei közé tartoznak. Most, amikor nemzeti és sportzászlók, ipari logók, digitális emotikonok jelzik azonosságunkat, s a csillagok színe, száma, a holdsarló formája öldöklő küzdelmeket vált ki, a jelképek napjainkhoz tartoznak. Akárcsak a múltban, amikor élet-halál kérdése volt, hogy az egri várfalon a hódítók kitűzik-e a lófarkas kopját. S amikor ’56-ban egy nemzet akarta a vörös csillag leszedését az ország házáról. A jelkép az ógörög szimbólum, a szün (össze) és ballo (dob) meg a szümballein (összevet, egyesít) igéből képezve két összetartozó rész egységét jelenti. Hasonló ehhez a szintézis szó jelentése a szün plusz thézisz görög szavakból az új kifejezés „összetétel, egyesítés” értelmével.
Provokáló kérdések, nyegle kritikák
Erre gondolhatunk, amikor Makovecz Imre terveinek, alkotásainak pár hete felforrósodó vitáit olvassuk. Itt most nem cél a terveinek elemzése, nem most fog eldőlni a feltámadás megtervezett templomának helyszíne s a jogi, egyházi, pártpolitikai állóháború.
Egyetértek Makovecz Pál szavaival:
„Szét kell tudni választani Makovecz Imre építészetét és a magánéletéhez tartozó közéleti tevékenységét. Ő szét tudta választani ezeket, nem jobb- vagy baloldali épületeket épített, hanem olyanokat, amelyek rendkívül sajátos értékrendet képviselnek, és amelyeket egyik politikai oldal sem tekinthet magáénak.”