Az osztrákok nagy garral készültek bevonulni Sopronba és környékére, a hivatalos Magyarország, gróf Bethlen István kormánya pedig az antant által fenyegetve, kivéreztetve, lefegyverezve tehetetlenül viselte hazánk elviselhetetlen megalázását és megrablását. Nincs mit tenni, legfeljebb tiltakozhatunk – aggodalmaskodtak még elkötelezett hazafiak is, keserű önszuggesztióval kijelentve, hogy ez a realitás.

Istennek hála, voltak, akik másként gondolták. A Héjjas Iván, Prónay Pál és más parancsnokok vezette Rongyos Gárda szembeszállt a történelem megerőszakolásával, és megtartotta magyarnak Nyugat-Magyarországot. Igen, ők azok, akik különítményeik élén vaskézzel vágtak rendet 1919–20-ban az 1918–19-es véres, országvesztő szabadkőműves felforgatást követően. A tisztogató módszereket illetően akár lehet vitatkozni, ettől függetlenül nevezettek és harcosaik elvitathatatlan történelmi érdeme, hogy Sopron ma Magyarország egyik városa, nem pedig múltjától megfosztott osztrák település Ödenburg néven.

vállt vállnak vetve küzdött a nyugati végeken a kunsági gazda és a pesti egyetemista, a kőszegi gimnazista és az első világháborús frontokat megjárt, az egykori közös hadseregben edződött katonatiszt, az arisztokrata és a paraszt, fiatal fiú és meglett korú férfi. Magyarok, horvátok, bosnyákok, svábok, tótok.

A Rongyos Gárda hőseinek sikeres ellenállása nyomán az osztrákok visszavonultak, a felkelők pedig 1921. október 4-én Prónay Pált pajzsra emelve kikiáltották a mindössze egy hónapot megélt miniállamot, Lajtabánságot. Ezzel örökre megakadályozták a magyargyűlölő cseh szabadkőműves, Edvárd Beneš azon tervét, hogy – a ma már nem létező trianoni utódállamoknak – Csehszlovákiának és Jugoszláviának közös határa legyen egy szláv korridor formájában.

A Rongyos Gárda hősies ellenállása megrettentette az osztrákokat, de a Magyarország széttépését vágyó antantot is. 

 Ezzel azonban még nem volt vége. Hírét vette ugyanis az antant, hogy a Rongyos Gárda 1922 nyarán újabb felkelésre készülődik, hogy az osztrák prédául jutott területeket is felszabadítsák. Hogy megelőzzék az újabb fegyveres összecsapást, inkább gyorsan visszaadták Alsócsatárt, Felsőcsatárt, Kisnardát, Nagynardát, Magyarkeresztest, Németkeresztest, Pornóapátit, Németlövőt, Ólmodot, Szentpéterfát.

Hogyan győzhetett a Rongyos Gárda maroknyi felkelőserege a sokszoros túlerő és a még hatalmasabb gyűlölet ellen? Irodalmi Nobel-díjra jelölt nagy írónk, Tormay Cécile kifejezésével élve a Szent Korona ékes abroncsa és az abból kisugárzó nemzeti ethosz fogta össze egyetlen ellenállhatatlan akaratba ezt a sokféle életet, örökséget, világlátást akkor, amikor a sátáni gyűlölet és a kórosan rövidlátó lelkiismeretlenség éppen Magyarország elpusztítására tört. A Rongyos Gárda felkelői alárendelték földi életüket a legmagasabb rendű eszményeknek. Kegyelem és csoda volt ez, mely összefüggésben áll azzal, hogy Szent István királyunk élete alkonyán a Boldogasszony védelmébe ajánlotta Magyarországot. Az égi védelem azóta is minden ellenünk irányuló törekvés ellenére megtartja nemzetünket és hazánkat.

A Rongyos Gárda hősei hittek, ezért győztek Nyugat-Magyarországon. És ezért maradt a megcsonkított – ez idő tájt nyolc részre szakított – Magyarország része az elszánt ellenállásnak köszönhetően tárgyalás útján Somoskőújfalu, fegyveres ellenállással pedig Balassagyarmat, majd az ottani siker nyomán a megszállókat szintén fegyverrel kiűző Dejtár, Drégelypalánk, Ipolytarnóc, Litke, Őrhalom, Rapp, Szécsény, valamint a ma Kercaszomorként ismert Kerca és Szomoróc.