A magyar ellenállás diadala
KERESZTES HADJÁRAT – Hittel, akarattal, bátorsággal győzött a Rongyos Gárda Nyugat-Magyarországon.
KERESZTES HADJÁRAT – Hittel, akarattal, bátorsággal győzött a Rongyos Gárda Nyugat-Magyarországon.

A történészek egy része szerint a mediterrán stratégia következetes folytatása révén lehetett volna megakadályozni Közép-Európa szovjet uralom alá kerülését.

Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásakor a központi hatalmakkal különbékére kényszerült Románia újból mozgósított és 1918. november 9-én hadat üzent Németországnak.

„Ami nyomorúságon és szenvedésen keresztülmentünk, annak fő okozója és elkövető bűnöse: Károlyi Mihály.”

Hazánk nagy részét és a fővárost román csapatok szállták meg 1919-ben – fütyülve az antant tiltására.
A külföld végül föl fogja ismerni bennünk azt a kultúrállamot, amelyről eddig sejtelme sem volt.

A tárgyaláson döntő hatású volt Horthy Miklósnak a felszólalása, aki szintén a nemzeti erők együttműködésére, a megegyezésre hívta fel a pártokat.

Az 1848/49-es szabadságharcot leszámítva valójában több száz éve nem létezhetett önálló magyar hadsereg, így Horthy alakulatai egy régi kívánság teljesülését jelentik.

József főhercegnek az antant által történő eltávolítása, ennek következtében a Friedrich-kormány lemondása augusztus végén mesterséges közjogi krízist idéz elő.

Vasárnap lesz száz esztendeje annak, hogy 1919. augusztus 4-én a román királyi haderő elfoglalta Budapestet. A következő százkét nap során a megszállók módszeresen kifosztották a magyar fővárost.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Ankarától nem messze történt a baleset.

A hozzátartozó kétségbeesetten próbált közbelépni.

Tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.

Nyilvánosan restaurálják Egyiptomban Hufu fáraó napbárkáját.

Prime Minister Viktor Orban spoke to Magyar Nemzet in a Christmas interview.

80 percent of Hungarians say no to conscription.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.