A román hadsereg kivonult, a Nemzeti Hadsereg bevonult

Az 1848/49-es szabadságharcot leszámítva valójában több száz éve nem létezhetett önálló magyar hadsereg, így Horthy alakulatai egy régi kívánság teljesülését jelentik.

Az antant akaratának megfelelően Bukarest felé vették az irányt a megszállók Forrás: Wikipédia

Minden más történést háttérbe szorít Horthy Miklós és a nemzeti hadsereg november 16-i bevonulása Budapestre. Az emberek azért várják felfokozott lelkesedéssel a fővezér Dunántúlról érkező csapatait, mert azt a biztonságot testesítik meg, amelyben a világháború, a Károlyi Mihály-féle műköztársaság alatti radikális honvédelmi önfelszámolás és a több hónapos véres proletárdiktatúra miatt hosszú ideje nem volt már részük. Az 1848/49-es szabadságharcot leszámítva több száz éve valójában nem létezhetett önálló magyar hadsereg, így Horthy alakulatai egy régi kívánság teljesülését jelentik.

Nemcsak a polgári, konzervatív-liberális lapok számolnak be méltatóan a nemzeti hadsereg fogadtatásáról. A baloldali, polgári radikális orgánumok is üdvözlik az altengernagy vezette nemzeti hadsereg színre lépését. Bár 16-án kora reggel érkezik a fővárosba a Fehérvári (mai Bartók Béla) úton a jelentős részben lovasokból álló nemzeti hadsereg, a hideg, szeles, esős idő ellenére rengetegen mennek ki az üdvözlésükre. Először a Szent Gellért téren állnak meg a katonák, ahol Bódy Tivadar polgármester fogadja a fehér lovon, ünnepi egyenruhában érkező Horthyt. A főparancsnok válaszul rövidebb, tapsokkal és egyetértő közbekiabálásokkal kísért, majd a Gellért-hegyről eldördülő ágyúlövések által pár másodpercre megszakított beszédet mond a zuhogó esőben.

Ezután a hadsereg Pest felé áthalad a Ferenc József – a mai Szabadság – hídon. A Világ így ír: „Több mint fél óráig tartott a Bocskai-sapkás, sastollas vitézek felvonulása, akiknek sorait a tüzérség és végül egy szakasz lovasrendőr zárta le. A Ferenc József hídnak még a fölszökő pillérein is kíváncsi várakozók ülnek, akik elsőnek veszik át az éljent az érkező menettel Budáról Pestre.” A Vámház, a Múzeum és a Károly körúton halad tovább a menet, majd a bazilikát elhagyva az Alkotmány utcán jut el az Országház térre. „Pillanatokig sem szünetelő éljen zúg végig az úton a feldíszített ablakokból, a szőnyegekkel, virágokkal díszes balkonokról, a fellobogózott házak erkélyeiről és a sorfalat álló üdvözlő tömeg tömött soraiból.”

A Parlamentnél rendezett ünnepségen Friedrich István miniszterelnök üdvözli a fővezért, aki köszöntőjében Károlyi Mihály szerepére is kitér. „Hosszú, nehéz, rögös utakon jutottunk ide a térre, hol éppen egy évvel ezelőtt bízták az ország sorsát egy olyan emberre, aki hazánkat a sír szélére juttatta. Hogy mik voltak indító okai, nem kutatom, de hogy nem ismer a világtörténelem egy második alakot, ki hazájára annyi fájdalmas megaláztatást, oly abszolút anyagi romlást, annyi keserűséget, oly szégyent hozott volna, ahhoz kétség nem fér. A forradalom nemcsak szabadságot, jogot, kenyeret nem adott a népnek, hanem a mindennél jobban áhított békét sem hozta meg. Egy előnye volt csupán, hogy megismertük a destruktív erők működésének egész skáláját, beletekintettünk a boszorkánykonyhába, és láttuk, hogyan tud életerős, virágzó országot a demagógia szétzülleszteni és pocsolyába tiporni. Ezt a leckét megtanultuk. A poharakat kiürítettük fenékig! A hosszan tartó szétzüllési processzusból a felépítés is hosszan tartó lesz. Ha tartamát meg akarjuk rövidíteni, akkor ki kell irtanunk minden mérget a nemzet lelkéből és össze kell fogni minden magyar hazafinak egy szent cél érdekében, amelynek két pillére: a nemzeti eszme és a keresztény morál. Mindenekelőtt meg kell szűnni a széthúzásnak, hogy az ezer jelszóval agyonagitált lakosság nyugvópontra juthasson. Ha valamikor, most lehetetlen, hogy politikai pártok a nemzetet ellenséges táborokra szakítsák. A nemzeti hadsereg, mint egy test és egy lélek áll szilárdan, önzetlenül a haza szolgálatában és győzelemre fogja segíteni a keresztény világnézetet, a tisztességnek, becsületnek és igazságnak uralmát. Fegyvere oltalma alatt a nemzet minden rétege megkezdheti megint az oly szükséges termelő munkát, amellyel egy szebb, boldogabb, viruló Magyarországot akarunk felépíteni.”

Az antant akaratának megfelelően Bukarest felé vették az irányt a megszállók
Fotó: Wikipédia

Horthy Budapest lakosságához kiáltványban is fordul, amelyben az olvasható: „Én és csapataim fő feladatunknak tekintjük, hogy Budapest sokat szenvedett népén segítsünk […] Aki jó magyar, az örömmel fogad bennünket, de a hivatásos bujtogatók és rendbontók óvakodjanak, mert irgalmatlanul fog bűnhődni az, aki Budapest meggyötört népének hőn óhajtott nyugalmát rosszindulatún megzavarni igyekszik. Bűnhődni fog az is, aki az újraszületett nemzeti haderő szeplőtlen zászlaját rágalmakkal meggyalázná. Akiknek hibájából országunk a pusztulás szélére sodródott, tanuljanak meg bűnbánóan, a minden bűnök legnagyobbikáért vezekelni. Ez az, amit a haza ma tőlük kíván.”

Ezt megelőzően az antant akaratának megfelelően a román csapatok kivonulnak a fővárosból. Az Est 15-én közli: „A románok befejezték kivonulásukat”. Úgy írnak: „Az igazságszolgáltatás felszabadult a románok kivonulásával”, mert „eggyel fogyott azoknak az okoknak a száma, amelyek a magyar igazságszolgáltatást a kommunistapörök teljesen szabad lebonyolításában gátolják”. Arról is beszámolnak: „Törvényt készítenek a hazaárulásról.” A Népszava címében is összekapcsolja a két eseményt: „A románok kivonulása és a nemzeti hadsereg bevonulása.” Hangsúlyozzák: „A béke és a rend vágyával nézzük a nemzeti hadsereg bevonulását. Bízunk abban, hogy a magyar katonák magatartása olyan lesz, hogy ez a béke és rend az utcákon át a magyar nép lelkébe is átterjed.”