Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásakor a központi hatalmakkal különbékére kényszerült Románia újból mozgósított és 1918. november 9-én hadat üzent Németországnak.
A francia segítséggel valamelyest felfegyverzett, mezítlábas román királyi hadsereg az antant jóváhagyásával nyugati expanzióba kezdett, így lett a megalázott vesztesből a nagy háború egyik legnagyobb területrablója, nagyhatalmi bábáskodással ekkor látott neki az általa vizionált Nagy-Románia összetákolásához.
A pacifista és baloldali eszméket hirdető, dilettáns Károlyi-kormány forradalmi tébolyba taszította Magyarországot, és területeit puskalövés nélkül adta fel a zsákmányra éhes szomszédainak. Szétverte hadseregét, és bár érvényben volt a padovai fegyverszünet, 1918. november 13-án teljesen feleslegesen aláírta a belgrádi konvenciót, amely Magyarország déli határán húzott demarkációs vonalat a Nagy Szamos–Beszterce–Maros–Mecsek–Dráva mentén. A belgrádi katonai konvencióból azonban kimaradtak a csehek, hiszen „csak a románokkal és a dél-szlávokkal szemben állapított meg demarkácionális vonalat, amelynek révén azok területi igényei, mégpedig a dél-szlávoké teljesen, a románoké csak részben nyert kielégítést, mert utóbbiak szíve-vágya, mint tudjuk titokban egészen a Tiszáig kalandozott. […] De ha a belgrádi fegyverszüneti szerződés nem szabott meg a csehekre nézve demarkációs vonalat, erre tulajdonképpen nem is volt szükség, mert hiszen meg volt az már állapítva a páduai fegyverszüneti egyezmény által: a régi magyar országhatár! Csakhogy ez persze sehogy sem tetszett a cseheknek” – állapította meg doberdói Breit József nyugállományú altábornagy. A csehek ezért fegyverrel akartak magyar területeket elvenni, amelyhez decemberben szolgáltatott az antant klauzulát az első és második Vix-jegyzék által.

Cseh és magyar katonák a szobi Ipoly-hídnál (Forrás: Mek.oszk.hu)
A csehszlovák legendárium úgy tartja, hogy 1918–1919-ben a csehszlovák hadsereg szállta meg a Felvidéket és tette Csehország gyarmatává Kárpátaljával együtt. A valóságban e műveletben olasz reguláris, cseh félreguláris és szlovák irreguláris csapatok vettek részt, azonban a „csehszlovákosítást” 1919-ben a csehszlovák hadsereg hajtotta végre, inváziójának első időszaka inkább közigazgatási művelet, semmint hadjárat volt.
„A csehek bevonulását tót lakta Felvidékünkre széles körű propaganda előzte meg. Ez volt a leghatékonyabb fegyverük. Ezért nem is volt szükségük nagyobb előre, mert a talaj már mindenütt elő volt készítve jól fizetett és jó állásokra éhes agitátoraik által” – olvashatjuk Breit tábornok munkájában. A Felvidék bekebelezéséhez a cseheknek a propaganda mellett katonákra is szükségük volt, mivel a turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanács október 30-án hiába döntött az unióról, ahhoz nem csatlakoztak tömegével a törvényhatóságok és az ottani reguláris alakulatok.
A Csehszlovák Nemzeti Bizottság november 2-án elhatározta, hogy a szervezés alatt álló haderejét azonmód beveti az általa követelt magyar területek elfoglalására, hogy ezzel is jogalapot teremtsen országépítése számára. Ezen a napon vette kezdetét a cseh invázió: a kremsieri 25. landwehr gyalogezred tartalékzászlóaljának önkéntesei – 11 tiszt és 120 baka – Ripka főhadnagy vezetésével Hodonín felől betörtek az északi határon, elfoglalva Holicsot és Egbellt. E csapattest két nap múlva felvette a Szlovák Légió nevet, megszállta Malackát, november 6-án Szakolcát, november 7-én pedig Alois Hanačik csendőr alezredes 200 csendőrrel és Frobdák zászlós 60 katonával Nagyszombatot, amelyet 400 magyar katona adott át harc nélkül. Mindez arra ösztönözte a prágai csehszlovák ideiglenes kormányt, hogy november 8-án parancsot adjon a Felvidék megszállására, célként tűzve ki a Duna–Vác–Gyöngyös–Miskolc–Tokaj–Csap–Máramarossziget–Verecke vonal elérését. A Vlára-szorosnál a cseh 1. önkéntes ezred III. (másutt: I.) zászlóalja betört Trencsén vármegyébe, amellyel Sasvár környékén a pozsonyi magyar karhatalom vette fel a harcérintkezést, november 10-én Trencsénbe 600 cseh katona vonult be, s az előrenyomulás folytatódott a Vág völgyében, cseh kézbe került Vágújhely, Illava és Puhó. Közben a Szlovák Légió a dévénytói vasútállomást támadta meg és egy cseh csendőrszázad Szenicére vonult be. A Szlovák Légió kérészéletűnek bizonyult, ugyanis Prága utasítására a kremsieri 25-ösöket a cseh 1. önkéntes ezredbe osztották be. Az expedíciós csapatok vezetése céljából november 10-én a morvaországi Uherské Hradištéban alakult meg a Szlovákiai Csehszlovák Katonai Parancsokság, élén Jozef Štik vezérőrnaggyal, őt november 15-én František Schöbl ezredes, december 25-től pedig Luigi Piccione olasz tábornok váltotta fel, aki korábban az olaszországi Csehszlovák Légió parancsnoka, majd a csehszlovákiai olasz katonai misszió vezetője volt.
Bohumín felől egy másik cseh hadoszlop (ami egy gyalogos- és egy géppuskásszázadból, más tudósítások szerint a cseh 1. önkéntes ezred II. zászlóaljából, valamint Prága egykori háziezredének, a császári és királyi 28. gyalogezred két századából állt) is magyar földre lépett azzal a céllal, hogy Zsolnát és Kassát birtokba véve a kezébe kerüljön az ottani vasútvonal. Ezen csoportosítás a Jablunkai-hágón keresztül vonult a Kisuca völgyében, november 11-én Csacát, november 12-én Zsolnát és Ruttkát szállta meg, míg a szemben álló magyar csapatok Rózsahegyre visszakoztak. A csehek Turócszentmártonba is be akartak vonulni, de ezt a Szlovák Nemzeti Tanács helybeli nemzeti gárdája fegyverrel akadályozta meg és Ruttkáig kergette a betolakodókat.
A cseh és a magyar fél közötti első komolyabb fegyveres összetűzésre november 12-én került sor a kralováni alagút nyugati bejáratánál, ahol a kassai 9. honvédgyalogezred 80 honvédje négy napon keresztül tartotta magát. A magyarok végül ellentámadásba lendültek, november 13-án Nagyszombatból kergették ki a cseheket, ahová 200–250 magyar katona vonult be rezesbanda kíséretében, majd két nappal később a kouffheimi Magerl Károly ezredes parancsnoksága alatti két zólyomi karhatalmi század (egy géppuskás- és egy gyalogosszázad) utcai harcok árán vette vissza Zsolnát és Ruttkát, a pozsonyi karhatalom pedig a határon túlra űzte vissza a cseheket. Ezen a napon Késmárkon gyűltek össze a szepességi szászok, és a derék cipszerek kijelentették, hogy az önrendelkezési elv alapján Magyarországhoz és nem Csehszlovákiához akarnak tartozni. Novemberben Zsolna mellett Csaca is felszabadult, a cseh betolakodók a morvaországi Ostraváig vonultak vissza.