Magyarország 3155 települése közül 2887 ötezer fő alatti, és ez a magyar települések kilencven százaléka, itt él a magyar lakosság csaknem egyharmada, több mint hárommillió ember. A kisebb településeken, a vidéki Magyarországon sok szempontból nehezebb az élet, mint a nagyvárosokban.
Ezeken a településeken korlátozottabb a munkahelytalálás, különösen a fiatalok számára. A foglalkoztatottság a statisztika szerint a falvakban alacsonyabb, mint a városokban. A fővárostól az aprófalvak felé haladva csökken a lakosság képzettsége: a legutóbbi népszámláláskor a Budapesten élő 18 évnél idősebbek 70 százalékának volt legalább érettségije, a 25 évnél idősebbek 34 százalékának diplomája. A falvakban és az aprófalvakban viszont a megfelelő korú népesség fele sem rendelkezett érettségivel, ötöde diplomával sem. Nem csoda, hisz nem adódik elegendő munkalehetőség számukra.
A KSH 2015-ös felmérése (Magyarország településhálózata) szerint ugyan elég nagy a kisebb településeken is a vállalkozások lakosságszámra vetített hányada, de ennek jelentős része kisebb, önfoglalkoztató, kényszervállalkozás. Egyébként a hazai vállalkozások döntő része (2012-es adat) a szolgáltatás ágazatban van, ami nem meglepő. Hiszen a kis üzletek, javító-szerelő műhelyek, fodrászok és egyéb kereskedelmi vállalkozások többnyire a közvetlen lakókörnyezet polgárainak kiszolgálására rendezkednek be. Igen kevés az ilyen kisebb helyen azon vállalkozások száma, amelyek képesek bedolgozni egy nagyobb vállalatnak, integrálódni a gazdaság termelőágazataiba.
Ma már e kisebb települések lakossága nem önellátó. Legegyszerűbb élelmiszereit, beleértve olykor a zöldséget is, a közeli áruházláncokból szerzi be. Pék a kis falvakban jószerint nincs; városi kenyérgyárakból szállítják a kenyeret például a kelet-magyarországi aprófalvakba, sokszor komoly távolságokról. Zöldségtermelés se igen van, vagy mert ellopják, vagy mert olcsóbb megvenni – a segélyből – a nagyáruházakban, már ahol van a közelben ilyen üzlet. A kis vidéki boltok igyekeznek a helyi közelséget kihasználni vagy extra szolgáltatásokat nyújtva előnyöket kínálni (éjjel-nappali kiszolgálás), hogy mégis talpon maradjanak.