Nem kell a szómágia

Agitáljon ellene aki akar, a kormány pedig tegye, amit tennie kell: épüljön fel végre az a kerítés.

A migránsügyben zajló európai szintű kommunikációs és intézkedésbörleszkből lassan kabaréműsort lehetne forgatni. Akkor legalább nevethetnénk azon, ahogyan a francia külügyminiszter kikel a magyar határzár ellen, miközben Calais-ban ugyanerre a célra épül hasonló védelmi rendszer – csak ott a bevándorlók biztonságára hivatkozva. Ráadásul a franciák a migránskvótarendszert nemrég még hevesen ellenezték – tudhatnánk meg egy bejátszásból –, holott többek között ők bombázták vissza a törzsi háborúk szintjére Líbiát.

Aztán a kamera helyszínt váltana, előkerülne Angela Merkel társaságában Vucsics szerb miniszterelnök, ahogy szomorú fejcsóválással ítéli el a magyar határzárt, miközben Szerbiából szervezetten, buszokkal szállítják Magyarország felé a migránsok ezreit. Majd a német kancellár asszony különjelenete következne, ahogy incselkedve hívogatja a migránsokat az EU-t jelképező úri rezidencia ablakából – bocsánat a szóviccért – Bicske-nyitogató ígéreteivel, majd ráförmed a portásként ábrázolt Orbán Viktorra, hogy az előszobába mindenkit engedjen be, de beljebb senkit se merjen.

Ha a kabaré helyett a dráma műfaját választanánk, önmagában egy egész estés filmet lehetne forgatni annak az értelmi sérült, árva magyar lánynak a tragédiájáról, akit – elszakítva egyetlen élő rokonától – hazatoloncoltak Svédországból, mondván, nem képes anyagilag fenntartani magát. Eközben Stockholm bevándorlók tízezreit fogadja tárt karokkal és bőkezű támogatásokkal – már ha túljutottak két-három schengeni államon, elsőként előszoba-Magyarországon.

Azon a Magyarországon, amelynek a válság közepette állandóan a fejéhez vágják, hogy nemcsak a kormánya, de a népe is előítéletes, bezárkózó, sőt rasszista. A külföldi és a hazai média egy részénél erre elég jól bejáratott érvek vannak, például az unalomig ismételt pirézfelmérés felemlegetése – 2006–2007-ben a Tárki mérte az emberek egy kitalált néppel, a pirézekkel szembeni előítéleteit, a liberális sajtó pedig az eredményekre hivatkozva röhögte körbe a magyarokat, akik olyan megátalkodottak, hogy még azokat is utálják, akik nem is léteznek. Pedig – amellett, hogy egy állítólagos demokratához legalábbis méltatlan a felpiszkált veszélyérzetet kihasználva hülyét csinálni az emberekből – a hiszékenység nem nemzetspecifikus. Ez a fajta sunyi technika a világon bárhol beválna, ahogy a „belélegezve halálos” dihidrogén-monoxid (közismertebb nevén: víz) betiltásához aláírásukat adó lóvá tett amerikaiaknál is működött húsz éve, sokak derültségére.

De visszatérve a többségében mozlim bevándorlókhoz: a fenti kamukampányoknál sokkal ijesztőbb felméréseket készítettek a közelmúltban. A frissen érkezettekről rendes regisztráció híján nem sokat tudunk, de az elvileg már beilleszkedettekről igen: a brit és a német állampolgárok 7, a francia állampolgárok 16 (!) százaléka szimpatizál az Iszlám Állammal, és tekintélyes arányban támogatnák a nőket másodrendű emberekként kezelő saría törvénykezés bevezetését. Ennek fényében a háborús zónákból, az egymással is rivalizáló terrorszervezetek földjéről érkező tízezrek kapcsán kijelenteni, hogy nincs közöttük terrorista, végtelen naivitásra utal: a veszélyre nem-csak az Interpol figyelmeztetett, de kézzelfogható bizonyítékként nemrég öt ilyen „menekült” terroristát fogtak el a bolgár határon.

Ebben a helyzetben pedig a magyar kormány ellen kijátszani a rasszista kártyát már csak azért is abszurd, mert a befogadásról prédikáló országok területén sok helyütt már most is elszabadult a pokol. Budapesten „csak” néhány teret foglaltak el, és egyelőre csupán kiabálva tüntettek a migránsok, de Párizs, Berlin vagy éppen Stockholm már évek óta tele van no-go zónákkal, mozlim miniállamokkal, amelyeket a helyiek messze elkerülnek, a mindennapokat pedig az állam törvényei helyett a saría szabályozza – és ezt csak súlyosbítaná az újabb bevándorlási hullám.

A fenyegetettség növekedett; erre int a svéd IKEA-ban gyilkoló eritreai menedékkérők ámokfutása is. A növekvő feszültségnek köszönhetően pedig az idegengyűlölet is fellángolt: Európa-szerte egyre gyakoribbak a menekülttáborok elleni támadások – a kormányok pedig „jó érzékkel” csak a migránsok védelméről gondoskodnak, ha már a saját állampolgáraikat nem tudják megvédeni. Ennek fényében elmondhatjuk, hogy a sokszor joggal ostorozott magyar kormányban legalább a szándék megvan arra, hogy saját polgárai ne szenvedjék el ugyanezt. Teszi ezt a „független” civil szervezetek és a liberális média hadjárata ellenére, melyek minden migráns halálát a magyar kormány nyakába akarják varrni, elfeledkezve arról, hogy senki sem kényszerítette őket az irataik eldobálására, az illegális határátlépésre vagy az embercsempészekkel való egyezkedésre.

Abban a liberálisoknak is igazuk van, hogy sokan mi is menekülőre fognánk, ha háború lenne Magyarországon, de aligha tennénk meg, hogy gyerekünket kézen fogva nekimegyünk a szögesdrótnak és a rendőröknek, főleg, ha – ahogyan most is – a meglévő határátkelőkön legálisan beadhatnánk a menedékkérelmünket. Abban sem tévednek, hogy sok magyar a jobb élet reményében most is nyugaton dolgozik; épp csak azt felejtik el, hogy ők egy közösen megteremtett egység, az EU állampolgáraiként teszik ezt a világháború után közösen felépített Európában. A teljes határnyitás – az éppen aktuális liberális varázsszer – pedig éppen olyan káoszt és anarchiát hozna Európára, ami elől maguk a migránsok is idemenekültek. Egyébként meg: állam-e az az állam, amely a saját határait sem képes megvédeni?

Az előző hétvégén csaknem kilencezer határsértőt fogtak el a rendőrök, ez pedig azt mutatja, hogy amivel szembesülünk, az valódi népvándorlás: milliók indulnak meg erősebb népek vagy a háború elől menekülve Európa szíve felé. Éppen úgy, ahogy az ókorban történt. Akkor a rómaiak határkerítése, a limes állta útjukat, itt, Pannonia provincia határában is, a kapuknál pedig kiszűrték és hazazavarták a bajkeverőket. Nem véletlen, hogy a saját otthonunkban is előbb megtudakoljuk, ki kopogtat, és csak aztán engedjük be, nem pedig fordítva. Róma is addig állt, amíg a császár ragaszkodott ehhez.

A déli határzár nem az „új vasfüggöny”, hanem az új limes. Nem bezárkózunk és kirekesztünk, csupán ellenőrizzük, kit engedünk be az országba, közös otthonunkba vagy tágabb közösségünkbe, az Európai Unióba. Ezzel mindenki csak nyerhet, hiszen a Keletinél tapasztalt, de könnyen általánossá váló állapot az ott lakók és az ott „táborozók” számára is trauma. Épüljön hát limes Európa körül, és adja tudtára minden migránsnak: vagy legálisan, a szabályainkat betartva érkezel, és akkor segítünk neked, vagy sehogy.

Nem kell a liberális szómágia, a „pengés kerítés” valódi neve NATO-drót, amelyet világszerte használnak a válságövezetekben. Ahogy a „menekültek” sem menekültek, amíg a menedékkérelmük elbírálása le nem zárul: addig határsértők és illegális bevándorlók. És főleg nem kell a szómágia azoktól, akik álszent módon ostorozzák a kormány lépéseit vagy a rendőrök viselkedését, miközben ők csak arra a pár órára találkoznak migránsokkal, amikor melegbarna szemű arab kisfiúkat mennek fényképezni a Keletihez, vagy sajtburger-alamizsnát osztva gyűjtik be szerencsétlenek hálálkodását.

Persze agitáljanak csak nyugodtan a határ védelme ellen – a kutya ugat, a karaván halad. Mondjanak, amit akarnak, a kormány pedig tegye, amit tennie kell: épüljön fel végre az a kerítés.