Néró késői utódjai a szabadkőművesek

A keresztényellenes ideológia francia gyökerei a századfordulóra hazánkat is behálózták.

A templomokat érő merényletek mára mindennapossá váltak Fotó: Dinuka Liyanawatte Forrás: Reuters

Mészárlás a nyílt tengeren

A csőcselék ezt nem merte volna megtenni, ha a francia szabadkőműves állam vezetői nem szorgalmazzák e durva keresztényellenes támadásokat. A bűnös fővárosból, Párizsból vidékre is kiterjedt a keresztényellenesség legdurvább formája: Nantes-ban az egyik forradalmi biztos a Washington nevű szállítóhajóra rakatott 825 papot, a Deus-Associés nevűre pedig 542 papot és szerzetest. Kihajóztak velük a nyílt tengerre, és elsüllyesztették a hajókat. 1795-ben pedig törvényt alkottak az állam és egyház szétválasztásáról, amit újabb kegyetlenkedések követtek. Az 1789 előtti és utána következő években, Európában először létrejött a kereszténységet megszüntetni akaró értelmiségi és politikusi populáció, amely a XIX. század végére átvette a francia állam vezetését, mind a parlamentben, a kormányokban, az egyetemi- és tudományos életben, mind a kultúra területén.

A kereszténység tragédiájának második fölvonása a XX. század első évtizedére esik. A francia kultúrharc ugyan már 1875 után újra megindult; 1880-ban kizárták a püspöki kar küldötteit a Legfelsőbb Közoktatási Tanácsból; 1882-ben megszüntették a lelkészséget a középiskolákban; 1883-tól katonai egységek nem vehettek részt vallási szertartáson; 1884-ben megszüntették a kórházak papi állásait, valamint eltörölték a francia parlamenti munka megkezdésekor és befejezésekor mondott imákat. 1886-tól az egyházi iskolákban sem taníthatott szerzetes stb.

Azonban a kultúrharc agresszíven keresztényellenes éle a XX. század első évtizedében zajlott. Ekkorra a francia állam szabadkőműves béklyóba kerül. A Magyar Országos Levéltár P szekciójában, a Demokratia Páholy iratai között olvasható: „A múlt hónapban újjáalakult Briand-kormányban, a France Chrétienne szerint hét szabadkőműves foglal helyet, és pedig Pichon testvér külügyminiszter, Klotz testvér pénzügyminiszter, Dupuy testvér kereskedelmi, Puech testvér közmunkaügyi, Faure testvér közoktatásügyi, Lafferre testvér, a Nagyoriens volt elnöke, munkaügyi miniszter és Dujardin-Beaumetz testvér, a szépművészetek minisztere.” Fontos tudnunk, hogy Pichon testvér, Georges Clemenceau fiatalkori barátja és páholytársa majd 1919-ben, amikor újra külügyminiszter, a magyar határok tárgyalásakor kijelenti, hogy „magyar nemzet nem létezik, csak 15 ezer nagybirtokos”.

Émile Combes, az antihős

A magyarországi szabadkőművesség központi hivatalos havi folyóirata pedig ezt írja 1909-ben: „A francia törvényhozás két házában a szabadkőművesség tudvalevőleg fényesen van képviselve.” Majd hosszasan ismertetik a neveket. A szabadkőműves francia miniszterelnök, Émile Combes (kormányfő 1902. június–1905. január között) lényegében eltörölte a francia katolikus egyházat. Szántó Konrád, a korszak kutatója így összegez: „Az egyháztól elvett vagyon 410 millió frank volt, a püspököket, plébánosokat, szemináriumokat kilakoltatták, a templomok, plébániák mint az egyháznak kölcsönadott épületek állagának megőrzése a helyi községtanácsok jóindulatától függött, s mivel azok sokfelé egyházellenes beállítottságúak voltak, ezrével mentek tönkre a templomok.” Ezeken kívül már 1902-ben betiltott a szabadkőműves kormány 12 ezer (!) egyházi iskolát, majd 1904-ben, ismét megvonva az összes szerzetestől a tanítás jogát, bezárták a maradék 2500 egyházi iskolát is. Combes, tudva, hogy a szerzetesek alkotják a katolikus egyház legnagyobb szellemi erejét, a századelőn a szerzetesrendeket támadta meg. Akkoriban a magyar egyház sok elüldözött francia szerzetest és apácát befogadott.

Mi volt a helyzet a Magyar Királyságban?

A magyarországi értelmiség liberális és szociáldemokrata tagjai hamar a francia példa vonzása alá kerültek. A magyarországi „harmadik liberális nemzedék” (1890–1920) tagjai radikális liberálisok és szabadkőművesek voltak. A legismertebb személy Jászi Oszkár, aki a Társadalomtudományi Társaság elnöke, a Huszadik Század című folyóirat szerkesztője, 1906-tól a Demokratia, 1908-tól a Martinovics Páholy alapítója és főmestere. A századfordulótól először a nagyváradi László Király Páholy, majd a Martinovics Páholy vezetői (Jászi mellett Várady Zsigmond) alakítják ki a hazai radikális szabadkőművesség társadalomátalakító célrendszerét. Ennek lényegesebb elemei: először is meg kell támadni, le kell járatni, s ha lehet, meg kell semmisíteni a legerősebbnek tartott ellenségüket, a katolikus egyházat. Másodszor: be kell vezetni az általános, titkos, községenkénti választójogot. Ezzel a politikai főhatalom megszerzése volt a céljuk, tekintet nélkül arra, hogy az általános választójognak milyen hatása lehetett volna a magyar képviselőház etnikai összetételére. Harmadszor: Jászi javaslatára újra kellett volna írni a magyar történelmet.

A célok megvalósítására létrehoztak számos civil szervezetet, a választójogi ligát, amely nagygyűléseket rendezett az országban. Ráadásul Jászi, aki tudta, hogy nyugati szövetségesek nélkül semmi esélyük kormányra kerülni, nemcsak a magyargyűlölő Scotus Viatorral, a brit külügy munkatársával vette föl a kapcsolatot, hanem – s ez nincs benne a hazai történetírásban – jelentős nyugati, keresztényellenes szabadkőműveseket hívott meg Budapestre.

Importált felforgatók

Ennek a szellemében érkezett többször is Budapestre az európai hírű belga szabadkőműves, Léon Furnémont. Furnémont először 1903 őszén járt Budapesten, amikor szeptember 13-án beszédet mondott egy budapesti munkásgyűlésen, amit a szociáldemokrata párt szervezett. A nagyobb nyilvánosságot úgy érte el, hogy saját kezdeményezésére cikket írt a Budapesti Naplóba. A sajtó túlnyomó része mindig a szabadkőművesek rendelkezésére állt. Sokkal fontosabb és széles körűbb a következő, 1908. szeptember végi budapesti látogatása. Ekkor ugyanis legalább három különböző programot bonyolított le: előadást tartott a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete rendezésében a városháza nagytermében, több száz fős közönség előtt; előadást tartott a Társadalomtudományi Társaság rendezésében, s végül, de nem utolsósorban volt egy titkos programja: megjelent a Demokratia Páholyban, ahol szintén előadást tartott. A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületében tartott nagygyűlésnek négy szónoka volt: először a liberális-marxizáló Jászi Oszkár, a Martinovics Páholy megalakítója; utána Furnémont, majd Kunfi Zsigmond, a szociáldemokrata párt és a Martinovics Páholy tagja, végül a nagyváradi Várady Zsigmond, az ottani László Király Páholy tagja és egykori főmestere tartott beszédet. Jászi megállapította, hogy „a harcos klerikalizmus uralomra jutott Magyarországon, mely lelketlen izgatást folytat mindazon eszmék és törekvések ellen, melyek modern kultúránk érckészletéhez tartoznak.”

Furnémont kijelentette: „A római egyház nem vallási, hanem szociális intézmény, mely a múlt sötétségéért és maradiságáért küzd a modern technika fegyvereivel, bár a pápát a legjobb akarattal sem mondhatjuk lángésznek. Diadalra jutása egyértelmű a szabadság és fejlődés elnyomásával. Ezért nem tűri meg fölvilágosult ember vagy nép. […] Ez a sok körmenet és katolikus demonstráció arra szolgál, hogy az egyházat a nagy vereségekért vigasztalja: 37 évvel ezelőtt Rómában fegyveres erővel szüntették meg a pápa fegyveres erőtől védett világi hatalmát. Négy évvel ezelőtt pedig a római világkongresszus egyhangú lelkesedéssel határozta el, hogy a pápának nemcsak világi, hanem szellemi hatalmát is el kell törölni. E kívánságot Franciaország már teljesítette és ez a nemzetközi szabadgondolkodó-szövetség nagy diadala.”

A nagygyűlésen a szociáldemokrata Kunfi Zsigmond (később Károlyi Mihály kormányának minisztere, majd a Tanácsköztársaság népbiztosa) beszélt: „Az elmúlt vasárnapon [egy katolikus nagygyűlésen] a középkori Magyarország Budapest utcáin hadat üzent a modern Magyarországnak. Tömjéntől és pálinkától elbutított parasztok százait hozták föl, hogy megfenyegessék vele a főváros modern gondolkozású népét. A katolikus nagygyűlésen kibontakozott az új klerikalizmus képe, amely a szociális és demokratikus haladás jelszavait hangoztatja, hogy annál biztosabban meghamisíthassa őket. Ez a modern fegyverkezés azért történik, hogy meghiúsíthassa a klerikalizmus az elkövetkező veszélyt, a két nagy szekularizációt: a papi javaknak és a gyermeki léleknek szekularizációját. A klerikalizmus anyagi hatalmának a papi birtokok, szellemi hatalmának a gyermeki lélek birtoklása az alapja. A katolikus nagygyűléstől mozgósított barbarizmus a klerikális iskola gyümölcse. Jól tudja a reakció, hogy a francia szeparációt azoknak a polgároknak a választójogosultak sorába való lépése tette lehetővé, kik 1883-ban, vagyis akkor jártak iskolába, amikor az állami, felekezettől mentes és ingyenes népoktatás megvalósult. Viszont mi is tudjuk, hogy addigra, míg iskoláinkban a lelkek megmérgezése tovább folyik, gazdasági és politikai haladásra nem számíthatunk. Nálunk 16 ezer népiskola közül 12 ezer, 167 gimnázium közül 137 felekezeti. Ezekből az iskolákból kerülnek ki a Szent Imre-kollégium keresztesvitézei […]. A klerikálisok a modern eszközök kihasználásában olyan messzire mennek, hogy az egyházi épületeket tűz, a termést jégkár ellen csak olyan intézeteknél biztosítják, amelyek a katolikus iskolák javára províziót [közvetítői jutalékot] adnak. Így a püspöki székben ülő demagógok mellett megjelent a tiarás és lilacsuhás biztosítási ügynök.”

Faber Oszkár, a likvidátor

Kunfi úgy látja, hogy a nyugati kultúra akkor jön Magyarországra, ha a katolikus egyháztól elveszik az anyagi, valamint a lelkek fölötti hatalmat. Kunfi vágyai közé tartozik, hogy megtegye azt, amit a francia szabadkőműves testvérei Franciaországban már kiviteleztek. A gyűlésen több hasonló beszéd is elhangzott. Összességében pedig kijelenthető, mert a források ezt bizonyítják, hogy az 1908 körüli évekre a Magyar Királyságban is kialakult a keresztényellenesség személyi állománya. Jöhettek a székesfővárosba a politikailag „nehéz súlyú” nyugati szabadkőművesek, akik hazájukban már bizonyítottak a királyság és a kereszténység ellen. A cél a keresztény magyar nemzetállam (nem szétdarabolása, hanem) átalakítása, francia minta szerinti szabadkőműves köztársasággá.

Jásziban ekkoriban fogalmazódhatott meg a titkos szabadkőműves politikai párt megszervezése, ami alkotmányellenes volt ugyan, de a magyar liberális mintaállam vezetőitől nem kellett félniük. A Martinovics Páholy iratai szerint 1913 őszétől kezdik szervezni az Országos Polgári Radikális Pártot, amely 1918 október végén Károlyi rózsaszín gróf hármas kormánykoalíciójának egyik tagja lesz.

Az Országos Levéltár P szekciójában sok ezer hivatalos, szabadkőművesek által írt irat foglalkozik a római katolikus egyház elleni támadások terveivel. Ezeket már ismertettem a Harcoló szabadkőművesség című könyvemben. Kimondható, hogy a hazai radikális páholyok, amelyek egyre nagyobb hatást gyakoroltak a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy egészére, megkísérelték átfordítani a harcukat a kereszténység mint főellenség ellen. Nem véletlen, hogy létrejött Károlyi szabadkőműves kormánya, a vörös diktatúra pedig Faber Oszkár szabadkőműves vezetésével úgynevezett likvidációs bizottságot hoz létre. Ennek a keresztény egyházak megszüntetése lett a feladata: íme, beérett a francia egyházellenesség Kárpát-medencei vetése.

A szerző történész, egyetemi tanár