Nyugaton a helyzet megváltozott

Magyarország és Lengyelország magasabb politikai súlycsoportba lépett.

Varga Judit

A magyar delegáció úgy érkezett haza múlt pénteken az állam- és kormányfők részvételével megtartott Európai Tanács-ülésről, hogy valamennyi célkitűzését elérte. Sikerült megőrizni az Európai Unió egységét, mert az ­Európai Tanács konszenzusra jutott az új hétéves költségvetés még vitatott elemeiről. Sikerült megőrizni az európai szolidaritást, hiszen a támogatás végre eljuthat azokba a tagállamokba, ahol a leginkább szükség van rá. Sikerült megvédeni az Európai Unió alkotmányos berendezkedését, mert az új költségvetési mechanizmus nem szolgálhat a jogállamiság védelmére hivatott 7. cikkely szerinti eljárás megkerülésére. Sikerült megvédeni Magyarország szuverenitását és alkotmányos hagyományait, ugyanis a jövőben sem kényszeríthet ránk senki költségvetési eszközökkel politikai és ideológiai elvárásokat. Sikerült megvédeni a magyar emberek és vállalkozások pénzét: a nekünk járó források mondvacsinált okokból nem lesznek elvonhatók.

A siker annyira nyilvánvaló, hogy még a magyar kormány iránti szimpátiával legkevésbé sem vádolható szereplők is kénytelenek voltak elismerni. Róna Péter szerint például Orbán Viktor elképesztő eredményt ért el, és újradefiniálta az Európai Unió lényegét. Had­házy Ákos szerint az unió nem egyszerűen meghajolt, hanem lefeküdt a magyar miniszterelnök előtt. A 24.hu úgy értékelte, hogy „egy kicsit mindenki nyert az uniós kompromisszummal, de leginkább Orbán”.

Néhány nap távlatából már lehetséges az események objektív értékelése. Ehhez azonban nem árt tisztán látni, hogy miben is állapodtak meg pontosan az uniós állam- és kormányfők. Mit is értünk el valójában?

Az Európai Tanács következtetéseinek szövege tisztázza, hogy az új költségvetési mechanizmus (amit korábban jogállamisági mechanizmusnak hívtak, de ezt az elnevezést alighanem el is felejthetjük) célja az EU költségvetésének védelme a csalással, korrupcióval és az összeférhetetlenséggel szemben. A mechanizmust úgy kell alkalmazni, hogy az tiszteletben tartsa a tagállamok nemzeti identitását és hatáskörét. Ezt a követelményt a mechanizmust létrehozó rendelet nem tartalmazta.

Az állam- és kormányfők egyértelművé tették, hogy a jogállamiság megsértését az uniós szerződés 7. cikkelye kezeli, és ezért a jogállamiság elveinek állítólagos megsértése önmagában nem elégséges a mechanizmus elindításához. A mechanizmust létrehozó rendelet ezt a szabályt sem fogalmazta meg egyértelműen.

Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul a mechanizmust létrehozó rendelet jogszerűségének vizsgálata érdekében. A bizottság az Európai Tanács következtetéseiben foglaltak szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy a mechanizmus alapján nem fog intézkedéseket javasolni mindaddig, amíg az Európai Bíróság vizsgálata nem zárul le.

Az Európai Tanács tisztázta, hogy a rendelet nem általános hiányosságokra vonatkozik, alkalmazásához konkrét jogsértést kell bizonyítani. A jogsértő magatartások zárt listát képeznek, amibe nem lehet beleérteni rendszeridegen szempontokat (például gender vagy migráció). Ezt a rendelet nem tartalmazta.

Ráadásul a rendelet csak abban az esetben alkalmazható, ha az uniós jog által biztosított más eljárások (például az Európai Bizottság által indítható költségvetési korrekciós vagy kötelezettségszegési eljárások) nem biztosítják hatékonyabban az EU költségvetésének védelmét. Ez sokkal erősebb megfogalmazás, mint amit a rendeletben olvashatunk.

Az Európai Bizottság – a tagállamokkal szoros konzultációban – iránymutatásokat készít a rendelet alkalmazására az önkényes fellépés elkerülése érdekében. A bizottság az intézkedések meghozatalára vonatkozó körülményeket minden más eljárástól függetlenül értékeli (tehát a sokat bírált jogállamisági jelentés önmagában mit sem ér), és értékelé­séért teljes politikai felelősséggel tartozik. Ezeket a rendelet nem tartalmazta.

Amennyiben egy tagállam a meghozott intézkedést az Európai Tanács elé viszi, akkor az Európai Tanács elnöke a kérdést napirendre tűzi azzal a céllal, hogy közös álláspontot alakítsanak ki. Ez erősebb megfogalmazás, mint amit a rendelet tartalmaz.

A mechanizmus a jogbiztonság érdekében kizárólag a következő költségvetési ciklusra vonatkozik. A jelenlegi futó uniós támogatási programokat tehát a mechanizmus semmilyen formában nem érinti. Ezt a rendelet nem tartalmazta.

Ráadásul az Európai Tanács következtetései a rendelet jövőbeli módosítására is kiterjednek. A rendeletet minősített többséggel lehet módosítani, ezzel szemben az Európai Tanács következtetéseit egyhangúsággal kell elfogadni. A tanács következtetései nagyon erős politikai elköteleződést jelentenek, azoktól egyetlen uniós intézmény sem tekinthet el. Ezt a politikai elköteleződést az Európai Bizottság saját kötelezettségvállalásával már meg is erősítette. Ha az uniós intézmények mégsem tartanák magukat vállalásaikhoz, akkor a nemzeti parlamentek akár meg is tagadhatják az úgynevezett saját forrás határozat ratifikációját, ami elengedhetetlen az új költségvetés bevételi oldalának biztosításához. Röviden: amit az Európai Tanács következtetéseiben előirányzott, az bizonyosan meg is valósul.

Az Európai Tanács múlt heti döntése számos tanulsággal szolgál. A legfontosabb talán az, hogy a tagállamok egy ilyen horderejű kérdésben egyértelművé tették: náluk van a végső döntés joga. Az európai együttműködés fő irányait és kereteit a tagállamok határozzák meg, nem pedig az unió intézményei. Az EU célja az, hogy hatékony eszköze legyen a tagállamok közös érdekeken és az európai értékeken alapuló együttműködésének, nem pedig az, hogy nemzetek felett álló testületek bizonytalan tartalmú és legitimációjú politikai és ideológiai meggyőződésüket rákényszerítsék a tagállamokra.

A történtek intézményi olvasata is tanulságos. Az Európai Parlament sokadszor a megoldás helyett a probléma része volt. Az állam- és kormányfőknek nem volt más választásuk, mint olyan megoldást találni, ami semlegesítheti az Európai Parlament korlátlan és öntörvényű intézményi és ideológiai ambícióit. Az Európai Parlament persze nem arról híres, hogy csendben lenyeli a keserű pirulát. Számíthatunk arra, hogy az Európai Bizottság támogatásával a jogállamiság kérdésében utóvédharcokat folytat majd, a migráció és a gender területén pedig új politikai frontokat nyit.

Egy ilyen ellentámadás tíz évvel ezelőtt aggodalomra adott volna okot. Most sem vehetjük félvállról, de az európai integráció dinamikája napjainkra gyökeresen átalakult. Látványosan bebizonyosodott, hogy Magyarország és Lengyelország magasabb politikai súlycsoportba lépett, és szoros együttműködésben képesek meghatározó befolyást gyakorolni az uniós döntéshozatalra. Az uniós politikák címzettjeiből és elfogadóiból azok alakítóivá léptek elő. Ez nem pusztán tárgyalástechnikai kérdés vagy a jól megválasztott politikai taktika eredménye. Magyarország és Lengyelország mögött gazdasági teljesítmény, markáns világnézet, határozott jövőkép és ezekre épülő erősödő politikai befolyás áll. A régió tagállamai egyre magabiztosabban képviselik saját válaszaikat Európa és a világ aktuális kihívásaira. Ha ezt Nyugat-Európa és az uniós intézmények már nem devianciaként, hanem a magától értetődő európai párbeszéd részeként kezelik, akkor mondhatjuk, hogy nemcsak a nyugat-európai gazdasági érdekszféra kiterjesztése történt meg, hanem Európa valódi újraegyesítése. Ez a folyamat még messze nem zárult le, de Kelet-Közép-Európa megérkezett és felkerült a térképre.

Nyugaton a helyzet megváltozott.

A szerző igazságügyi miniszter