Robi megint az asztalra csapott

Alföldi Róbert, a nagy balliberális művész összevissza beszél a balliberális sajtóban.

Alföldi Róbert, a nagy művész közepes interjút adott a HVG-nek. Mert kérték, ő pedig jószívű ember hírében áll, úgyhogy ha kérik, akkor ad.

Az interjú apropóját, ahogy azt az ellenzéki művészek esetében már megszokhattuk, egy új produktum elkészülte adta, azt kell ilyenkor promotálni. A jó balliberális sajtó pedig segít a nagy balliberális művészen, a nagy balliberális művész pedig tudja a dolgát, erős mondatokkal üzeni meg a diktatúrának, hogy diktatúrának tartja meg hogy nem fél. Illetve fél, de csak egy egészen picit, pont annyira, mint ahogy egy egészséges lelkületű demokrata szokott egy diktatúrában.

Persze ismer olyan embereket, akik már meg sem mernek szólalni, két sör felett egy szobaszínházban, állami pénzből megvalósult, zajos sikert arató bemutató utáni premierbulin is csak suttogva merészelik szidni a rendszert, és vannak, akik már gondolni sem merészelnek semmi rosszat Orbánról.

Mert rettegnek. Félnek, hogy elvesztik a munkájukat, a biztos egzisztenciájukat. Na, ők képviselik a többséget, rengetegen vannak, szinte már csak ilyen megfélemlítettek élnek ebben a rettenetes országban, na de ő akkora művész, olyan bátor és olyan tehetséges, olyan hatalmas és minőségi életmű ragyogja be fölötte az égboltot, hogy neki már nem kell a félelemmel foglalkoznia.

Csak remekműveket alkotnia. Már ahol még engedik dolgozni. Sok színház ugyanis fél meghívni, nehogy elvegyék az intézmény támogatását. És véletlenül sem azért, mert tíz éve csak önmagát ismétli, rosszak és közhelyesek a rendezései, és minősíthetetlenül bánik a szereplőivel. Szó sincs ilyesmiről.

A fővárosi, tehát ellenzéki forrásból gazdálkodó Katona József Színház is ezért nem hívja hosszú évek óta. De ott van Eger, Miskolc és Pécs, és még jó sokáig lehetne sorolhatni a baloldalivá lett városokat, ahova a zsenit nem engedik be, hogy elmondja az igazságot a világról és az országról.

A zseni azért kissé ironikusan odabiggyeszti, hogy persze az is lehet, hogy nem a politikai állásfoglalásai miatt nem hívják, hanem mert a színházigazgatók egyszerűen nem szeretik, amit csinál. Jó helyen keresgélsz, Robi. Inkább ez lehet a háttérben.

Szóval Alföldi interjút adott, mert nemcsak jószívű, de roppant érdekes és tehetséges ember is, annyira, hogy momentán éppen saját magáról készített darabot, és szerényen a mű főszerepét is eljátszotta.

A helyszín az Átrium, a darab meg olyan, mint korszakos szerzője és a főszereplője: egyszerűen zseniális.

Valószínűleg, mert a műről kevés szó esik, minek is, ha valami Alföldi kezei közül kerül ki, az kizárólag aranyból lehet, ez nyilvánvaló, annyira, hogy csak a begyöpösödött agyú, maradi, fasiszta konzervatívok meg a magyarkodó focimeccsre járó gyűlölködők mernék az ellenkezőjét állítani.

Robi egy zseni, és pont. Ráadásul nem nyal, nem törleszkedik a hatalomhoz, Karácsony Gergely mozgalmába sem a Kossuth-díjért lépett be, ugyan, nem olyan ő. Hanem mert most telt be nála végleg a pohár, mert most lett végleg elege, annyira, hogy legszívesebben egész álló nap csak könnyes szemmel, teli torokból ordítana Orbán homofób es antidemokratikus rezsimje miatt. (Alföldinél amúgy tízensok éve mindig épp betelik az a bizonyos pohár.)

De nem ordít, inkább alkot. Egy újabb zseniális művet magáról, arról, hogyan szidják őt, a korszakos zsenit a prolik, hogyan buzizzák és zsidózzák az irigyek; meg a gonosz és tehetségtelen Vidnyánszkyról, aki, mint azt minden HVG-törzsolvasó tudja, kizárólag a Kossuth-díjért él, alkot és dörgölőzik a hatalomhoz.

Mert ilyenek ezek a fideszes művészek, csak a Kossuth-díj miatt van még gyomruk Orbán szekerét tolni.

Nyilván ez úgy néz ki, hogy ül a sok megkeseredett, tehetségtelen jobboldali színész a Nemzeti vagy az Operettszínház büféjében, iszik, naná, hiszen pia nélkül már ők sem bírnák Orbán diktatúráját, néha bizonytalanul felállnak, majd a kongó nézőtér előtt penetránsan eljátszanak valami penetráns darabot, és közben üveges szemmel, bután bámulva, mint a zombik, várják a diktatúra Kossuth-díját.

De Robi nem ilyen, az pedig csak a véletlen műve, hogy néhány évig pont egyetértett Gyurcsánnyal meg az SZDSZ-szel, aminek bátran hangot is adott minden egyes héten a Heti hetesben, majd egyszer csak, valószínűleg mert generációja legtehetségesebb művésze és mert minden héten félelmet nem ismerve jól megmondta a Fidesznek, megkapta a Nemzeti Színházat.

De amúgy semmilyen összefüggés nincs a két dolog között. Ráadásul az a tevékenysége ugye nem az akkori balliberális kormány ülepének a fényesre nyalása volt, hanem heroikus harc a homofób, magyar és árpádsávos zászlókkal az utcán politizáló, kirekesztő jobboldal ellen. Aminek már akkor is Orbán volt a vezére.

És Robi már akkoriban is Orbán ellen, no meg a szabadságért, az elfogadásért és a demokratikus értékekért harcolt. Rettenthetetlenül és rendíthetetlenül. Nem pedig azért, mert olyan nagyon kényelmesnek és otthonosnak érezte volna Gyurcsány ölét és finomnak az ülepét. Oké, hát Kossuth-díjat pont nem kapott, csak az ország legnagyobb prózai színházát, de majd talán 2022-ben, hátha.

Az interjúban szóba kerül még, hogyan szokta megalázni a színészeit, és hogyan ordibál velük, amikor rendez, de nyugalom! Neki, nekik szabad. Hiszen magasabb célt szolgál a balliberális „színházi k…rva anyád”. Meg a kulisszában bugyiba nyúlkálás is.

A liberális értékek a nagy egyetemes igaz­ságok kimondásához vezetnek el. Például, hogy Orbán egy g…ci, a Fidesz lop, a foci a bunkók sportja, a kormány homofób és rasszista, a melegházasság pedig jó, a menekülteket meg embertelen dolog nem befogadni.

És ha ehhez üvölteni kell, és meg kell alázni a színművészt?! Ne finnyáskodjunk, kérem, ahol fát vágnak, ott bizony hullik a forgács, arról nem is szólva, hogy ki hallott már olyan háborúról, ahol nem voltak áldozatok?

Robi, aki soha nem nyalt, nem dörgölőzött és nem törleszkedett a hatalomhoz (csak a Gyurcsány-kormány alatt a Heti hetesben), az erős kezdés után egy még erősebb befejezéssel üzeni meg a többi liberális kollégájának, hogyan is kell tiszta erőből a diktatúra asztalára csapni.

Az utolsó kérdésre ezt válaszolja: „Ebben az országban egy dologban van konszenzus: minden szülő azon dolgozik, hogy a gyereke húzzon el innen.”

Biztos, Robi? Tehát te tényleg meg vagy róla győződve, hogy az a nagyjából két és fél millió jobboldali, aki a Fideszre fog szavazni, minden áldott nap azért él és dolgozik, és azért fohászkodik, hogy a gyerekei elhagyják az országot, külföldön tanuljanak, nőjenek fel és alapítsanak családot? Tényleg ebben az egyben van konszenzus?

Beszéltél velük talán? Egyesével, mindegyikkel leültél, megkínáltad őket egy kávéval, megkérdezted, és türelmesen végig is hallgattad az összes magyart? És mind ezt mondták? Vagy csak olvastál pár kommentet az ellenzéki cselédsajtó cikkei alatt? A ti beteg buborékotokban, ahol olyanokat írnak, hogy nem szülnek, amíg a Fidesz van hatalmon?

Esetleg csak szokás szerint tét nélkül hazudoztál és összevissza beszéltél mindenféle hülyeséget, mindenféle bizonyíték nélkül?

Ugye, ez történt?