Székelyföldön és szerte a Kárpát-medencében elemi erejű felháborodást váltottak ki az úzvölgyi temetőben történt események. Jogsértés? Államközi megállapodások megszegése? Kegyeletsértés? Provokáció? – még szavakat is nehéz találni arra, ami velünk, halottainkkal s unokáinkkal történt. Vajon így járnak-e majd a mi hamvaink is, és vajon a feltámadás reményében elhunytak közül még kit szánnak hasonló sorsra elleneink?
A temető körül kialakult helyzet a Hargita és Bákó megye közti határvitára vezethető vissza. Az 1968. évi 2. számú törvény egyértelműen kimondja, hogy Úzvölgye település Csíkszentmárton községhez, Hargita megyéhez tartozik.
Köztudott, hogy évtizedek óta a szentmártoni önkormányzat gondozza a temetőt, 1994-ben újította fel magyarországi támogatással. 1972-ben és 1985-ben egyes kataszteri hivatali tisztviselők önkényesen úgy döntöttek, hogy az Úz-pataknál legyen a megyehatár, pedig a megyehatárok és településhatárok megváltoztatása csakis törvénymódosítással lehetséges. Sőt, ha település is érintett, akkor a parlament döntését megelőzően referendum szükséges, az ilyen hivatalnoki döntéseknek, mint az imént említett, nincs törvényerejük.
A múlt rendszerbeli anomáliákat követően, 1998-ban kezdte el Csíkszentmárton és Dormánfalva akkori vezetősége a határvonal tisztázását. Előbb 1998-ban, majd egy 2001-es helyszíni bejáráson Dormánfalva és a Bákó megyei kataszteri hivatal képviselői önkényesen, egyoldalúan meghúztak egy határvonalat Dormánfalvának kedvezve, figyelmen kívül hagyva bármiféle törvényes előírást. A fentiek ellenére a Hargita megyei prefektus az idei botrányig és azt követően sem volt hajlandó kezdeményezni a pert, holott ez az ő hatásköre. Valószínűleg tudatában volt(ak) annak, hogy Hargita megye nyerne, és ez egyeseknek nem tetszene.
2019. április 12-én jutott tudomásomra a dormánfalviak törvénytelen építkezése. Hargita megye prefektusát még aznap megkerestem ez ügyben, és kértem, hogy sürgessük meg a határvita rendezését, mert törvénytelenségek sorát követik el Dormánfalván, amit csak egyféleképpen lehet megállítani: ha a közigazgatási határ visszakerül a korábbi helyére, és újra Hargita megyében szerepel Úzvölgye minden hivatalos dokumentumban. A prefektus arról biztosított, hogy napirendre tűzi a határvitát.
Csíkszentmárton önkormányzata ekkor levélben szólította fel a dormánfalviakat, hogy állítsák le az úzvölgyi temetőben zajló építkezést, és állítsák vissza az eredeti állapotot. Hargita Megye Tanácsa részéről azonnal számos intézményhez fordultunk: a dormánfalvi és Bákó megyei önkormányzathoz, a hargitai és bákói prefektúrához, az országos és a Bákó megyei kataszteri hivatalhoz, az Országos Levéltár Hargita megyei osztályához, az országos építkezési felügyelőséghez. Április 25-én Csíkszentmárton újabb átiratban fordult Dormánfalvához, én feljelentést tettem a temetőben történt rongálás miatt. Április 29-én levélben hívtam fel Bákó Megye Tanácsa figyelmét arra, hogy Dormánfalva jogtalanul vette leltárába az úzvölgyi temető területét. Dormánfalva főjegyzőjével és főépítészével is egyeztettem az ügyben.
Minderről beszámoltam Csíkszentmártonban, a kezdeményezőbizottság alakuló ülésén, mely bizottságot az úzvölgyi temetőért tenni akaró civilek hoztak létre. Bátor és támogatandó kezdeményezés volt, öröm volt látni ennyi tenni akaró embert, akik nemcsak a politikusokra vártak, hanem felismerték a civil jogérvényesítés lehetőségeit, a közérdekű adatok igénylésére vonatkozó 2001. évi 544. törvény erejét. Ezenkívül a Hargita megyei képviselő-testület 2019. május 9-én elvi határozatot fogadott el, amely felhatalmazott engem mint a megyei önkormányzat elnökét, hogy támogassam Csíkszentmárton község önkormányzatát a Dormánfalvával az úzvölgyi temetőért folyó vitában.
Május 10-én Hargita Megye Tanácsa ismételten kérte a prefektusi hivatalt, hogy indítsa újra az eljárást a határvita rendezésére. Már-már úgy tűnt, hogy sikerül elrendezni az ügyet – hiszen a fent felsorolt intézmények is törvénytelennek nyilvánították a dormánfalvi építkezést –, az RMDSZ is lépett Bukarestben, úgy látszott, hogy a bukaresti politikai körökben hallgatnak ránk.
Emellett a közösségünk erejét is felmutattuk május 12-én, az úzvölgyi temetőben tartott ökumenikus istentiszteleten, amelyen több ezren vettünk részt. Május 16-án azonban jól megszervezett, a Ceaușescu hírhedt Securitatéjának módszereire emlékeztető akció változtatta meg a dolgok menetét: a frissen épült betonkeresztek és az emlékmű letakarása fekete műanyag zsákokkal. Ez kiverte a biztosítékot országos szinten és innen már eldurvult a helyzet.
Nyomatékosan kértük, hogy ne fogjon senki meggondolatlan akciókba, mert tudtuk, hogy nekünk csak egyszer kell hibáznunk ahhoz, hogy aztán arról harsogjon az egész román sajtó, hogy a magyarok provokáltak, a román részről történt provokációról pedig már senki nem beszél egy ilyen akciót követően.
Mint ismert, a feszültség június 6-án hágott a tetőfokára, amikor a Hargita és Kovászna megyeiek élőláncot alkotva imádkoztak a temetőnél annak megakadályozásáért, hogy a Moldva felől érkező tömeget kísérő ortodox papok felszenteljék a törvénytelenül állított emlékművet és kereszteket. Tudjuk, mi lett belőle, videók, fényképek tanúskodnak a történtekről.
Július 24-én a Hargita megyei prefektus írásba adta, hogy nem indít pert a Hargita és Bákó megye közti határvitában – amelybe az úzvölgyi temető helyzete is tartozik –, mert azt Csíkszentmárton és Csíkszentgyörgy község kell hogy elindítsa, a keleti határuk ugyanis egyben a megyehatár is. Ennek alapján elkönyvelhettük, hogy kezdődhet a per, amelybe Hargita Megye Tanácsa érdekelt félként lép be.
Ugyancsak július 24-én nyújtottam be írásban a panaszomat a csíkszentmártoni rendőrségen, valamint a csíkszeredai ügyészségen az úzvölgyi temetőben június 6-i élőláncban résztvevők megtámadói ellen. Újabb jelentős lépés az ügyben, hogy október elsején találtunk egy csíkszeredai ügyvédet, aki elvállalta a Hargita és Bákó megye közti határvita perében a hargitai fél képviseletét.
Földünk, közösségünk védelmének felemelő eseménye volt az idei, augusztus 26-i úzvölgyi megemlékezés. Közösségünk megmutatta erejét és elszántságát, nekünk, erdélyi és székelyföldi vezetőknek pedig újabb feladatokat adott. A pereskedés Úzvölgye kapcsán is várhatóan hosszú lesz még, de tenni nem tehetünk mást: küzdünk, míg erőnkből futja.
A szerző székelyföldi politikus, Hargita megye önkormányzatának elnöke
