Elkezdődött a kormányülés, összeült a kabinet
Elkezdődött az őszi politikai szezon.
Elkezdődött az őszi politikai szezon.
Itt, ott, amott.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzet percről percre közvetíti.
Elkezdődött az őszi politikai szezon.
Itt, ott, amott.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzet percről percre közvetíti.
„Nincs más lehetőségem, csatasorba állok” – jelentette ki a politikus.
Magyarországon akkor emelkedett jelentősen a termékenységi ráta, amikor a gyed extrát, a babaváró kölcsönt vagy a csokot bevezették – hangsúlyozta Szalai Piroska.
Az egyenruhásoknak erősítést kellett hívniuk a menekülő szírekhez.
Ki is valójában a csantavéri mészáros, a drogkereskedők bérgyilkosa, a vajdasági Dér Csaba?
Szolnok mellett történt a baleset.
Az egészséges gyermekkor ugyanolyan fontos, mint hogy megszülessenek a vágyott gyermekek – jelentette ki Beneda Attila helyettes államtitkár.
Pénteken nyitotta volna meg az észak-amerikai magyar közösség sportrendezvényét.
Hét arany-, tizennyolc ezüst- és húsz bronzérem lett a zsenik jutalma, azaz összesen 45 érem csilloghat a vitrinekben.
A cél az, hogy az embereknek minél kevesebb tennivalójuk legyen az állami szerveknél – hangoztatta György István államtitkár.
Hétéves rekord dőlt meg kedd hajnalban.
Az egyik karambolban meghalt a sofőr, az érintett útszakaszt teljesen lezárták.
Az életjáradék-szerződéssel trükközhettek.
A politikus szerint hangzatos közhelyek vannak, azonban a békéről szó sincs.
A legjobb eredményeket az informatika, a rendszerüzemeltetői és a webfejlesztői területen szerezték.
A közösségi oldalán jelentette be a miniszterelnök.
Az óbudai szálláshelyen hetvenegy külföldi tartózkodási feltételeit vizsgálták meg.
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője látványosan illusztrálta, mekkorát bukhat egy biciklis az átgondolatlan sávleválasztás miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A pártelnök agresszívan reagált a Hír TV kérdéseire.
Futó Boglárkát azért zaklatják, mert a munkáját végzi.
A strand nyitva van, de fürdeni tilos.
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelzett allergén miatt.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
Még nem változott a Maros sótartalma, folytatják a mérést.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.