Egyelőre csak néhány útfelújítás lassítja a közúti forgalmat
Az utakon folyamatos a forgalom, a határátkelők közül csak háromnál vagy egyórás vagy azt meghaladó várakozás az országba befelé.
Az utakon folyamatos a forgalom, a határátkelők közül csak háromnál vagy egyórás vagy azt meghaladó várakozás az országba befelé.
Viszont a szél sok helyen nagyon felerősödhet.
Egy nap alatt húszezren érkeztek Ukrajnából.

A nyugati keresztény civilizáció jelenleg nehéz időszakot él át, a migrációs folyamatokat látva az önfeladás útját járja – mutatott rá lapunknak Simicskó István.
Összehordott szemét égett a hatvan négyzetméteres épületben.
Egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött a Székesfehérvárt elkerülő szakaszon.
Szerbia északi részén egyre gyakoribb a „fegyverropogás”.
Tíz autó ütközött az M3-as autópályán.
A kormányfő „Viktor ostora” címmel osztott meg videót.
A sértettek nem töltötték be a tizennyolcadik életévüket.
Az államfő azt is elmondta, mennyi óvodai és iskolai fejlesztés vette kezdetét az elmúlt öt évben.
Hadházy Ákosnak Pintér-fóbiája lehet, az őrizetbe vett városi kapitányról is a belügyminiszter jutott eszébe, miközben megyei főkapitányt vizionál.
A nemzetiségi intézményfejlesztési programban a legmagasabb hozzájárulást a szentpéterfai kétnyelvű általános iskolában véghezvitt beruházás kapta.
Jégeső és erős szél zárhatja a hétvégét.
Pozitívan fogadják a pedagógusok a nemrég meghirdetett ösztöndíj-lehetőséget, ösztönzően hat a munkájukra, hogy anyagi megbecsülést is kaphatnak.
Sérüléseket okoztak a támadók, drogra és fegyverekre is bukkantak a környéken.
Madéfalván járt a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A miniszter szerint a lovas sportrendezvény visszahelyezte Magyarországot a sportág nemzetközi térképére.
Óriási előnyökkel jár a technológia bevetése a régi módszerekhez képest.
A kormányszóvivő a Fidesz Családi napján beszélgetett fontos témákról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem szavazták meg a segítséget.
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint már 15 százalékponttal vezet a Tisza Párt a választani tudó „biztos” szavazók körében.
Idén eddig huszonhat baleset történt közúti-vasúti átjáróban.
Az intézmény a közösségi oldalán tájékoztatott.
A politikus szerint a főpolgármester nem a Budapestet érintő problémákkal foglalkozik, hanem a pride-dal.
Egyelőre rejtély, hogy mi lehetett a baja.
Ebből az incidensből is látszik, hiába fogadta el októberben a fővárosi közgyűlés a BKK-rendészetről szóló előterjesztést, a budapestiek ebből semmit sem éreznek.
Öten vehettek át elismerést.
Ez lehet az eddig megtalált egyik legfurcsább exobolygó.
A Palmeiras 2-0-ra vezetett az al-Ahli ellen, amikor érthetetlenül félbeszakították a mérkőzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.