Illegális bevándorlás – Magyar–osztrák–szerb csúcstalálkozó lesz Belgrádban
Óriási illegális migránsnyomás nehezedik az Európai Unióra és Szerbiára egyaránt.
Óriási illegális migránsnyomás nehezedik az Európai Unióra és Szerbiára egyaránt.
A szankciók nem vetettek véget a háborúnak, viszont egyre súlyosabb válságot okoznak egész Európában – hangsúlyozta az államtitkár.
A felfegyverkezve elkövetett embercsempészés miatt akár tizenöt évet is kaphatnak a szervezett bűnözők.
Óriási illegális migránsnyomás nehezedik az Európai Unióra és Szerbiára egyaránt.
A szankciók nem vetettek véget a háborúnak, viszont egyre súlyosabb válságot okoznak egész Európában – hangsúlyozta az államtitkár.
A felfegyverkezve elkövetett embercsempészés miatt akár tizenöt évet is kaphatnak a szervezett bűnözők.
A hírhedt rendőrgyilkos saját gyerekeit használta szexuális tárgyként, amiért korábban tizenöt évet kapott.
Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter továbbra is azt hangoztatja, hogy nem került a DK-hoz külföldi pénz.
A változás kizárólag azokra vonatkozik, akiknek Magyarországon állították ki a jogosítványát és járművük is szerepel a magyar nyilvántartásban.
Ha a szórványmagyarság meggyengül vagy elvész, utána a tömbmagyarság következik.
Az államnak a közfeladatok ellátásához szükséges feltéteket és garanciákat biztosító szabályozást kell megteremtenie.
Számos ponton teljesen vagy szinte szó szerint megegyezik az Európai Bizottság 2021-es és 2022-es jogállamisági jelentésének Magyarországgal foglalkozó fejezete.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a védelmi ipari beruházások stratégiai előnyt jelentenek Magyarországnak.
Az elmúlt hetekben minden eddiginél nyíltabban bizonyította Gyurcsány Ferenc felesége, hogy Magyarország ellen dolgozik Brüsszelben és ahol csak tud.
Békés Márton szerint transzatlanti–progresszív vérátömlesztés jellemzi a hazai balliberális sajtót.
Az embercsempész beletörte a kulcsot a lángoló furgonjába, amiben illegális migránsokat szállított.
A saját mesékkel a családi és emberi kötődés és gondoskodás erősítését tűzte ki célul a NOE.
Tömegesen torlódtak fel az illegális migránsok a szerb–magyar határ közvetlen közelében, az embercsempészek mindenáron tovább akarják vinni őket.
A miniszter szerint a cél egy robosztus minisztérium létrehozása, amely képes a gazdasági folyamatokat átlátva döntéseket hozni.
A baloldali városvezetés egy beruházás miatt hagyta jóvá a lakópark melletti erdős terület kiírtását.
Többek a hazai kéktúrák útvonalait róják, de a távoli El Camino is vágyott terep.
Az idei őszi érettségi időszak a középszintű szóbelikkel folytatódik november 21. és 25. között.
Az ukrán–magyar határszakaszon 4960-an, a román–magyar határszakaszon 3168-an léptek be hétfőn Magyarországra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendszerváltás óta a nyugati társadalmakban egyre éleződik a politikai feszültség, ami nálunk termékeny talajra hull.
Veszélyhelyzet, természeti csapás idején a saját politikai sormintáját követve terjeszt hamis információkat – mondta lapunknak ijf. Lomnici Zoltán.
Mindent tagadott.
Arról szavaznak a képviselők, folytassa-e Ursula von der Leyen a brüsszeli bürokrácia élén.
Mert szakított vele a lány.
Komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Kneecap nevű ír rapzenekar is koncertezik a fesztiválon.
Humorosan indult az este, hunoros lett belőle.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.