Eltitkolt politikai múlt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének kihívójánál
A kihívó önéletrajzából hiányzik egy igen jelentős, az interneten elérhető fejezet, amelyre vélhetően többen emlékeznek.
A kihívó önéletrajzából hiányzik egy igen jelentős, az interneten elérhető fejezet, amelyre vélhetően többen emlékeznek.
A Jobbik visszaadná a jobboldaliság becsületét.
Januárban újabb korrekció várható, erről decemberben döntenek.
A kihívó önéletrajzából hiányzik egy igen jelentős, az interneten elérhető fejezet, amelyre vélhetően többen emlékeznek.
A Jobbik visszaadná a jobboldaliság becsületét.
Januárban újabb korrekció várható, erről decemberben döntenek.
Összesen 379 határsértőt tartóztattak fel, és 286 főt akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.
Tarlós István: Ma már súlyos működési problémával küzd Budapest.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője szerint a végső felelősségviselő az állam marad a szociális törvény módosítása után is.
Ibolya Tibor 1994 óta tagja az ügyészségnek, 2012-től tíz éven át vezette a Fővárosi Főügyészséget, néhány hete pedig Polt Péter büntetőjogi helyettese. Első videóinterjúját az ügyészi szervezet honlapján tették közzé.
A turistabuszok problémáját továbbra sem sikerült megoldani, V. Naszályi Márta egy évre felfüggesztette a nagy méretű járművek behajtásának korlátozását.
A házi gyermekorvosi korfa sajnos öregszik, egyre kevesebben praktizálnak, ezért megoldási javaslatot dolgozott ki a HGYE.
Folyamatos a kapcsolat a kormányzat és a cukorbetegeket képviselő civil szervezetek között – mondta a miniszterelnöki biztos.
Szilágyi György fiatal élettársával egy tavalyi jobbikos házibuliban erőszakoskodtak.
K. Norbert elmondta, Czeglédyék nem fizettek járulékot és adót, az így megmaradt pénzeket pedig eltüntették.
Mintegy kétezer kedvezményezettet érinthet a könnyítés.
A közpénzen fenntartott szervezet vezetője úgy civil, hogy csak a jobboldaltól tart távolságot.
Vádat emeltek két fogvatartott ellen, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljanak bosszút a felügyelőkön.
A miniszterelnök közvetlenül irányítja majd az iroda vezetőjének tevékenységét.
Varga Zoltán legutóbbi botránya, hogy idén is milliárdos nagyságú osztalékot vett ki a cégéből.
Fürjes Balázs a Baranyi Krisztinával folytatott vitában elmondta, a politikusok véleménye nem lehet alapja újságírók megbélyegzésének és kirekesztésének.
A paksi atomerőmű blokkjai üzemidejének meghosszabbításáról és az apasági szabadság bevezetéséről is tárgyalnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lyukra futott a Tisza-elnök.
Magyarország stratégiai előnybe kerülhet a következő évtizedekben.
Fel kell szabadítani az európai gyáripart – hangsúlyozta a miniszterelnök győri beszédében.
Az internetes agresszióért akár egy év is járhat.
Pavlovi reflex: a bukott miniszterelnök-jelölt egyből anyagi hozzájárulást kér a támogatóitól.
A HungaroMet szerint ma is lehet számítani újabb zivatarokra, főként az ország keleti felében.
Nem zajlik már eljárás Pankotai Lili aktivista ellen, amiért részt vett június 28-án a Budapest Pride-on.
A Tisza Párt a status quo mellett döntött.
Sokkal elszigeteltebbek lehetünk az univerzumban, mint ahogyan azt eddig gondoltuk.
Védelmi kapcsolataink elmélyítéséről egyeztetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.