Az üzletember terve kezdetben az volt, hogy feldarabolja a Sanomát, és részenként eladja. Aztán teljesen váratlan dolog történt: beleszeretett a termékeibe. A befektető egyik ismerőse arról számolt be a 888-nak, hogy Varga leginkább abba a képbe szeretett bele, „amit a termékek által kezdett elhinni magáról. Azt gondolja, ő a magyar Rupert Murdoch”. Az informátor kiemelte, Varga Zoltánt idegesíti, ha a Story vagy a Best magazinokkal azonosítják portfólióját, szíve csücske a Nők lapja és a baloldali 24.hu. „A pletykagyáros kifejezés szégyenletes számára, pedig több szempontból is találó, megállja a helyét” – tette hozzá. Egyes információk szerint egy (olvasottságra nézve jelentéktelen) médiablog is az övé, egyik volt alkalmazottja a stróman.
Függetlenséget hazudik
Varga rendszeresen azt hangoztatja, hogy apolitikus: médiaportfoliójában mindössze egy politikai felület, a 24.hu van, ami szerinte független, tulajdonosként nem befolyásolja a lap irányvonalát.
A képet némileg árnyalja, hogy az utóbbi években kikkel töltötték fel a szerkesztőséget:
egykori népszabadságos újságírók, Simicska-árvák és más baloldali médiumok korábbi újságírói alkotják a 24.hu derékhadát. A 24.hu az egyik legerőszakosabb baloldali propagandamédium, a volt indexesek blogja (Telex), a Szauer-féle Hvg és a Soros-blog (444) mellett.
Az olvasó alig találkozhat olyan cikkel, amely a nyilvánvaló gazdasági eredmények ellenére legalább minimálisan méltányos lenne a kormánnyal vagy a jobboldali szereplőkkel.
Az offshore-botrány egyik főszereplője volt
Ahogyan az Origó elsőként számolt be róla, Varga Zoltán neve felmerült a Panama-iratok botrányában is, a hozzá kapcsolódó cégháló több tagjában feltűnt egy Dorel Securities nevű, Panamavárosban bejegyzett cég.
A milliárdos vállalkozó két offshore hátterű cégben töltött be vezető pozíciót, az Ada Immo Ingatlanforgalmazó Kft.-ben, valamint a Hybrid Logistics Kft.-ben volt ügyvezető. Az efféle, adóparadicsomokban bejegyzett cégeket leginkább adóoptimalizálás céljából szokták alapítani, vagyis akkor, ha a cégvezető nem akar hazájában adót fizetni. Varga Zoltán ezzel ugyan törvénysértést nem követett el, az efféle módszerek viszont erkölcsi problémákat vetnek fel.
Nem szereti, ha Trükkös Zotyónak hívják
Azt, hogy hogyan is rejtette offshore cégek mögé vagyonát az ismerősei által csak Trükkös Zotyónak nevezett Varga, a Ripost leplezte le. A vörös báró palotának is beillő luxusvillájának tulajdoni lapjából derül ki, hogy szövevényes céghálót épített ki, amelyet trükkös áttételeken keresztül a brit Virgin-szigetek hírhedt offshore paradicsomában, Tortolán egy postafiók mögé rejtett el.
Miután a Ripost megírta Varga még a kommunista időkből származó gúnynevét, a vörös báró egyenesen Brüsszelbe szaladt segítségért, a Politico nevű lapnak nyilatkozva panaszolta el, hogy bántják Magyarországon. A brüsszeli „elit” lapja pedig készségesen, minden kritika nélkül átvette rágalmait.
Az üzlet az első
Egy korábbi Hír TV-s interjúját úgy zárta a milliárdos, hogy reméli, Magyarország ötven év múlva „tisztességes, becsületes, értékalapú és szerethető” lesz, ám ezzel a jövőképpel szembemegy az általa vezetett korábbi offshore birodalom.
Ahogy arról az Origó is írt, Varga Zoltán az alkalmazottai iránti felelősséget hangsúlyozta egy korábbi interjúban, majd vélhetően magának és társainak 1,5 milliárdos osztalékot fizetett ki, miközben a koronavírus-járványra hivatkozva csökkentette az alkalmazottai bérét.
A Central Médiacsoport tulajdonosával üzletelt a Telexet támogató cseh milliárdos
Érdemes még tudni azt is Vargáról, hogy üzleti kapcsolatban állt azzal a cseh milliárdossal, akinek médiacége 200 ezer eurót ajánlott fel az Indexből kiváló dolgozói csoportnak. A cégnyilvántartásokban fellelhető adatokból levonható következtetés, miszerint Varga Zoltán, a Central Csoport tulajdonosa közvetett, illetve közvetlen üzleti kapcsolatban is állt Zdenek Bakala cseh üzletemberrel. A Magyar Nemzeti Banknak a tőkepiaci szereplőket tartalmazó közzétételi adatbázisában fellelhető dokumentumok szerint 2017 év végén a BC Central Europe Savings Limited tulajdonában 10 000 darab Central-Fund Zrt. részvény volt. A Világgazdaság információi szerint a BC Central Europe Savings Limited pedig a cseh Zdenek Bakala és a magyar származású, kanadai állampolgár Kádas Péter által jegyzett Bakala Crossroads csoporthoz tartozik. Mindezek alapján a kapcsolat megléte egyértelműnek tűnt, de Varga Zoltánt is megkeresték felvázolva a fenti adatokat, az iránt érdeklődve, hogy még kapcsolatban van-e a cseh milliárdos üzletemberrel, és esetleg volt-e ráhatása a támogatói döntés megszületésére.
Az igen részletesen felvázolt kapcsolatrendszerre a magyar üzletember a Világgazdaságnak azt írta, Zdenek Bakala és Varga Zoltán 2014 óta nem állnak üzleti kapcsolatban. Zdenek Bakala magánemberként hozott adományozási döntései nem tartoznak Varga Zoltánra.
Varga Zoltán legutóbbi botránya, hogy idén is milliárdos nagyságú osztalékot vett ki a cégéből, miközben dolgozóit gyakran éhbérért ugráltatja.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Varga Zoltán (Fotó: Origó)