Lehet, hogy nem lesz robbanás?

Március végéig születhet megoldás a szaktárcával folytatott egyeztetéseken, és elképzelhető, hogy a rezidensek felmondóleveleit nem kell aktiválni.

NT
2012. 02. 02. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta: egy össz-orvostársadalmi béremelést kérnek. Ahhoz, hogy meg tudják tartani az orvosokat, nettó 200 ezer forintról induló nettó bérszint és 300 ezer forintról induló szakorvosi bérszint szükséges. Hozzátette: ha a következő évekre vonatkozó bérlépcsőkben is meg tudnak egyezni, akkor olyan 60-80 milliárd szükséges mindehhez.


Beszélt arról is, hogy látnak tartalékokat a rendszerben, ami akár 10-20 milliárd forintot is kitehet. Leszögezte: a hálapénzrendszert fel kell számolni, ennek azonban előfeltétele az alapbérrendezés. Véleménye szerint csak ez állíthatja meg az orvosmigrációt. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy egységes európai munkaerőpiacon kell megtartani az orvosokat, akik fizetése külföldön 700 ezer forintnál indul. Kiemelte: tavaly minden eddiginél több, 1200 orvos hagyta el Magyarországot.

Mint az MNO beszámolt róla, a Magyar Rezidens Szövetség szerdán újraindította a letétbe helyezett felmondólevelek „aktiválásával” kapcsolatos visszaszámlálást tekintettel arra, hogy a három hónapos türelmi időből egy hónap már letelt. Bővebben>>

Papp Magor barátságtalan lépésnek, életszerűtlennek és pontatlannak nevezte a kormány azon törvénymódosítását, amellyel egészségügyi vészhelyzet esetén lehetőség nyílik arra, hogy az orvosokat akár az ország másik végébe rendeljék. Úgy vélte: ez egyedül arra alkalmas, hogy még rosszabb hangulatot keltsen az egészségügyben. Szólt arról is, hogy a felmondólevelet aláírók közül 220 már elhagyta az országot. Az akció kapcsán egyébként azt mondta, hogy korábban nem látott orvostársadalmi összefogás valósult meg.


Arra a kérdésre, mit szól a felsőoktatási törvény azon módosításához, miszerint a képzési idő kétszeresét Magyarországon kell ledolgoznia a végzetteknek, a rezidensszövetség elnöke azt válaszolta: ez nem jelent megoldást az orvoselvándorlásra, ugyanis olyan szintű az orvoshiány Európában, hogy meg fogják vásárolni ilyen áron is a magyar orvosokat. Az orvosok itthon tartására ez a törvény nem alkalmas, csak ha rendezik a körülményeiket és a béreiket – szögezte le Papp Magor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.