Selmeczi Gabriella ezt a Mesterházy Attila által bemutatott MSZP-program vitairatára reagálva közölte szerdán az MTI-vel. A pártelnök szerdán Budapesten mutatta be az MSZP programjának vitairatát, az Ajánlat Magyarországnak elnevezésű dokumentumot.
A vitairat sorra veszi a teendőket a jogállam és demokrácia, a munkahelyteremtés és a gazdaságpolitika, az esélyegyenlőség és a nemzetközi együttműködés területén. Mesterházy Attila a német szociáldemokrata párt alapítványa, a Friedrich Ebert Stiftung és a József Attila Alapítvány konferenciáján elmondta: programvázlatuk olyan ajánlat, amely igazságosabb Magyarországhoz vezet, az új baloldali politika célja, hogy ne csak a gazdaság állapotát, hanem az emberek helyzetét, életminőségét is jobbá tegyék.
Szavai szerint Európa ma a baloldalra figyel, és azzal, hogy François Hollande megválasztásával Franciaországot tizenhét év után ismét baloldali elnök vezeti, új fejezet kezdődik a válságkezelésben: a döntően a hiány visszaszorítására és a megszorításokra alapozott konzervatív politikát a munkahelyteremtést és a növekedés beindítását célzó baloldali program válthatja fel.
Nem lehet egy lapon említeni az MSZP-t és François Hollande-ot
A Fidesz szóvivője szerint az előzmények ismeretében nehezen hihető, hogy az MSZP François Hollande-hoz hasonlóan a multinacionális vállalatok oldaláról az emberek oldalára áll.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!