Komoly jégesővel érkezett meg a vihar Vas megyébe, Győrváron plédekkel védték autóikat az emberek a diónyi nagyságú jég ellen.
A várható heves zivatarok miatt Győr-Moson-Sopron megye egészére és Veszprém megye több térségére másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután – közölte a távirati iroda. Ezeken a területeken 1-3 órán belül számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyeket heves széllökések vagy jégeső kísérhet. A Dunántúl északi részén, a Balaton térségében, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye több térségében és Nógrád megye teljes területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett péntekre az ország valamennyi megyéjére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt.
Sok helyen felhőszakadásokra is számítani lehet, ezért a rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. A Balatonnál és a Velencei-tónál elsőfokú viharjelzés van érvényben, vagyis magas, illetve tornyosuló hullámokra kell felkészülni. Emiatt a csónakok, vitorlások a parttól csak kétszáz, illetve ötszáz méterre közlekedhetnek.
Budapestet csütörtökön este kilenc óra környékén érte el a zivatar, ekkor kisebb mennyiségű csapadék hullott, később, tíz és tizenegy óra között már intenzív villámlásra lehettek figyelmesek a fővárosiak.
Az időkép.hu információi szerint a vihar elmosta az EFOTT-ot is: a szabadtéri koncerteket lefújták.
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el
Magyarország erdeiben a rendkívüli meleg és a hosszabb ideje tartó csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért rendelték el az országos tűzgyújtási tilalmat.
A tilalom az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre vonatkozik. A tűzgyújtás megtiltása kiterjed a felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyekre, a közút és vasút menti fásításokra, valamint a parlag- és gazégetésre is.
A miniszter kéri a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy az égő cigarettát ne dobják el, mert az fokozott tűzveszéllyel jár. A kiszáradt árokparton, a vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő- és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek – emlékeztet a szaktárca.