Hozzátette: az ültetvények főként azokon a területeken károsodtak, ahol a hőmérséklet –20 fok alá süllyedt az elmúlt napokban, hetekben. Mindez főként az ország déli részén található területeken következhetett be, így a Hajós–Bajai, a Csongrádi, valamint a Kunsági Borvidék déli részén tehetett nagyobb kárt a fagy. Nagy hideg érinthette továbbá a Mohács környéki szőlőket, valamint a Szekszárdi Borvidék egyes részeit is.
Ezeken a helyeken előfordulhat, hogy a nagy hideg miatt nemcsak a rügyek károsodtak, hanem a szőlőtőkék fás részei is, utóbbi pedig azt jelentheti, hogy nemcsak az idén lehet terméskiesésre számítani, hanem – a fásrészek újranevelése miatt – több éven keresztül is gyengébb lehet a termés. A fagy kártételét azonban pontosan még nem lehet megbecsülni, meg kell várni a rügyvizsgálatok eredményét. Emellett maga a szőlőnövény is – esetenként – képes valamilyen mértékű regenerációra. A szakember megjegyezte: a legyengült ültetvények erősebben károsodhattak, mint a kiegyensúlyozott állapotban lévők. Közölte azt is, Tokajban csak rügykárokat észleltek, az Egri Borvidéken sincs jelentősebb fagykár, és úgy tűnik, hogy a Balaton-felvidék is megúszta a nagyobb károkat.
Többéves terméskiesést okozhatott a fagy
Az erős lehűlés több helyen is károsíthatta a szőlőültetvényeket – mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára kedden.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!