Őssejtkezelésért fut irgalmatlan távot a tanár

A 10 éves, kisagysorvadásban szenvedő Mikiért fut 250 kilométert zeneterapeutája. Nem először tesz ilyet.

A 32 éves Nádudvari Péter élete felét annak szentelte, hogy fogyatékosokkal foglalkozott, a sportot, mint mondta, később kapcsolta hozzá a dologhoz. 2012-ben a Bátor Táborért futott maratont – ekkor 220 ezer forintot gyűjtött össze.

Péter részmunkaidőben a budapesti Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben tanít magyart és ének-zenét (tanulásban akadályozott gyermekeknek) két gyöngyösi és egy budapesti helyszínen tart zeneterápiás foglalkozásokat.

Ezt követően kezdett saját növendékei javára sportolni, 2013-ban a Nemzeti Színkottás Zenekarért, 2014-ben az Autista Segítő Központért, 2015-ben pedig gyöngyösi autista és értelmi fogyatékos tanítványaiért teljesített különféle kihívásokat.

Most összesen 250 kilométert tervez futni, hogy tízéves kis tanítványa, Miki, aki kisagyi sorvadásban szenved, némi anyagi támogatást kaphasson borzasztóan költséges, de életmentő őssejtkezeléséhez.

Ebből az első, 170 kilométeres szakaszt kilométerenként 2000 forintért „fogadhatták örökbe” az adományozók, ezt már most sikerült „eladni”, ezért Péter egy újabb, 80 kilométer körüli távot tervez, hogy az összeget ezáltal tornássza fel félmillió forintra – egy nyolcórásra kibővített futóversennyel vagy egy 85 kilométeres terepfutással.

Péter egyébként minden évben indul valamilyen sporteseményen jótékonysági célból, mert, mint mondja, mindig van kin segíteni. Viszont médiaszempontból hatásosabb évente csak egy kampányt csinálni, mert így gyűlik a legtöbb pénz a támogatottaknak. A kihívások, amelyeket vállal, mindig valamilyen szinten feszegetik a határait, de ezzel együtt a gyűjtött összegek is évről évre nőnek.

Minden 1999-ben kezdődött, amikor Péter orvos édesanyját értelmi fogyatékos gyermekek táborába hívták meg, és ő is vele tartott. Tizenöt évesen nagyon jól érezte magát a srácok körében, ráadásul megismerte a szüleiket is, és látta, hogy mennyi pluszenergiát vállaltak azzal, hogy fogyatékos gyermeküket nevelik. Mint halkan megjegyzi, egyébként a családokban jellemzően a nők bírják jobban: van, aki egyenesen missziójának fogja fel más sérült gyermekek szüleinek a támogatását és a közvélemény átformálását is.

És hogy mi hajtja a fiatalembert az újabb és újabb sportcélokért? Mint mondja, ő nem profi, nem az öncélú teljesítés vagy a dobogó utáni vágy mozgatja, hanem az, hogy ezzel valóban, tevőlegesen segíteni tud valakin, aki rászorul. Mint mondja, férfiként soha sem hatódott meg a különféle mérföldkövek – érettségi, diploma, első maraton – kapcsán, amikor azonban az első autista srácot kísérte és támogatta egy futóversenyen, és látta, mennyire büszkék sikeresen teljesítő gyermekükre a rokonai, nála is kibuggyantak az örömkönnyek.

Péter a szép élményeken felbuzdulva autista gyermekek számára futócsapatot is szervezett azóta Gyöngyösön, immár három autista sportolóval, akiket kilenc segítő kísér. Vele hetente, a többi alkalommal a kollégáival edzenek a srácok, akik szép sikereket értek el így, egészen félmaratonig vitték – a sikerélmény pedig nagyon fontos az autista fiataloknak, ezért a stabil, lépésről lépésre fejlődésre koncentrálnak.

Ami ebben a segítők számára nehézség, hogy a fogyatékos sportolók adott versenyre tervezett teljesítményénél jóval jobbra kell képesnek lenniük – például az autistákat háromszögalakzatban kísérik a segítők, hogy segítsék a többi futóval való együtt mozgását. Ezt rengeteg – szociális és pszichés – fejlesztés előzi meg, maga a verseny csak egy-egy pont az i-re.

Ahogy a koncertek is, ahol a sérült zenészek sokszor ismert fellépőkkel együtt adnak elő – és ezzel megmutatják, hogy a Nemzeti Színkottás Zenekar fogyatékos zenészei is tudnak valóban szórakoztatóan zenélni.

Mint Péter fogalmaz, érezhetően a zene és a sport olyan integrációs erőt ad, amelyekkel az értelmi fogyatékos és autista gyermekek elfogadottabbá válhatnak a társadalomban – ők afféle reklámarcok. Hiszen értelemszerűen a Nem Adom Fel kávézóban dolgozó fogyatékos pincérek, vagy a futóversenyekre, illetve koncertekre járók csak egy kicsi szeletei a fogyatékosok táborának – olyanok, akik fel vannak készítve az embertömegre, és ép segítők is kísérik őket –, mégis ők segíthetnek társaiknak azzal, hogy teljesítményükkel kiérdemlik a társadalom megbecsülését.

A társadalmi bizalom pedig valóban évről évre nő, Péter és missziója irányába is – a segítőkészség pedig olykor másokat is magával ragad.

Nagy Réka Emese, a Gyöngyös TV szerkesztője például egy Péterrel – illetve a mostani futás kedvezményezettje, Miki édesanyjával – készített interjú után döntött úgy, hogy szeptemberi bicikliversenyét a kisfiúnak szenteli. Mint mondta, már tizenkilenc kilométer talált gazdára, és minden egyes kilométer megerősítette abban, hogy vannak még jó emberek. Egyébként érdekes pszichológiai jelenség, hogy az emberek szívesebben adományoznak, ha úgy érzik, a másik fél is tesz valamit a dologért – tette hozzá.

Aki a kilométervásárláson kívül szeretne hozzájárulni Mikiék boldogulásához, a következő bankszámlaszámra utalhat: Saly Krisztina (édesanya), Raiffeisen Bank 12020304-01287040-00100001. Közlemény: „Adomány Katona Miklós Patriknak”.

Természetesen sajnálkozás és lenézés nélkül, sportban, zenében, beszélgetésnél is egyenrangú partnerként, tisztelettel – sorolja Péter. Éppen csak a megfelelő hátteret kell biztosítani nekik: például az értelmi fogyatékos gyermekek színes kottákból tanulnak zenélni. A kedvesen felkínált, nem tolakodó segítséget viszont mindig örömmel veszik.