Visszalépett az LMP-s jelölt Kunhalmi körzetében

A lépés további visszalépéseket jelezhet előre.

MN
2018. 03. 20. 15:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben az LMP vezetése arról beszél, hogy nem lesz koordinált, teljes ellenzéket összefogó indulás az egyéni körzetekben, a zöldpárt egyik jelöltje, Kassai Dániel már vissza is lépett a XVIII. kerületben, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára. A visszalépést kiszúró 24.hu cikke szerint ugyanebben a választókerületben már a Momentum is visszaléptette jelöltjét, szintén Kunhalmi javára.

A Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom felmérése szerint – még az ellenzéki taktikázás előtt – a fideszes Kucsák László volt a legesélyesebb a győzelemre Pestszentlőrincen, 34 százalékos támogatottsággal. Kunhalmi 4 százalékponttal maradt el tőle, Kassai pedig 14 százalékon állt. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy ha Kassai és a momentumos Nagy Károly támogatói a visszalépések után Kunhalmira szavaznak, a szocialista jelölt legyőzheti Kucsákot.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke pont kedden beszélt arról, hogy hiába tettek meg mindent az ellenzéki koordinációért, a baloldal és a Jobbik nem volt nyitott egymás irányába. Hadházy Ákos LMP-társelnök szerint pedig bár nem kizártak a visszalépések, további megbeszélések nem várhatók.

Az egyéni visszalépéseket pedig már csak azért sem lehet kizárni, mert csak annak a pártnak jár a teljes, 597 millió forintos állami támogatás, amely mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet. Ha azonban egy alakulat eggyel vagy éppen huszonhattal kevesebb helyen indul, akkor ugyanannyi, 447 millió forintot kap – ennyi jár 80 és 105 egyéni jelöltért is. Vagyis az LMP nem veszít több pénzt, ha 25 másik helyen is visszalépnek jelöltjei az összefogás jegyében. Kérdés, akarják-e mindezt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.