Tóbi és csapata

Tóbiás József „munkássága” természetesen nem ér meg önálló publicisz­tikát a Magyar Nemzetben. Ha történelmünk politikusait az általuk teremtett és képviselt értékek, értéktagadások szerint sorba rendeznénk a számegyenesen, a magyar országgyűlés első, a Kanári-szigetek populáció­ját képviselő tagja valahol középtájon helyezkedne el. A nulla közelében.

Első emlékem róla, hogy egy joviális figura, a mellén Tóbi feliratú cetlivel, szépségkirálynő párja oldalán bohóckodik egy – persze nem tudásalapú – televíziós vetélkedőben. Aztán észleltem, hogy az illető egyébként a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, majd pártigazgatója, frakcióvezetője, elnöke. E gyors előmenetel alapját az építőipari és vízügyi szakközépiskolában megszerzett érettségi mellett már fiatalon megmutatkozó baloldali elkötelezettsége adta, bár felnőtt fejjel egyetemi tanulmányokat is folytatott humánerőforrás-menedzsment szakon. (E diploma versenyképessége a könyvtár-ruhatár fakultációéval vetekedik.) Politikai pályafutása legemlékezetesebb momentumaként több mint egy évtizeden át érdi lakosként vette fel az állandó lakcíme alapján őt megillető Budapest–Nyíregyháza távra az utazási költségtérítést, mintegy ötvenmillió forintot, de pártja úgy ítélte meg, „minden vonatkozó jogszabályt betartott az ügyben”.

Tóbi szerintem sem tehet semmiről. Ez a történet, ez a cikk sem róla szól. A vezető balpárt mezőnye, közege, szellemisége, morálja juttatta ilyen magasra, ilyen mélyre. Még az 1990-es években sem nagyon emelkedhetett volna feljebb a lelkes nyírségi aktivista szintjénél, akinek karrierjében az jelentette volna a csúcsot, hogy egyszer kezet rázhat, esetleg szélesebb asztaltársaságban egy fröccsöt is megihat a térségbe látogató Horn Gyulával.

Aztán alig tíz évre rá ő lett Horn utódja. Döbbenten konstatálhatta, hogy valamiképpen minden vezető pozíciót betöltött vagy éppen betölt a pártban, és ahhoz is már-már gratuláltak neki, hogy „elsikított” ötvenmilliót. A belső és külső kontroll teljes hiánya miatt a modern baloldal ezt az esendő, faék egyszerűségű, de semmiképpen sem elvetemült, nem is elviselhetetlen figurát egészen a maga arcára torzította. A Dombrádon, Kisvárdán szocializálódott srác így elhitte, hogy normális, ha a Kanári-szigetekről jár be a budapesti munkahelyére dolgozni. Elképzelem, de leírni nem merészelem, miket mondanak rá szűkebb pátriájában, az ország északkeleti csücskében az egyszerű melósok, akik közül vétetett, ha azt hallják, hogy a földijük azért él az Atlanti-óceán édenkertjében, mert az jót tesz a gyermeke allergiájának.

Vajon hogyan viselik mindezt azok, akiket bármennyire is próbára tett az élet, nem veszítették el a józan eszüket, a valóságérzékelésüket? Úgy, hogy elenyésző kivételtől eltekintve nem szavaznak már soha „balra”, mert pontosan tudják, hogy a mai MSZP-t baloldali pártnak nevezni csupán cinikus játék a szavakkal. És emberi sorsokkal. A szocialistáknak ennyit jelent a munka szentsége, az ország háza. Amelynek az ügyeibe persze Dunaszerdahelyről, Beregszászról, Székelyudvarhelyről senki ne szóljon bele – de Tenerifével semmi gond.

Jelen állás szerint kétféle MSZP-s honatya létezik: az egyik tudott Tóbiás József kétlakiságáról, de az cseppet sem zavarta, a másik észre sem vette, hogy kollégája „Kanáriról” ingázik. Bajos eldönteni, melyik az alkalmatlanság nyilvánvalóbb jele. Illetve alkalmatlan elvtárs nincs, Tóbi sem az, ha „záros határidőn belül tisztázza a helyzetét”. E kőkemény ultimátumot intézték hozzá.

A Santa Cruz de Tenerife–Budapest távolság (légvonalban 3698 kilométer) utáni esetleges utazási költségtérítésről nem tesz említést az MSZP-közlemény.