Valami bűzlik

Nem Dániában, hanem az Öresund-hídon túl, Svédországban. Egy évvel ezelőtt történt, hogy ismeretlen fiatalok felgyújtottak egy sor parkoló autót Göteborgban, Svédország második legnagyobb városában.

Kiégett autók Göteborgban, ahol csuklyás fiatalok gyújtogattak a múlt héten. Svédországban is állandóak az incidensek Fotó: MTI/EPA/Adam Ihse

Nem Dániában, hanem az Öresund-hídon túl, Svédországban. Mert nem érdemes statisztikai adatokkal harcolni a valóság ellen, miszerint Svédország nagyvárosaiban nem olyanok a mindennapok, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Egy évvel ezelőtt történt, hogy ismeretlen fiatalok felgyújtottak egy sor parkoló autót Göteborgban, Svédország második legnagyobb városában.

Módszeresen végigjárták a kocsikat, kiütötték az ablakukat, befecskendeztek valami gyúlékony folyadékot, és lángra lobbantották az autót. Soha nem derült ki, mi vezette az elkövetőket. Svédország viszont tartja magát ahhoz az állásponthoz, hogy alapvetően jól működik a rendszer, biztonság van az utcákon, s nem szabad mindent elhinni, amit a közösségi média terjeszt.

A jelek szerint a Volvo vezérigazgatója ezt vagy elhiszi, vagy rossz személyes tapasztalatai vannak. Hakan Samuelsson ugyanis elköltöztetné az autógyár központját Göteborgból, akár a határon túlra, ahol könnyebben tudnak mérnököket felvenni, mert a szakembereknek nem kell ötször meggondolniuk, hazaér-e biztonságban a gyerekük az iskolából s miképp tudnak eljutni ők viszonylag épségben a gyárba.

Persze ez nem svéd jellegzetesség, ugyanezek a kérdések tíz éve nem merültek fel. Akkor Göteborg, Stockholm, Brüsszel vagy Amszterdam közbiztonsága teljesen elfogadható volt, lehetett éjszaka sétálni a városban, és egyetlen helybéli se tanácsolta, hogy ezt vagy azt az utcát kerülje el a külföldi, ha jót akar magának. A Volvo központjának biztonsági okokból való elköltözése szimbolikus lépés volna.

A Volvo svéd, mint az ABBA vagy az IKEA. Kulturális exportcikk, a megbízhatóság és a hűvös, északi tökéletesség szimbóluma. Az autógyár legjobb támogatója maga a svéd ideál, amelyet olyan féltékenyen őriznek az egymást követő svéd kormányok: a semleges és egyenlőségpárti, kiegyensúlyozott, környezetvédő, innovatív ország eszméje. Ahol nem beszélnek arról, hogy „meg tudjuk csinálni”, hanem szó nélkül megcsinálják. Mondjuk a bevándorlók integrációját.

A modell szerint az országban letelepedő emberek nem lesznek bűnözők, hanem átveszik a kimondatlan és általánosan mindenkire jellemző gondolkodásmódot, küzdenek a közösség javításáért, vállvetve dolgoznak a tiszta környezetért, és százezer kilométerenként elviszik felülvizsgálatra a Volvót.

A valóságban az egykor Szíriában egy egész nagycsalád fejének számító nagyapa a stockholmi Rinkeby negyed metrómegállója mellett ül egy kis betonkorláton, szívja az olcsó cigarettát, és még a neki juttatott VIII. emeleti panellakásban se tud mindenkinek parancsolni.

A gyerekei és az unokái máshol élnek, utcákkal arrébb, és hiába a sok aggodalom, a srác minden este elmegy a gyanús és erőszakos barátaival, majd tág pupillákkal jön haza, ha egyáltalán jön, és mindig van pénze valahonnan. A svéd modell nem működik mindenki esetében, ahhoz svédnek kell lenni, hogy ebbe a rendszerbe bele lehessen illeszkedni.

A kormány – amely negyedéven át harcolt a matematikával, míg sikerült egy recsegő-ropogó kényszerkoalíciót felállítani – persze védi a mundér becsületét, s állítja, Svédország igazán nem veszélyes, Göteborg is kiváló hely, semmi oka elmenni innen a Volvónak.

Valaki ebben az ügyben nem mond igazat, hiszen a városban vagy vannak gondok, vagy kezelhető a helyzet. Csakhogy politikailag elfogadhatatlan ár volna Stefan Löfven kormányfőnek bevallania, hogy egyes nagyvárosokban nehezen bírnak a bűnözőkkel. Akkor már inkább menjen a Volvo, amerre lát. Ebben a helyzetben ugyanis az autógyár kínai.