A valóságban az egykor Szíriában egy egész nagycsalád fejének számító nagyapa a stockholmi Rinkeby negyed metrómegállója mellett ül egy kis betonkorláton, szívja az olcsó cigarettát, és még a neki juttatott VIII. emeleti panellakásban se tud mindenkinek parancsolni.
A gyerekei és az unokái máshol élnek, utcákkal arrébb, és hiába a sok aggodalom, a srác minden este elmegy a gyanús és erőszakos barátaival, majd tág pupillákkal jön haza, ha egyáltalán jön, és mindig van pénze valahonnan. A svéd modell nem működik mindenki esetében, ahhoz svédnek kell lenni, hogy ebbe a rendszerbe bele lehessen illeszkedni.
A kormány – amely negyedéven át harcolt a matematikával, míg sikerült egy recsegő-ropogó kényszerkoalíciót felállítani – persze védi a mundér becsületét, s állítja, Svédország igazán nem veszélyes, Göteborg is kiváló hely, semmi oka elmenni innen a Volvónak.
Valaki ebben az ügyben nem mond igazat, hiszen a városban vagy vannak gondok, vagy kezelhető a helyzet. Csakhogy politikailag elfogadhatatlan ár volna Stefan Löfven kormányfőnek bevallania, hogy egyes nagyvárosokban nehezen bírnak a bűnözőkkel. Akkor már inkább menjen a Volvo, amerre lát. Ebben a helyzetben ugyanis az autógyár kínai.
