Ripacs, pojáca, paprikajancsi. Már definíció szerint is. Rossz színész, aki nem átéléssel játssza a szerepét, hanem hatásvadász, feltűnő mozdulatokkal túlzásokba esik. A szerep érzelmeit, indulatait csak megjátssza. Nevetséges ember, aki éretlenül bolondozik, ostobán viselkedik mások jelenlétében. Első ránézésre színes, érdekes, de belül végtelenül üres, semmitmondó. Ha megkérdeznénk, kire illik ez a leírás, Magyarországon tíz emberből hat kapásból rávágja a nevet, ami egyben a gátlástalan hazudozás szinonimája is.
Mostanában ismét a politikai főhatalom megszerzésének szolgálatába állította régi titkosszolgálati és közéleti kapcsolatait meg a milliárdjait. Botcsinálta csepűrágóként játssza a modernet, a haladót, a jópofit, a kenyérre kenhető joviális öregurat, a piás nagybácsi (copyright: Lánczi Tamás) karakterét, aki bevezeti a kulisszák mögé a politikával éppen csak ismerkedő fiatalokat. Ő Feri, aki felhasználja a szemfényvesztésre a legtöbbet használt digitális médiafelületeket, de akár a parlamentet, és ha nem lenne épp tiltva, akkor bármilyen tömegrendezvény résztvevőit is. Lehet tőle kérni, kérdezni, ő majd megmutatja, megoldja, megcsinálja. Ezzel párhuzamosan a hagyományos sajtóban egy szemkilövető szájából kifejezetten dermesztő kijelentéseket tesz a kormánypártiak kisemmizéséről. Ne legyen kétségünk, meg is tenné, ha alkalma nyílna rá. Nyilván ezért igyekszik rálicitálni elvetemült fenyegetőzésben a nehezen összetákolt moslékkoalíciójának minden tagja. De azokat a médiatermékeket, ahol ez a fogvicsorgatás megy, az ifjoncok nem fogyasztják. Így nagyon átveri őket.
Feri ugyanis virtigli posztkommunista. Sztálin, Rákosi, Kádár szellemi örököse. A proletár internacionalizmust ugyan globalizmusnak vagy multikulturális nyitott társadalomnak nevezi ma már, de ugyanarra gondol, mint régen. Elvenni azoktól, akiknek van, és elhitetni azokkal, akiknek nincsen, hogy mindez az ő érdekükben történik. A hazugság a lényege. Nem adhat mást. Iszonyatos bajban van, aki ezt nem látja, nem érti. És persze törheti a fejét az is, aki tenni akar valamit ellene, de nem akar hozzá hasonlóvá válni. Nagy kérdés, pusztán röhejes ez az ember vagy inkább veszélyes? És nem mi emeljük-e föl azáltal, hogy túl sokat foglalkozunk vele? Nos, a rossz hírem az, hogy épp azáltal rendkívül veszélyes, mert sokakat félrevezet pojácaságával, ripacskodásával. Ha nem emlegetjük fel folyamatosan, visszatérően a tetteiben, vállalhatatlan politikai manővereiben, miniszterelnökként bekövetkezett súlyos bukásában megnyilvánuló totális alkalmatlanságát bármiféle közéleti szerepvállalásra, akkor megbabonázott híveinek bemagyarázza, hogy hazugságai az igazság szenvedélyes keresésének eszközei. Ebben a felajzott állapotban, a gyűlöletnek ezen a hőfokán, amit beléjük szuggeráltak ellenünk, képesek megsemmisíteni közös hazánkat.
