Aki tétlenségre van ítélve, annak nyugtalanító lehet a gondolat, hogy mások erejükön felüli terheket hordoznak. Azonban mindnyájunkra egyaránt érvényes: ha vigyázunk az egészségünkre, akkor az egészségügyi dolgozóknak is kevesebb lesz a munkájuk. Az előttünk álló feladat személyre szabott. Bár egyesekre most több, másokra kevesebb felelősség hárul, a helyzet megfelelő kezeléséért kivétel nélkül mindannyian felelősek vagyunk.
Ránézek az egy évvel ezelőtti naplóbejegyzésemre, hogy erőt merítsek a vigasztaló gondolatfoszlányból: „barátom a tízliteres fazék, benne az élet sava-borsa, átmenthető másnapra is”. Igyekszem hát több napra főzni, és beszuszakolok még néhány dobozt a mélyhűtőbe. Futtában meghallom a nehezebb időket, háborút, '56-ot megélt idős rokon odavetett megjegyzését is: „a pánik embere nem bízik önmagában, sem embertársában, sem államában, sem a gondviselésben”.
A mostani világjárvány közepén is feltehetjük a kérdést: miben bízva, kiben bízva akarunk élni? Válaszunkat semmiféle vírus nem érintheti, mert bár kikerülhetetlenül életünk része lett a Covid, az a végső, lényegi tartalmakon nem változtat. Attól, hogy be vagyunk zárva, még nem vagyunk elzárva az információktól. Testi és lelki biztonságunk érdekében sok mindent tehetünk magunkért és egymásért. A túlélés olyan elementáris, belső parancs, amely önfegyelemre tanít, segít értéksorrendet felállítani, rátalálni a legegyszerűbb lehetőségekre és a belső hangra, amely tudja, mi az, ami igazán fontos.
(Borítóképünk illusztráció. Forrás: Pexels)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!