Nem várt gyorsasággal bekövetkezett tehát, amit már az előválasztások hajrájában borítékolni tudtunk volna, hiszen abban sem tudtak megegyezni, ki legyen a miniszterelnök-jelöltjük. Kénytelenek voltak kívülről lízingelni a párt nélküli Márki-Zayt, mint anno a közröhejbe fulladó castingok idején, hogy most azon kelljen eltűnődniük, valóban Karácsony hozta-e a nyakukra a politikai antitalentumot. Vagy netán valamilyen – általuk nem létezőnek titulált – külső erő, amelynek az olyan bornírt ötleteit is képesek gondolkodás nélkül a zászlajukra tűzni, mint hogy fűtsünk kevesebbet és főzni se főzzünk, ha már a fürdésről leszoktattak bennünket. Akik inkább gerjesztik a szomszédunkban dúló háborút, mintsem elgondolkodnának a béke megteremtésének a lehetőségein. Akik olyan szankciókat vezetnek be, amelyekbe a fél világ belegebed, a megbüntetett pedig hülyére keresi magát. Akik mindennél fontosabbnak tartják lejárt szavatosságú neomarxista, újbaloldali ideológiájuk ráerőltetését a világra. Ezek az erők vezetik orránál fogva a magyar baloldalt. Csoda-e, ha idehaza egyre kevesebben figyelnek oda rájuk?

A Századvég kutatása szerint két hónappal a választások után még annyian sem szavaznának rájuk, mint amennyien saját bevallásuk szerint április harmadikán ebbe a tévedésbe estek. Tíz százalékkal zsugorodott a moslékkoalíció szimpatizánsainak száma, ami azt jelenti, hogy amíg egymásra mutogattak a kínos kudarc felelősét keresve, azalatt elveszítették támogatóik negyedét a globalista álbaloldal honi reprezentánsai. Nemzeti konzervatív ember persze azon csodálkozik, ki a jó fene szavazna még egyáltalán ezekre, de látva, hogy mit vagyunk kénytelenek közösen baloldalnak nevezni hazánkban, már-már sajnálni valónak tűnnek azok a honfitársaink, akik nem tudnak azonosulni a kormánypártok politikájával.

Mielőtt azonban elmorzsolnánk a szánalom könnycseppjeit szemünk sarkában, nem árt, ha tudjuk, a közös értékeinket, a hazát, a családot, a hitünket fenyegető veszély egyáltalán nem ért véget Gyurcsány bandájának agóniájával. Tehetségtelenségükből, a felemelkedő magyarság jövőjét elképzelni sem tudó akarnokságukból fakadóan ők mindig is külföldről várták a segítséget a nemzeti oldal legyőzéséhez. A demokratikus keretek között megválasztott törvényes magyar kormány ezeknek a nemzetközi, globalista erőknek most még inkább útjában áll. Mindent elkövetnek ezután is, hogy kiéheztessék, ellehetetlenítsék, meggyengítsék Magyarország kormányát. Olyan, politikailag instabil vezetésre lenne szükségük, amely gátlás nélkül végrehajtja a legostobább, legpusztítóbb önfeladó terveiket is, amelyekkel óhatatlanul előidéznék nemcsak hazánk, de egész Európa pusztulását. Vagyis olyan kormányra, amilyen jelenleg az ellenzék. A harcnak tehát egyáltalán nincsen vége, az igazából csak most kezdődött. Ezért jó, ha fogy a globális idióták hada, mert muszáj a józan észnek győznie!

Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)