Sértő, szánalmas, képmutató sugallat.

Ott voltam, miért is tagadnám, igen, hallható volt a fütty az amúgy gyerekricsajtól zengő, tömeges osztálykirándulást idéző, a lelátókról készült képek tanúsága szerint is lélekemelő hangulatban. Meg nem merném mondani, hány ajakról fakadt, tán ezren is lehettek, akik fütyültek. Hogy miért? Nyilvánvaló csínytevésből. Mert a közösségi média korában olyan videó is eljut a gyerekekhez, amelyen az látható, hogy a féltérdre ereszkedő csapatot történetesen kifütyülik. S jó poénnak tűnt ezt élőben kipróbálni.

Hogy mi a térdelés, mi a jelentése, arról viszont egy tizennégy éven aluli gyereknek fogalma sincs. Ebben egészen biztos vagyok. S nem is az a dolga, hogy elmélyüljön egy bűnözőből hőssé avatott afroamerikai férfi életútjában, a BLM-mozgalom útvesztőiben. Ha már muszáj, az angolszász politikai történetírásból először inkább a feketékről amúgy zavarba ejtő nézeteket valló Sir Winston Churchillről vagy éppen Martin Luther Kingről szerezzen ismereteket, a BLM ráér ezután. A térdelésről elég, ha annyit tud, hogy üres gesztus, semmi más. Amivel semmit sem lehet helyrehozni, arra azonban alkalmas, hogy politikai furkósbotként forgassák.

Egy éve, az Európa-bajnokság döntője előtt angol futballhuligánok a kordont áttörve, rendőröket bántalmazva hatoltak be a Wembley-stadionba, s persze kifütyülték az ellenfél, az olasz válogatott himnuszát, mert arrafelé ez így szokás. A finálé másnapján aztán a közösségi médiában összehangolt támadást indítottak az angol válogatott azon három, bevándorló-hátterű családból származó játékosa ellen, akik a tizenegyespárbajban hibáztak. Gareth Southgate hiá­ba mondta erre utalva többször is, hogy előbb a saját gondjainkkal kellene foglalkozni, s majd csak azután másokéval, az angol sajtó ma már nem vevő erre a nézetre. Azt is elhallgatják a szigetországi kollégák, hogy nem csupán Magyarország élvezi azt a kedvezményt, miszerint zárt kapus büntetés esetén a lelátó egy részét megnyithatják tizennégy éven aluli gyerekek előtt. Az Eb-döntő már említett botrányai miatt bűnhődnek az angolok is, június tizenegyedikén ők éppen Eb-döntős ellenfelüket, az olaszokat fogadják zárt kapuk mögött. Ők is megtehetnék, hogy kapcsolatba lépnek több száz iskolával, és megszervezik a „gyerektábort”. Ám ehhez dolgozni kellene, amihez talán túl kényelmesek, vagy tartanak attól, hogy a felnőttekhez hasonlóan az angol gyerekek is kifütyülnék az olasz himnuszt, ezért inkább beérik durván kétezer fős gyerekcsoport bebocsátásával. Lelkük rajta.

Az angolok humorral is túlléphetnének a nekik arcpirító szombati vereségen. Mondjuk ekképpen. Kitől rettentek meg a Premier League sztárjai Budapesten? Gulácsi Pétertől? Nem… Szoboszlai Dominiktól? Nem… Hát akkor kitől? A magyar gyerekektől!

Fájdalmas megélni, hogy most éppen Anglia harsogja hamisan a Magyarország lejáratását célzó kampányt. Nem túl bonyolult kommunikációs fogás a saját hibáinkat akképpen elfedni, hogy másokét felnagyítva pellengérre állítjuk. A gyengeség csalhatatlan jele. S persze úriemberhez méltatlan.

Borítókép: Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a labdarúgó Nemzetek Ligája első fordulójában játszott Magyarország–Anglia mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2022. június 4-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)