Olvasgatja az ember a debreceni akkumulátorgyárról szóló híreket, amelyek napnál világosabb képet közvetítenek. Adott maga a beruházás: sok ezer magyar embernek teremtenek munkát, azonkívül hidat emelnek a jövőbe, hiszen pontosan ugyanazt teszik, amit Türingiában már megvalósítottak, vagyis növelik a térség, az ország energiabiztonságát. Persze, amit a zöldek és szocialisták kormányozta német vidéken szabad, nem szabad Debrecenben. Nálunk ugyanis csak ordítozni és demonstrálni szabad azért, ami a világ más tájain teljesen bevett, normális eljárás.
De nem is ez a baj a tiltakozással. Ahhoz mindenkinek joga van, még azoknak a szegény hülyéknek is, akik soha semmiért nem vállaltak felelősséget, nem segítenek a magyar családoknak. A baj azzal van, ha nem azért tüntetnek, mert tüntetni szeretnének. Hanem azért, mert ezért megfizetik őket, de nemcsak őket, hanem az őket hergelő álsajtót is. Ez utóbbi – most tessék figyelni – a Soros-féle nyitott bugyellárisból él, onnan kapja a betevőt. Nem is keveset, dollárban és forintban mérve sok-sok milliót, hiszen a nyitottságnak abban a körben az a lényege, hogy hazát árulni mégsem lehet ingyen.
Szép ez a történet.
A háromezermilliárd forintos, kilencezer magyarnak munkát adó gyár ellen tüntetni politikai analfabetizmus. Mondok durvábbat: becstelenség.
A megfizetett sikoltozók talán elfelejtették, hogy a géprombolás a tiltakozás legócskább formája. Arra már Marx és Engels is elhúzta a száját, primitív eljárásnak hitték még ők is, a professzionális felforgatók, inkább a szervezett szakszervezeti ellenállást javallották a munkásosztálynak. Ezután jönne a szocializmus valósága, hogy a hisztérikus lumpen vezesse a gyárat, a gyárigazgató pedig menjen árkot ásni. Eddig most nem jutottunk el Debrecenben. Marad a géprombolás, a primitív hozzáállás, hogy nosza, itt egy gép, verjük szét husánggal, akkor jobban élünk majd. Ennyit tudnak maguk a „tüntetők” (valójában provokátorok), a le-, meg- és kifizetett „sajtójuk”, és persze a bukott politikusok, akik némi figyelem reményében szintén ott tolonganak a mikrofonnál. Talán leesik valami a következő választáson, gondolják serényen, és maguk elé engedik a tüntetésről tüntetésre átöltöző Bertalan urat, aki remek dublőre a valódi ellenállóknak.
Maradi ember lévén hadd javasoljak egy sokkal jobb receptet a géprombolásnál! Azt szeretnénk látni, ha a sokoldalú Bertalan úr, a balos pártaktivisták, a lézengő hülye gyerekek és az egész bagázs végre felemelné az ülepét, és egyszer, csak egyszer tenne valamit a hazájáért.
Ha például hoznának egy ennél még nagyobb beruházást a térségbe. Ha bebizonyítanák, hogy nemcsak a Fidesz-kormány képes országot építeni, ők is. Fájdalom, amikor Magyarországon a baloldalnak bizonyítania kell, minden alkalommal bezárják a gyárakat, elzavarják a dolgozókat, munkanélküliséget szítanak, adót emelnek, eladósítanak minket az IMF-nél. Igen, kedves tüntetők, ez mindig így szokott lenni. Dolgozni, alkotni, gondoskodni a magyar dolgozókról nem a hazai baloldal és külföldi dollárnyúlványai szoktak ebben a hazában. Ez most is így van, ahogyan az sem változott, hogy minden értelmes, gazdaságos, emelkedést hozó beruházás ellen egyetlen fegyverük marad: beleordítani a levegőbe.
Így tessék fogyasztani az akkumulátorgyárról szóló, megrendezett, megrendelt baloldali sajtóhíreket. Micsoda szerencse, hogy ezek nincsenek hatalmi helyzetben. Ne is legyenek, hiszen akkor nem lenne munkája, jövőképe annak a sok magyar embernek, akivel nagyon is jót tesz egy ilyen beruházás.
Borítókép: illusztráció. A kutatásfejlesztési laborban Puja Sándor mérnök vasfoszfát akkumulátorcellákat kötegel (Fotó: MTVA/Oláh Tibor)