Elfogadta a parlament Magyarország jövő évi költségvetését, ami szokatlan módon a békeköltségvetés elnevezést kapta. Orbán Viktor már nyáron jelezte, hogy két verzióban gondolkodik a kormány, és attól függően választanak közülük, hogyan alakul az elnökválasztás az Amerikai Egyesült Államokban.
Mivel a békepárti Trump fölényesen nyert, megnőtt az esélye annak, hogy jövőre befejeződik az öldöklés a szomszédunkban, így a tervek közül a háborús változat maradt a fiókban. Ez pedig nagyon jó hír, ami reményt ad mindenki számára, hogy a Covid-járvány idején megtorpant, a háború kitörésével pedig ellehetetlenült gazdasági fejlődés újra beindulhat hazánkban. Mert azt még a saját zsebmessiásuk szerint agyhalottaknak nevezett kétkedő kötekedők is kénytelenek elismerni, hogy a háborúval csak kevesen járnak jól.
A most elfogadott költségvetés viszont lehetőséget teremt arra, hogy stabilizálódó külső feltételek mellett megalapozza a gazdasági növekedést, az új gazdasági akcióterv végrehajtását, beleértve a kis- és középvállalkozások megerősítését, a jövedelmek és a nyugdíjak emelkedését, a minimálbér januári kilencszázalékos emelését, a gyermekek után járó családi adókedvezmény növelését és a családtámogatások, a rezsicsökkentés fenntartását, valamint olyan új programok beindítását, mint a dolgozó fiataloknak szóló munkáshitel, az új lakhatási támogatások vagy a Vidéki otthonfelújítási program.
Az utóbbi időben legtöbb kárt okozó inflációt 3,2 százalékra, míg a GDP-növekedést 3,4 százalékra tervezték. Ha minden jól alakul, akkor újra felpöröghet a belső fogyasztás, az embereknek végre nem a legrosszabbakra kell készülniük, hanem mindenki ismét léphet előre egyet.