Viszonylag általános tévhit, hogy a Politico című lap egy európai orgánum. Valójában amerikai, és nem annyira orgánum, mint fegyver. Akként is használták mindig. Őrületes összegekkel megtámogatva egyszerűen súlyánál fogva vált központi világítótoronnyá, olyan médiummá, amelyhez képest határozták meg magukat a többiek. Mert ha a Politico megírt valamit, akkor annak oka van, és a többi lap szépen szorgalmasan utánközölte az amerikaiak cikkét, legtöbbször szóhasználattal együtt. Így pedig Orbán Viktor lehetett diktátor, szélsőjobboldali, antiszemita, Putyin-bérenc, a sor hosszasan folytatható. Ilyen cikkből megjelent az évek során egy tonnányi, és ha sokszor olvassa valaki a rendkívül sértő és teljesen igaztalan jelzőket, maga is hajlamos lesz használni újra meg újra. A szerkesztők minden más lapnál rámutatnak a szerintük helyes szóhasználatra, vagyis a módszer működik. Orbán Viktor diktátor, Magyarország veszélyes, az Európai Bizottság bölcs, Szlava Ukraini, s nem mellékesen, Trump egy veszélyes őrült. Mert azért hazafelé is sugározni kell az üzenetet.
De kéz kezet mos, így aztán a Politico tevékenységével mindenki tisztában van az egyesült és teljesen polarizálódott Európában, legalábbis azok, akiknek ehhez köze van. Az uniós sajtó tudja, milyen politikai tevékenységet folytat milyen támogatásból az uniós ügyekben rendkívül jól tájékozott médium, s feltehetően nekik is csurrant-cseppent a washingtoni segítségből. Mert a jól működő rendszer mögött állami szándék van, valamint évtizedek tapasztalata. Minthogy Brüsszel lényegében egy lobbilerakat, ahol az ügynökök egymásnak adják a kilincset, néha céges melegítőben, néha civilben puhítgatva a döntéshozókat, az amerikaiak szerepe nem volt soha különleges. Egy nagyon fontos csoport a sok nagyon fontos csoport között.
Ezzel pedig a lényeget tévesztette szem elől az unió, hiszen az előző amerikai adminisztráció érdekei nem lehetnek azonosak az európai közösség, illetve az európai tagállamok érdekeivel. Ez egy háború, amelyet békés eszközökkel vívnak. A brüsszeli vízfej feladata pedig az volna, hogy a huszonhét tagállam közös érdekeit megvédje. De ahogy a lusta sajtómunkások átveszik a Politico cikkeit, s kritika nélkül leközlik a legaljasabb hazugságokat, úgy járnak el ugyanolyan lusta és kiválóan megfizetett uniós tisztviselők, akik bárkit beengednek a brüsszeli irodákba, ha az tisztességesen megadja az árát. Mert semmiféle erkölcs nincs ebben a játszmában, csak önérdek.
Nem kérdéses, hogy az amerikaiak folytatni fogják a befolyásszerzést, Donald Trump naponta bizonyítja, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, naggyá akarja tenni Amerikát. Ezért ő az elnök. De a Politicónak korábban folyósított állami támogatás megvonása arra utal, hogy a simlis, egymás zsebébe borítékokat dugdosó rendszernek vége. Azok az emberek, akik ezt a hatalmas pénzszivattyút működtették, feltehetően máshová kell hogy forduljanak a támogatásért. Mindig van új dollárpapa, aki hajlamos finanszírozni a rendszer működését, de talán mostantól mindenki számára egyértelmű, hogy a jelenlegi uniós felépítmény egyáltalán nem arra szolgál, hogy a közösség jól működjön. Az Eva Kailik és Ursula von der Leyenek világa ez, akik önmagukat tartják az EU motorjának, eszmei bölcseinek, fazonszabászainak. Sajnos ebben igazuk is van, pontosan olyanná tették az uniót, amilyenek ők maguk, végtelenül korrupt, cinikus és lusta ügyeskedők ők, minimális erkölcsi érzék nélkül.
Nagyjából innen kellene felépíteni egy új Európát azzal a tudattal, hogy nehéz a boldogságtól búcsút venni. Ezek a srácok pedig harcolni fognak az ő langymeleg boldogságukért.
Borítókép:
