A Fidesz eredménye, még ha most veszített is, mégis tiszteletet parancsoló. Ekkora ellenszélben, a különböző titkosszolgálati akciók kereszttüzében, az ukrán zsarolások és brüsszeli fenyegetések árnyékában csoda ez az eredmény. Meg hát persze a 16 évvel a hátunk mögött, ami természetszerűleg magával hozott sok mindent, amit jobb lett volna elkerülni. A nagy folyóknak az a természetük, hogy sok hordalékot is magukkal cipelnek.

Nekünk most egy dolgunk van: átgondolni, hogyan tovább. A Fidesz–KDNP mint pártszövetség most vesztett, de mindaz, amit képvisel, mindaz, amiben még mindig milliók hisznek – Isten, haza, család – soha nem veszíthet. Itt voltak ezek az eszmék akkor is, amikor beszélni sem nagyon lehetett róluk, és itt lesznek akkor is, amikor a Tisza Párt már régen a múlttá enyészik. Ki kell találnunk, hogyan őrizzük meg ezeket, hogyan őrizzük meg az intézményeinket, az embereinket. Hogy miként tartsuk a lelket azokban, akik ettől a választási eredménytől elkeseredtek, elcsüggedtek. Mert ezrek dolgoztak éjt nappallá téve, feláldozva minden idejüket, minden erejüket, persze, hogy úgy érzik közülük sokan, hiábavaló volt a munka. De nem volt hiábavaló. Mi maradunk, ahogyan mindig is maradtunk, kormánypártiként vagy ellenzékiként, de itt leszünk egymásnak.

A leendő kormánynak meg azt üzenjük, bármilyen formában is leszünk a következő években (már amennyiben a Tisza-kormány megér egyetlen évet is), nem lesz egyetlen nyugodt másodpercük sem. A sarkukban leszünk, és megfizetnek mindenért.