A Rákosi–Kádár-kor szörnyűségei már oly távoliak számukra, mintha a jégkorszakról mesélnénk nekik. Aki szabadságban és viszonylagos jólétben nőtt fel, nem is érti, hogy milyen volt akkor az élet. Nem értik, milyen, amikor már nem tudod, kinek, mit mondhatsz, mert édesapád, testvéred, a gyermeked vagy a legjobb barátod is lehet, titkon megfigyel, s jelentést ír rólad. S azt sem hiszik már, hogy akkoriban csak karácsony tájékán lehetett narancsot, banánt kapni, ha siettél, s nem késtél le róla.
S azt sem tudják, hogy ez a szabadság, amit most élveznek, élvezünk, nem öröktől való s nem is örökkön létező valami. Ma is mindennap meg kell harcolnunk érte, igaz, egyelőre nem tankokkal és bitófákkal fenyegetnek bennünket, de ma is vannak, s talán mindig is lesznek csoportok, hatalmak, amelyek szívesen nyesegetik egy-egy nép, ország kivívott jogait.
Hogyan mondjuk el gyermekeinknek, unokáinknak, hogy mindaz, amiben most élhetnek, annak a harminc évvel ezelőtti napnak, annak a bátor fiatalembernek is köszönhető, s mindazon százaknak, akik még korábban, 1956-ban hősi halált haltak egy embertelen hatalommal folytatott szinte reménytelen harcban, s azoknak a százaknak is, akiket a kommunista ellenforradalom kivégeztetett, börtönbe záratott.
Keressük a szavainkat, hogy elmondhassuk, mennyire hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy átélhettük ezt a harminc esztendőt, s ha ez a nemzet újjászületésének egyik dátuma, mit is kívánhatnánk mást, mint sok-sok hasonlóan szabad és békés évtizedet, évszázadot egy gyarapodó és erősödő Magyarországon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!